1%

1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Püspöki körlevelek
Elfogadhatatlan zárszámadás
 

Elfogadhatatlan zárszámadás

A zárszámadási törvényjavaslat 2005. október 24-i vitáján az Országgyűlés elfogadta a költségvetési és pénzügyi bizottság javaslatát. A történelmi keresztény egyházak tiltakozásukat fejezik ki.

A zárszámadási törvényjavaslat tegnapi vitáján a költségvetési és pénzügyi bizottsági javaslatát elfogadta az Országgyűlés. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői - az eddigi évek gyakorlatán alapuló szakértői számítások alapján - 1,917 milliárd forintot tartanak jogszerűnek és elfogadhatónak.

A zárszámadás készítői ezzel szemben 112 millió forintot terjesztettek elő. A módosító javaslat nyomán a beterjesztett 112 millió forintot 912 millió forintra változtatta az Országgyűlés. A költségvetési és pénzügyi bizottság javaslata nyomán hozott döntés az egyházak számára - az egyeztetések elmaradása és az eddig ismert számítási elv semmibevétele miatt - továbbra is elfogadhatatlan. Az egyházak vezetői továbbra is értetlenségüket fejezik ki a kormányzatnak a kérdésben tanúsított, az egyeztetések értelmét is megkérdőjelező magatartása miatt.

Budapest, 2005. október 25.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

 D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Társoldalak
Egyetemes nyilatkozat 2009 ökumenikus imahetében
A Magyarországi Evangélikus Egyház nyilatkozata az emberi élet védelmében az abortusztabletta bevezetésének tervezésekor
A püspöki tanács állásfoglalása az új liturgia ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Sajtóközlemény
Püspöki körlevél EU képviselőválasztással kapcsolatban
Elnökségi körlevél
EU. Elnökségi püspöki körlevél
Nyilatkozat
Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége és Püspöki Tanácsának nyilatkozata a kormány felkérésére
Közlemény
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának 2007. október 25-én hozott határozata
Körlevél a liturgia tervezetről
Püspöki körlevél a határon túl élő magyarság kettős állampolgárságának népszavazása ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Egyházvezetők nyilatkozata
A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége 2007. augusztus 26-án a következő nyilatkozatot adta ki.
Sajtóközlemény 2008. január 31.
Püspöki körlevél a stóla használatával kapcsolatban
Püspöki körlevél a stóla bevezetésével kapcsolatban
A Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalása a szerv- és szövetadományozás etikai megítéléséről
Püspöki körlevél a megromlott szlovák-magyar viszonyról
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata az ügynökkérdés kapcsán
Püspöki körlevél az úrvacsoráról
Nyilatkozat
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Püspöki körlevelek Elfogadhatatlan zárszámadás

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster