Irsai Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Irsai Evangélikus Egyházközség
Történetünk
 

Történetünk

A gyülekezet felvidéki **szlovák** telepesekből alakult a törökök kiűzése után 1713-14-ben. A mai napig fennmaradt családnevek -mint Motyovszki, Micsinai- tanúsítják, hogy a hívek egy része a hasonló nevű Zólyom megyei falvakból származik. Első lelkészük Konicsek Mátyás volt, akit Váracskay András földesura Nógrád megyei Uhorszkáról hozott az ide telepített evangélikusok számára. A gyülekezet lélekszáma kezdetben 300 körül mozgott. A hívek először magánházaknál tartották istentiszteleteiket. Az első "imaház és lelkészlakás " a Váracskay András, Irsay Pál és Buzogány Mihály református földesurak által adományozott telkeken épült 1722-ben.

A gyülekezet második lelkésze Farkas János, aki 1731-től ismét megkezdte az anyakönyvek és egyházi számadások vezetését, merthogy az addigi iratok mind elvesztek. Az ellenreformáció idején sok zaklatást szenvedett a gyülekezet, és sérelmeik orvoslása végett magához Mária Terézia királynőhöz fordultak. Erről tanúskodik a templom falán levő emléktábla is: "Br. Marklovszky Traugott G. kapitány úrnak hamvai az Urban Irsán az evangélikus temetőben nyugszanak megjelöletlen helyen. Családi hagyomány szerint 1780 év táján Kovács Ferenc úrral II. József császárnál az irsai evangélikus eclézia megmentője volt." A másik emléktábla az Irsay családnak állít emléket. Az Irsayak kezdettől fogva nagy adományokkal támogatták a gyülekezetet, és négyszer töltötték be a felügyelői tisztet.

Az egyházközség 1797 márciusában templomépítési engedélyért folyamodott a vármegyéhez - azzal indokolva kérelmüket, hogy a régi összedűlőfélben van már és nem képes a híveket befogadni. A templomépítés nagy munkája 1799-ben kezdődött, és három éven át tartott. Felszentelése 1801-ben Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnapon történt, és erről ugyanezen a vasárnapon minden évben megemlékezik a gyülekezet. A templomot és a vele egy időben épült tornyot hét nemzedék gondozta, többször átépítették, folyamatosan tatarozták.

A nagyon nehéz 1950-es években teljesen átformálták a templombelsőt. Megszüntették a szószék-oltárt. A szószék liturgiailag a helyére került, Feszty Masa oltárképet festett, melynek témája és címe: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan!" Az utolsó nagy felújítást a jelen nemzedéke végezte el: a 200 éves templomszentelési ünnepre a gyülekezetlelki otthona mind kívülről, mind belülről teljesen megújult. Az első orgonát 1832-ben készítették. Jelenlegi, harmadik orgonánk 1964-ben épült, és a két évvel ezelőttigenerál-felújítás után orgonahangversenyek tartására is alkalmas. Három harangunk közül a középső a legrégebbi /1802-ből való/, a másik kettőt a világháborúkban "elvitték", és újra kellett őket öntetni.

A templomkertben az irsai evangélikus temetőből megmentett kopjafák láthatók.

A gyülekezet a gyermekek tanítását, nevelését mindig szívügyének tartotta. Első iskoláját 1808-ban építették. Az államosítás előtt 4 tanerővel működött. Jelenleg az egyik iskola helyén a gyülekezet Mustármag Óvodája működik közmegelégedésre. Lelkészlakást többször épített a gyülekezet, legutolsót 1865-ben.

Eddig 21 lelkész 20 ismert nevű felügyelő szolgált a gyülekezetben. Nevesebb lelkészek a múltból: Bartholomeidesz János /1760-1791/, Martiny Mihály /1840-1853/, aki kiskőrösi lelkészként Petőfi Sándort is keresztelte, Zelenka Pál /1864-1866/ későbbi miskolci lelkész és Tiszai Egyházkerületi püspök, Margócsy József /1866-1880/, Jankó Károly /1881-1919/ és Magócs Károly /1919-1930/. A lelkészek teljes névsora a templom falán levő emléktáblán olvasható. Felügyelők az Irsayakon kívül Margócsy Gusztáv, Benyó Vilmos, Raksányi Kálmán, Kemenczey János. Az istentiszteletek nyelve kezdetben szlovák, azután hosszú ideig szlovák és magyar felváltva.

A kedvelt szlovák nyelvű Tranoscius énekeskönyv és a szlovák nyelv használata a gyülekezet alkalmain 1973-ban szűnt meg véglegesen. A Tranoscius- kegyesség azonban sok formában tovább él még az idősebb hívekben. A gyülekezet jelenlegi lélekszáma mintegy 2500 lélek. Az anyagyülekezethez tartozik Ceglédbercel és Mikebuda. A gyülekezet életének fő alkalma a vasárnap 10 órakor kezdődő istentisztelet. A gyülekezet énekkara évente 25-30 alkalommal szolgál.

A gyülekezet lelkésze 1974-től 2003-ig Bárdossy Tibor, 2003-tól 2012-ig Erdélyi Csaba volt, jelenlegi Csadó Balázs végzi a lelkészi szolgálatot, a felügyelője Motyovszki Mátyás

Társoldalak
300. évforduló
Templomunk
Gyülekezeti alkalmak
Tisztségviselők
Eseménynaptár
Galéria
Testvérgyülekezet
Újság, események
Anyakönyvi adatok
Óvoda
Elérhetöség
Evang. Egyszeregy
Megközelíthetöség
Hasznos linkek
 
Képek


Luther rózsa
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster