Püspöki jelentés 2004
Püspöki jelentés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Celldömölkön 2004. április 24-én tartott közgyűlése elé
Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés!
Kedves Testvérek! Kedves Vendégeink!
Szilárd meggyőződésem, hogy tapasztalatommal nem állok egyedül. Ugyanis nem
ritkán megtörténik velem, hogy életem egy-egy jelentős eseménye előtt,
fontos feladatokra készülve - először talán megmagyarázhatatlanul, aztán
egyre világosabban felismert üzenettel - megragad gondolataimban valamelyik
bibliai ige. Először talán csak úgy, mint a bogáncs a kecske szőrében; aztán
egyre mélyebbre hatol, esetleg nyugtalanít, vagy éppen ellenkezőleg,
nyugtalanító körülmények ellenére is békességet munkál szívemben. Napok óta
így voltam Ézs 40,1-gyel is. Erre a mai alkalomra készülve csak úgy
"magától" (Reményiktől tudjuk, hogy ez maga a kegyelem.) villant fel előttem
a jól ismert mondat: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!" S amikor
ezeket a mondatokat fogalmazom, már egészen világossá vált előttem, hogy
jelentésem első részében ezen az igén tájékozódva kell kifejtenem
mondanivalómat.
Szeretettel emlékeztetem testvéreimet arra a jól ismert tényre, hogy Ézsaiás
könyvének 40. fejezetétől új szerző szólal meg. Deutero-Ézsaiás, vagy más
néven babilóniai Ézsaiás próféciáiban hirdeti meg Isten a fogságban sínylődő
nép szabadulását. Ennek az üzenetnek a nyitánya a jól ismert biztatás:
"Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. Szóljatok
Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött
bűnéért ." A rendszerváltó években sokan reménykedtek abban, hogy Isten most
nekünk hozta el a megígért szabadulást; a diktatúra évtizedei után a
megújulást hozó új tavaszt. S talán nemcsak kortársaink életének voltunk
tanúi, hanem magunk is átéltük olykor, hogy a reménykedés - vagy az
illúziók? - gyorsan tovasuhanó napjai után milyen hamar jött a csalódás, a
meghasonlás, talán még a kétségbeesés is. 2000. szeptember 23-án, püspöki
székfoglalómban így fogalmaztam: "Helyzetünk legalábbis kétséges. Hiszen
éppen csak átlépni készülünk a dicsőséges és fertelmes, fényes és éjfekete
20. századból az új évezredbe, amikor világháborúk, országvesztés, Auschwitz
és gulágok, barna és vörös diktatúra után, az éppen ránk virradó szabadságot
új rabság fenyegeti. A koldust és királyt egyaránt táncra perdítő mefisztói
szédület örvényében fuldoklunk. A pénzhajsza, az anyagiasság pusztító és
önvesztő, maradandónak gondolt értékeket, erkölcsöt, hazaszeretetet,
barátságokat, családi életet, egyházi közösségeinket romboló kavargása
fölött egyre győzedelmesebb az aranyborjú bamba-diadalmas vigyora." S az
azóta eltelt bő három és fél év sajnos nem azt bizonyította, hogy túlságosan
pesszimista lett volna az akkori diagnózis. Rosszul értettük az ígéreteket,
vagy valahol máshol történt a hiba? Aggodalommal hallom időnként az itt-ott
megfogalmazott gyanút: a történelem erői, a napi hatalmasságok erősebbnek
bizonyultak a történelem Uránál. Testvéreim! Távol legyen tőlünk ez a
kísértő gondolat!
Viszont egészen világossá válik előttünk a felismerés: Nekünk van szükségünk
a vigasztalásra! Isten számon tartja ígéreteit, s adott szaváról nem
feledkezik meg soha. Ha érték, érik Isten népét csalódások, akkor annak
sohasem Isten volt az oka, hanem az, hogy népe nem jól értette őt. Sokszor
merítettem magam is vigasztalást abból a reformátori gondolatból, hogy Isten
mindenhatósága azt jelenti, hogy ő valóban mindenben hat. A kérdés számomra
most is az, hogy a mögöttünk lévő években, vagy éppen mostani időnk
kihívásai közben jól tájékozódtunk-e. Az előttünk álló feladatok, tennivalók
rangsorolásában mindig a ránk bízott gyülekezetek érdeke szabja meg
döntéseinket? Súlyos társadalmi morális kérdésekre adott válaszainkban (vagy
éppen hallgatásainkban) egyedül az Isten előtti felelősség határozza meg
álláspontunkat, véleményünket? Önvizsgálatunk nem nyugtathatja meg
lelkiismeretünket. Így is vigasztalásra szorulunk. Isten azt ígéri, hogy van
szabadulás népe számára. Van szabadulás a korai özvegységet okozó,
korszellemmel kötött házasság átkából! A szabadulás ígéretéhez azonban
mindig kapcsolódik a szelíd, de nyomatékos figyelmeztetés: ". menj el, és
mostantól fogva többé ne vétkezz!" (Jn 8,11) A napi megalkuvások, a kétszínű
- ide is egy kicsit, oda is egy kicsit - állásfoglalások nemcsak ránk hoznak
veszedelmet, de félrevezetik a ránk bízottakat is. Meggyőződésem, hogy Isten
rá akar szorítani bennünket arra, hogy szolgálatunk irányelveit az ő
akaratának engedelmeskedve szabjuk meg.
Vigasztalásra szorulnak gyülekezeteink is. Azok a hittestvéreink, akik
felelősséget éreznek közösségükért, sokszor felteszik a kérdést: hogyan
maradnak életképesek fogyó gyülekezeteink? Hogyan alakul egyházunk, az
egyházak élete, sorsa a mai magyar társadalomban? Valóban kínzó kérdések
ezek. De ha jó reménységgel irányítjuk figyelmünket a sóról és kovászról
szóló jézusi igékre, akkor, ha olykor aggódunk is, de kétségbe nem esünk.
Korunk diagnózisa olvasható a jól ismert igében: "A teremtett világ
sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Rm 8,19) Szükség van ma is
az egyház, a Jézus-tanítványok szolgálatára. Nem hiábavaló az életünk. Hát
hogyne jelentene ez a hír vigasztalást mindazoknak, akiken időnként erőt
vesz a csüggedés, a félelem! S különösen akkor lesz ez bátorítás és
erőforrás mindannyiunk számára, ha 1Kor 15 nagy "feltámadás-fejezetének"
végét sem felejtjük el: "Ezért (ti. mert Krisztus feltámadt és győzelméből
részt ad az övéinek is), szeretett testvéreim, legyetek szilárdak,
rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen
tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."
A Szentlélek Úristen vigasztaljon meg bennünket, és tegye hatékonnyá
szolgálatunkat, hogy sokan vigasztalást nyerjenek általunk!
Fontos események, évfordulók
Közgyűlésünk tagjainak az írásbeli anyaggal együtt elküldtük mostani
jelentésem mellékleteit: az elmúlt évet dokumentáló szolgálati naplóm
másolatát és a szolgálati változások adatait is. Így az ott felsorolt
adatokról, eseményekről külön nem szólok, de kérem a testvéreket, ha
bármivel kapcsolatban kiegészítő információra van szükség, kérdezzenek rá;
szívesen válaszolok a kérdésekre. A postai problémák minket is súlyosan
érintettek, érintenek. Nemcsak az Evangélikus Élet rendszeres késéseire
gondolok. Van olyan egyházmegyénk, ahol az esperesi és lelkészi hivatalok
között is szinte lehetetlenné vált a levelezés. Így, amikor e sorokat írom,
csak reménykedni tudok abban, hogy a közgyűlés elé írásban beterjeszthetem
egyházkerületünk gyülekezeteinek összesített népmozgalmi és pénzügyi
adatait.
Bár e jelentés fő feladata a múlt évre való visszatekintés, most mégis -
aktualitásuk miatt - meg kell említenem néhány, 2004-ben esedékes eseményt,
évfordulót. Időrendben haladok.
Az elmúlt napokban hazai közéletünk egyik fő témája a magyar holokauszt 60.
évfordulója volt. Az előző, polgári kormány kezdeményezésére ennek évenkénti
emléknapja április 16. 1944-ben a német megszállás után ugyanis ezen a napon
állították fel Kárpátalján az első magyarországi gettót. "A holokauszt a
magyar történelemnek is része, nemzeti tragédiánk; a hatmillió áldozat
csaknem egytizede honfitársunk volt. Kétségtelen, ha Magyarország 1944
márciusában nem veszti el függetlenségét, ha a német csapatok nem szállták
volna meg hazánkat, akkor nem következett volna be a tragédia, nem került
volna sor a magyar zsidók meggyilkolására. De mindez nem jelent felmentést a
történelmi felelősség alól, hiszen tudjuk, hogy a zsidók összegyűjtése és
deportálása magyar állami szervek és személyek tudtával, aktív
közreműködésével történt. És sokan voltak azok is, akik behunyták szemüket,
mert féltek, vagy egyetértettek azzal, ami történik" - írta 2001
februárjában Pokorni Zoltán, a polgári kormány oktatási minisztere . A közös
gyász és a kegyeletes emlékezés szomorúságát újra és újra megzavarják - a
könnyen felismerhető politikai hátsó szándékkal tematizált - társadalmi
közéletünk napi feszültségei is. Törekednünk kell arra, hogy amennyire csak
lehetséges, ezektől függetlenítsük magunkat, és részvéttel, méltósággal
kapcsolódjunk be e tragikus esemény évfordulójáról való megemlékezésbe.
Jézus Krisztus egyháza tagjaiként nem is tehetünk másként. Miközben ránk
nehezedik e tragédia emléke, osztozunk mindazok fájdalmában, akik
elpusztított szeretteikre emlékeznek. Emlékezésünkben Isten iránti hálával
gondolunk azokra az egykori egyházi vezetőinkre, akik felemelték szavukat a
deportálások ellen, és azokra a lelkészekre is (Sztehlo Gábor, Keken András
és mások), akik veszélyt is vállalva nyújtottak segítséget zsidó
honfitársainknak.
Néhány gondolattal forduljunk most az egy hét múlva ránk köszöntő fontos nap
felé. Május 1-jén hivatalosan is megtörténik Magyarország csatlakozása az
EU-hoz. Most nem kívánok hangot adni sem az optimista, sem a pesszimista
jóslatoknak, de kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy történelmünknek ez a
páratlan jelentőségű és hatású eseménye - amennyiben az egész nemzetért
érzett felelősséggel élünk a lehetőségekkel - a történelmet formáló Isten
ajándékának bizonyul majd. Olyan eseménynek, amelynek következményeként
hazánk, nemzetünk az európai népek nagy családjában egyfajta történelmi
rehabilitációban is részesül. És ez az esemény kötelez is bennünket arra,
hogy lelki, szellemi, kulturális értékeinkkel mi magunk is hozzájáruljunk a
nagyobb, immár földrésznyi család békés és egyre többek számára megelégedést
hozó életéhez. Isten adjon politikusainknak és mindnyájunknak tisztánlátást,
felelősséget és bölcsességet, hogy megtaláljuk a szükséges és lehetséges
összhangot nemzeti érdekeink és a nagy közösség érdekei között!
Szeretettel emlékeztetem testvéreimet az egyházunk püspökei által jegyzett
biztató felhívásra, amelyben azt javasoltuk, hogy minél több helyen
tartsanak ökumenikus könyörgő istentiszteleteket. Sajnálattal hallottam több
helyről is a közelmúltban, hogy a testvéregyházak részéről nem talált
kedvező fogadtatásra lelkészeink kezdeményezése. Azt mindenképpen kérem
lelkésztestvéreimtől, gyülekezeteinktől, hogy ha lakóhelyükön nem is sikerül
ökumenikus alkalmat tartani, a május 2-i istentiszteleteken imádságban
emlékezzenek meg - Isten áldásáért könyörögve - e fontos eseményről. Kérem
az itt lévő esperes testvéreket, hogy e kérésemet adják tovább
egyházmegyéjük gyülekezetei felé.
Tájékoztatom egyházkerületünk közgyűlését, hogy Mag. Herwig Sturmnak, az
osztrák testvéregyház püspökének és szuperintendenseinek kezdeményezésére
Nemeskéren május 1-jén délután testvéri találkozóra kerül sor. A közvetlen
szomszéd két egyházmegye (Győr-Sopron és Vas) lelkészi hivatalaiba külön
meghívót is küldtünk, de az alkalmat felhasználva, szeretettel hívom
egyházkerületünk más gyülekezeteit is erre az ünnepi alkalomra. Osztrák
testvéreink du. 14.45 körül érnek nemeskéri templomunkhoz, ahol a közös
áhítat után kötetlen, testvéri beszélgetésre lesz alkalom.
Harmadikként említem D. Kapi Béla püspök születésének 125. évfordulóját. A
jeles nap ugyan augusztus 1-jén lesz, de mivel - emberi számítás szerint
ebben a körben legalábbis - addig nem találkozunk, így is kérem
gyülekezeteinket, hogy az évfordulóhoz kapcsolódva emlékezzenek meg
egyházkerületünk kiemelkedő jelentőségű püspökéről, aki 1916-tól 1948-ig
állt a Dunántúli Egyházkerület élén. Már előre felhívom testvéreim figyelmét
az év folyamán nyomtatásban megjelenő emlékirataira. A páratlanul gazdag
szolgálatnak, a viharos történelmi és egyháztörténeti korszaknak olyan
dokumentuma lesz ez könyv, amely minden bizonnyal közérdeklődésre tarthat
számot. Egyúttal szeretném ráirányítani gyülekezeteink figyelmét a Dunántúli
Harangszó áprilisi számának 5. oldalán megjelent híradásra is, amely a könyv
kiadásához szükséges anyagiak biztosításához kér támogatást.
Lelkésztestvéreimnek javaslom, hogy az előttünk álló évek munkájának
tervezésekor gondoljanak a Kapi-évfordulókra: születésének idei 125.
évfordulója után 2007-ben lesz halálának 50. évfordulója. Meggyőződésem,
hogy gyülekezeteinknek és nekünk magunknak is szükségünk van arra, hogy a
20. század első felének hazai egyháztörténetét jobban megismerjük.
Gondjainkról is szólnom kell
Itt röviden számba veszem azokat a kérdéseket, amelyek egyházmegyéink,
gyülekezeteink számára gondot jelentenek, és amelyek megoldásra várnak.
- Személyi kérdések. 2003-ban sem csökkentek gondjaink. Még mindig
vannak betöltetlen lelkészi állásaink, s tekintettel arra, hogy idén
legfeljebb 2-3 új szolgatársunk áll majd munkába, ebben az esztendőben sem
várható alapvető változás. Azzal mindenesetre számolnunk kell, hogy
egyházkerületünkben még évekig megmaradnak e téren a gondok.
- A múlt esztendőben is világossá vált, hogy templomaink,
épületeink felújítására és az új elképzelések megvalósítására nincs elegendő
pénz. A lehetőségeket messze meghaladó nagyságrendben érkeztek be támogatási
kérelmek. Több gyülekezetünk és intézményünk is tapasztalta, hogy kérését
nem tudtuk, nem lehetett teljesíteni. Sajnos ezen a területen nem várható
lényeges változás a közeljövőben. Arra azonban szeretettel felhívom
gyülekezeteink figyelmét, hogy vizsgálják meg, gondolják végig az ún. belső
egyházi kárpótlás kérdését. Ahol ui. erre lehetőség van, érdemes ezzel élni,
mert felújítási munkákra ebből a forrásból is remélhető támogatás.
- Külön kell említenem a pályázati lehetőségek témáját. Most
elsősorban abból a szempontból, hogy érdemes lenne akár már egyházmegyék
szintjén is megszervezni valamilyen "pályázatfigyelő szolgálat"-ot. Sőt arra
is érdemes lenne gondolni, hogy a pályázatírásban jártasak segítsenek
azoknak, akik maguk nehezebben boldogulnak. Az ui. nem kétséges, hogy
miközben - egyelőre legalábbis - a hazai lehetőségek beszűkülnek,
EU-tagságunk révén új kapuk nyílnak meg előttünk. És azt máris tapasztaljuk,
hogy az EU-s (pl. SAPARD) pályázatok dokumentációját elkészíteni külön
felkészültséget igényel. Kérem lelkésztestvéreimet, gyülekezeteink e
területen jártas szakembereit, segítsenek azoknak, akik nehezebben
boldogulnak a feladatok megoldásában.
- Felhívom testvéreim figyelmét az ingatlan-nyilvántartás
kérdésére. Akik részt vettek a gyülekezeti elnökségek konferenciáján,
hallották, hogy az Országos Iroda munkatársai (Helfrich Péter és Mekota
Ervin osztályvezetők) nyomatékosan hangsúlyozták, hogy sürgős feladat az
egyházközségi ingatlanok nyilvántartásának ellenőrzés, rendbetétele. A
szigorú bürokratikus szabályok miatt egy-egy kis pontatlanság (pl. az
egyházközség tulajdoni lapon bejegyzett elnevezésében: Egyházközség helyett
Egyházközösség stb.) akár az egész pályázati munkánkat eredménytelenné
teheti. Kérem gyülekezeteink felelős vezetőit, ellenőrizzék egyházközségük
ingatlanainak nyilvántartását, a tulajdoni lapokat. A szükséges változások
átvezetését pedig haladéktalanul kezdeményezzék.
- Egy más jellegű, de - legalábbis számomra - gondot jelentő témát
említek itt. Ma is tapasztaljuk, már máskor is szembesültünk vele, hogy a
hónapokkal előre kitűzött időpontok ellenére egyházkerületi programjainkról
többen kimentik magukat. Néha olyan okokkal is, amelyekről nyilvánvaló, hogy
kellő odafigyeléssel más dátumra is szervezhetőek lettek volna. Nyomatékosan
kérem egyházkerületi presbitériumunk, közgyűlésünk tagjait, tegyenek meg
mindent azért, hogy ezek a programütközések elkerülhetők legyenek. Ha pedig
mégsem lehet kivédeni az ilyen időpontütközést - hiszen valóban
közbejöhetnek elháríthatatlan akadályok -, akkor azt kérem, hogy a kimentést
időben közöljék a távolmaradók, hogy a póttagok behívása is időben
megtörténhessen.
- A liturgiai reform ügyét akár itt, a gondok között is szóba
hozhatnám, mégsem teszem. Ennek két oka is van. Az egyik ok az, hogy ez a
kérdés igazából ennek a most folyó évnek lett meghatározó - de a mai napig
semmiképpen sem lezárt - témájává, így leghamarabb a 2004-ről szóló
jelentésben kell és lehet majd alaposabb értékeléssel szólni róla. A másik
ok pedig az, hogy több (egyházkerületi és országos) fórumon is tárgyaltunk,
beszélgettünk, vitáztunk e nagyon fontos ügyről, és minden bizonnyal az év
folyamán további eszmecserék is kísérik majd az Ágendaszerkesztő és
liturgiai bizottság munkáját. Több ún. "próbagyülekezet" továbbra is végzi
szolgálatát, s az időközben összegyűlt tapasztalatok értékelése is hátra van
még. Természetesen később lesz mód arra, hogy ha közgyűlésünk tagjai
szükségesnek látják, hozzászólásukban foglalkozzanak e kérdéssel is.
A köszönet szava
- szokás szerint - ismét a végére maradt.
Mindenekelőtt köszönetet mondok dr. Weltler János felügyelő úrnak testvéri
támogatásáért, szolgálatáért. S főként mindannyiunk nevében köszönetet
mondok érte Istennek. Hiszen az, ami sokunk számára az ő egyházhűségében
olyan sokat jelent, azt ő is ajándékba kapta: a betegség terhe alatt olykor
megfáradó testnek erőt adó hitet és reménységet. Őrizze meg őt szerettei,
gyülekezete és egyházkerületünk számára még sokáig irgalmas mennyei Atyánk!
Ma külön is említenem kell leköszönt egyházkerületi ügyészünket, dr. Hidas
János testvérünket, aki országos ügyésszé való megválasztása miatt mondott
le egyházkerületünkben viselt tisztségéről. Köszönöm, hogy az elmúlt években
tanácsaival, állásfoglalásaival segítette szolgálatunkat. Országos ügyészi
szolgálatára - amelyről az elmúlt hónapok folyamán már jó tapasztalatokat is
szerezhettünk - Isten áldását kérjük. Ahogy tudják közgyűlésünk tagjai,
utódját mai ülésünk választjuk majd meg.
A püspöki hivatalban dolgozó munkatársaimnak is megköszönöm a múlt évben
végzett munkájukat. Dombi Éva irodavezetőnknek, akiről eddig talán sokan nem
is tudták, hogy "három fronton" is helytáll: hivatali munkáján túl
óraadóként is dolgozik győri evangélikus iskolánkban, és még továbbtanulási
feladatokat is magára vállalt. Menyes Gyula püspöki tikárnak a hivatalon
belüli munkáján túl - mindannyiunk nevében - megköszönöm a Dunántúli
Harangszó szerkesztőjeként és kerületi honlapunk "gazdájaként" végzett
szolgálatát. Szabó György házgondnokunknak és Tar Ilona házmesterünknek
pedig azért mondok köszönetet, hogy a székházban folyó szolgálat külső
feltételeit hűséges munkájukkal biztosították.
Amikor most mondanivalóm végére érek, gyülekezeteinket, egyházmegyéinket,
egész egyházkerületünket, intézményeinket, minden hittestvéremet Isten
oltalmába ajánlom. Ő adjon mindnyájunknak szűkebb és tágabb hazánk - az
Európai Unió, sőt az egész emberiség - közösségében csendes és békés életet.
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége
legyen mindnyájunkkal. Ámen.
Kérem jelentésem elfogadását.
|