1%

1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Tanulmányok, kiadványok
Püspöki jelentés 2004
 

Püspöki jelentés 2004

Püspöki jelentés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Celldömölkön 2004. április 24-én tartott közgyűlése elé

Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés!

Kedves Testvérek! Kedves Vendégeink!

Szilárd meggyőződésem, hogy tapasztalatommal nem állok egyedül. Ugyanis nem ritkán megtörténik velem, hogy életem egy-egy jelentős eseménye előtt, fontos feladatokra készülve - először talán megmagyarázhatatlanul, aztán egyre világosabban felismert üzenettel - megragad gondolataimban valamelyik bibliai ige. Először talán csak úgy, mint a bogáncs a kecske szőrében; aztán egyre mélyebbre hatol, esetleg nyugtalanít, vagy éppen ellenkezőleg, nyugtalanító körülmények ellenére is békességet munkál szívemben. Napok óta így voltam Ézs 40,1-gyel is. Erre a mai alkalomra készülve csak úgy "magától" (Reményiktől tudjuk, hogy ez maga a kegyelem.) villant fel előttem a jól ismert mondat: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!" S amikor ezeket a mondatokat fogalmazom, már egészen világossá vált előttem, hogy jelentésem első részében ezen az igén tájékozódva kell kifejtenem mondanivalómat.

Szeretettel emlékeztetem testvéreimet arra a jól ismert tényre, hogy Ézsaiás könyvének 40. fejezetétől új szerző szólal meg. Deutero-Ézsaiás, vagy más néven babilóniai Ézsaiás próféciáiban hirdeti meg Isten a fogságban sínylődő nép szabadulását. Ennek az üzenetnek a nyitánya a jól ismert biztatás: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért ." A rendszerváltó években sokan reménykedtek abban, hogy Isten most nekünk hozta el a megígért szabadulást; a diktatúra évtizedei után a megújulást hozó új tavaszt. S talán nemcsak kortársaink életének voltunk tanúi, hanem magunk is átéltük olykor, hogy a reménykedés - vagy az illúziók? - gyorsan tovasuhanó napjai után milyen hamar jött a csalódás, a meghasonlás, talán még a kétségbeesés is. 2000. szeptember 23-án, püspöki székfoglalómban így fogalmaztam: "Helyzetünk legalábbis kétséges. Hiszen éppen csak átlépni készülünk a dicsőséges és fertelmes, fényes és éjfekete 20. századból az új évezredbe, amikor világháborúk, országvesztés, Auschwitz és gulágok, barna és vörös diktatúra után, az éppen ránk virradó szabadságot új rabság fenyegeti. A koldust és királyt egyaránt táncra perdítő mefisztói szédület örvényében fuldoklunk. A pénzhajsza, az anyagiasság pusztító és önvesztő, maradandónak gondolt értékeket, erkölcsöt, hazaszeretetet, barátságokat, családi életet, egyházi közösségeinket romboló kavargása fölött egyre győzedelmesebb az aranyborjú bamba-diadalmas vigyora." S az azóta eltelt bő három és fél év sajnos nem azt bizonyította, hogy túlságosan pesszimista lett volna az akkori diagnózis. Rosszul értettük az ígéreteket, vagy valahol máshol történt a hiba? Aggodalommal hallom időnként az itt-ott megfogalmazott gyanút: a történelem erői, a napi hatalmasságok erősebbnek bizonyultak a történelem Uránál. Testvéreim! Távol legyen tőlünk ez a kísértő gondolat!

Viszont egészen világossá válik előttünk a felismerés: Nekünk van szükségünk a vigasztalásra! Isten számon tartja ígéreteit, s adott szaváról nem feledkezik meg soha. Ha érték, érik Isten népét csalódások, akkor annak sohasem Isten volt az oka, hanem az, hogy népe nem jól értette őt. Sokszor merítettem magam is vigasztalást abból a reformátori gondolatból, hogy Isten mindenhatósága azt jelenti, hogy ő valóban mindenben hat. A kérdés számomra most is az, hogy a mögöttünk lévő években, vagy éppen mostani időnk kihívásai közben jól tájékozódtunk-e. Az előttünk álló feladatok, tennivalók rangsorolásában mindig a ránk bízott gyülekezetek érdeke szabja meg döntéseinket? Súlyos társadalmi morális kérdésekre adott válaszainkban (vagy éppen hallgatásainkban) egyedül az Isten előtti felelősség határozza meg álláspontunkat, véleményünket? Önvizsgálatunk nem nyugtathatja meg lelkiismeretünket. Így is vigasztalásra szorulunk. Isten azt ígéri, hogy van szabadulás népe számára. Van szabadulás a korai özvegységet okozó, korszellemmel kötött házasság átkából! A szabadulás ígéretéhez azonban mindig kapcsolódik a szelíd, de nyomatékos figyelmeztetés: ". menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (Jn 8,11) A napi megalkuvások, a kétszínű - ide is egy kicsit, oda is egy kicsit - állásfoglalások nemcsak ránk hoznak veszedelmet, de félrevezetik a ránk bízottakat is. Meggyőződésem, hogy Isten rá akar szorítani bennünket arra, hogy szolgálatunk irányelveit az ő akaratának engedelmeskedve szabjuk meg.

Vigasztalásra szorulnak gyülekezeteink is. Azok a hittestvéreink, akik felelősséget éreznek közösségükért, sokszor felteszik a kérdést: hogyan maradnak életképesek fogyó gyülekezeteink? Hogyan alakul egyházunk, az egyházak élete, sorsa a mai magyar társadalomban? Valóban kínzó kérdések ezek. De ha jó reménységgel irányítjuk figyelmünket a sóról és kovászról szóló jézusi igékre, akkor, ha olykor aggódunk is, de kétségbe nem esünk. Korunk diagnózisa olvasható a jól ismert igében: "A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Rm 8,19) Szükség van ma is az egyház, a Jézus-tanítványok szolgálatára. Nem hiábavaló az életünk. Hát hogyne jelentene ez a hír vigasztalást mindazoknak, akiken időnként erőt vesz a csüggedés, a félelem! S különösen akkor lesz ez bátorítás és erőforrás mindannyiunk számára, ha 1Kor 15 nagy "feltámadás-fejezetének" végét sem felejtjük el: "Ezért (ti. mert Krisztus feltámadt és győzelméből részt ad az övéinek is), szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."

A Szentlélek Úristen vigasztaljon meg bennünket, és tegye hatékonnyá szolgálatunkat, hogy sokan vigasztalást nyerjenek általunk!

Fontos események, évfordulók

Közgyűlésünk tagjainak az írásbeli anyaggal együtt elküldtük mostani jelentésem mellékleteit: az elmúlt évet dokumentáló szolgálati naplóm másolatát és a szolgálati változások adatait is. Így az ott felsorolt adatokról, eseményekről külön nem szólok, de kérem a testvéreket, ha bármivel kapcsolatban kiegészítő információra van szükség, kérdezzenek rá; szívesen válaszolok a kérdésekre. A postai problémák minket is súlyosan érintettek, érintenek. Nemcsak az Evangélikus Élet rendszeres késéseire gondolok. Van olyan egyházmegyénk, ahol az esperesi és lelkészi hivatalok között is szinte lehetetlenné vált a levelezés. Így, amikor e sorokat írom, csak reménykedni tudok abban, hogy a közgyűlés elé írásban beterjeszthetem egyházkerületünk gyülekezeteinek összesített népmozgalmi és pénzügyi adatait.

Bár e jelentés fő feladata a múlt évre való visszatekintés, most mégis - aktualitásuk miatt - meg kell említenem néhány, 2004-ben esedékes eseményt, évfordulót. Időrendben haladok.

Az elmúlt napokban hazai közéletünk egyik fő témája a magyar holokauszt 60. évfordulója volt. Az előző, polgári kormány kezdeményezésére ennek évenkénti emléknapja április 16. 1944-ben a német megszállás után ugyanis ezen a napon állították fel Kárpátalján az első magyarországi gettót. "A holokauszt a magyar történelemnek is része, nemzeti tragédiánk; a hatmillió áldozat csaknem egytizede honfitársunk volt. Kétségtelen, ha Magyarország 1944 márciusában nem veszti el függetlenségét, ha a német csapatok nem szállták volna meg hazánkat, akkor nem következett volna be a tragédia, nem került volna sor a magyar zsidók meggyilkolására. De mindez nem jelent felmentést a történelmi felelősség alól, hiszen tudjuk, hogy a zsidók összegyűjtése és deportálása magyar állami szervek és személyek tudtával, aktív közreműködésével történt. És sokan voltak azok is, akik behunyták szemüket, mert féltek, vagy egyetértettek azzal, ami történik" - írta 2001 februárjában Pokorni Zoltán, a polgári kormány oktatási minisztere . A közös gyász és a kegyeletes emlékezés szomorúságát újra és újra megzavarják - a könnyen felismerhető politikai hátsó szándékkal tematizált - társadalmi közéletünk napi feszültségei is. Törekednünk kell arra, hogy amennyire csak lehetséges, ezektől függetlenítsük magunkat, és részvéttel, méltósággal kapcsolódjunk be e tragikus esemény évfordulójáról való megemlékezésbe. Jézus Krisztus egyháza tagjaiként nem is tehetünk másként. Miközben ránk nehezedik e tragédia emléke, osztozunk mindazok fájdalmában, akik elpusztított szeretteikre emlékeznek. Emlékezésünkben Isten iránti hálával gondolunk azokra az egykori egyházi vezetőinkre, akik felemelték szavukat a deportálások ellen, és azokra a lelkészekre is (Sztehlo Gábor, Keken András és mások), akik veszélyt is vállalva nyújtottak segítséget zsidó honfitársainknak.

Néhány gondolattal forduljunk most az egy hét múlva ránk köszöntő fontos nap felé. Május 1-jén hivatalosan is megtörténik Magyarország csatlakozása az EU-hoz. Most nem kívánok hangot adni sem az optimista, sem a pesszimista jóslatoknak, de kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy történelmünknek ez a páratlan jelentőségű és hatású eseménye - amennyiben az egész nemzetért érzett felelősséggel élünk a lehetőségekkel - a történelmet formáló Isten ajándékának bizonyul majd. Olyan eseménynek, amelynek következményeként hazánk, nemzetünk az európai népek nagy családjában egyfajta történelmi rehabilitációban is részesül. És ez az esemény kötelez is bennünket arra, hogy lelki, szellemi, kulturális értékeinkkel mi magunk is hozzájáruljunk a nagyobb, immár földrésznyi család békés és egyre többek számára megelégedést hozó életéhez. Isten adjon politikusainknak és mindnyájunknak tisztánlátást, felelősséget és bölcsességet, hogy megtaláljuk a szükséges és lehetséges összhangot nemzeti érdekeink és a nagy közösség érdekei között!

Szeretettel emlékeztetem testvéreimet az egyházunk püspökei által jegyzett biztató felhívásra, amelyben azt javasoltuk, hogy minél több helyen tartsanak ökumenikus könyörgő istentiszteleteket. Sajnálattal hallottam több helyről is a közelmúltban, hogy a testvéregyházak részéről nem talált kedvező fogadtatásra lelkészeink kezdeményezése. Azt mindenképpen kérem lelkésztestvéreimtől, gyülekezeteinktől, hogy ha lakóhelyükön nem is sikerül ökumenikus alkalmat tartani, a május 2-i istentiszteleteken imádságban emlékezzenek meg - Isten áldásáért könyörögve - e fontos eseményről. Kérem az itt lévő esperes testvéreket, hogy e kérésemet adják tovább egyházmegyéjük gyülekezetei felé.

Tájékoztatom egyházkerületünk közgyűlését, hogy Mag. Herwig Sturmnak, az osztrák testvéregyház püspökének és szuperintendenseinek kezdeményezésére Nemeskéren május 1-jén délután testvéri találkozóra kerül sor. A közvetlen szomszéd két egyházmegye (Győr-Sopron és Vas) lelkészi hivatalaiba külön meghívót is küldtünk, de az alkalmat felhasználva, szeretettel hívom egyházkerületünk más gyülekezeteit is erre az ünnepi alkalomra. Osztrák testvéreink du. 14.45 körül érnek nemeskéri templomunkhoz, ahol a közös áhítat után kötetlen, testvéri beszélgetésre lesz alkalom.

Harmadikként említem D. Kapi Béla püspök születésének 125. évfordulóját. A jeles nap ugyan augusztus 1-jén lesz, de mivel - emberi számítás szerint ebben a körben legalábbis - addig nem találkozunk, így is kérem gyülekezeteinket, hogy az évfordulóhoz kapcsolódva emlékezzenek meg egyházkerületünk kiemelkedő jelentőségű püspökéről, aki 1916-tól 1948-ig állt a Dunántúli Egyházkerület élén. Már előre felhívom testvéreim figyelmét az év folyamán nyomtatásban megjelenő emlékirataira. A páratlanul gazdag szolgálatnak, a viharos történelmi és egyháztörténeti korszaknak olyan dokumentuma lesz ez könyv, amely minden bizonnyal közérdeklődésre tarthat számot. Egyúttal szeretném ráirányítani gyülekezeteink figyelmét a Dunántúli Harangszó áprilisi számának 5. oldalán megjelent híradásra is, amely a könyv kiadásához szükséges anyagiak biztosításához kér támogatást. Lelkésztestvéreimnek javaslom, hogy az előttünk álló évek munkájának tervezésekor gondoljanak a Kapi-évfordulókra: születésének idei 125. évfordulója után 2007-ben lesz halálának 50. évfordulója. Meggyőződésem, hogy gyülekezeteinknek és nekünk magunknak is szükségünk van arra, hogy a 20. század első felének hazai egyháztörténetét jobban megismerjük.

Gondjainkról is szólnom kell

Itt röviden számba veszem azokat a kérdéseket, amelyek egyházmegyéink, gyülekezeteink számára gondot jelentenek, és amelyek megoldásra várnak.

  • Személyi kérdések. 2003-ban sem csökkentek gondjaink. Még mindig vannak betöltetlen lelkészi állásaink, s tekintettel arra, hogy idén legfeljebb 2-3 új szolgatársunk áll majd munkába, ebben az esztendőben sem várható alapvető változás. Azzal mindenesetre számolnunk kell, hogy egyházkerületünkben még évekig megmaradnak e téren a gondok.
  • A múlt esztendőben is világossá vált, hogy templomaink, épületeink felújítására és az új elképzelések megvalósítására nincs elegendő pénz. A lehetőségeket messze meghaladó nagyságrendben érkeztek be támogatási kérelmek. Több gyülekezetünk és intézményünk is tapasztalta, hogy kérését nem tudtuk, nem lehetett teljesíteni. Sajnos ezen a területen nem várható lényeges változás a közeljövőben. Arra azonban szeretettel felhívom gyülekezeteink figyelmét, hogy vizsgálják meg, gondolják végig az ún. belső egyházi kárpótlás kérdését. Ahol ui. erre lehetőség van, érdemes ezzel élni, mert felújítási munkákra ebből a forrásból is remélhető támogatás.
  • Külön kell említenem a pályázati lehetőségek témáját. Most elsősorban abból a szempontból, hogy érdemes lenne akár már egyházmegyék szintjén is megszervezni valamilyen "pályázatfigyelő szolgálat"-ot. Sőt arra is érdemes lenne gondolni, hogy a pályázatírásban jártasak segítsenek azoknak, akik maguk nehezebben boldogulnak. Az ui. nem kétséges, hogy miközben - egyelőre legalábbis - a hazai lehetőségek beszűkülnek, EU-tagságunk révén új kapuk nyílnak meg előttünk. És azt máris tapasztaljuk, hogy az EU-s (pl. SAPARD) pályázatok dokumentációját elkészíteni külön felkészültséget igényel. Kérem lelkésztestvéreimet, gyülekezeteink e területen jártas szakembereit, segítsenek azoknak, akik nehezebben boldogulnak a feladatok megoldásában.
  • Felhívom testvéreim figyelmét az ingatlan-nyilvántartás kérdésére. Akik részt vettek a gyülekezeti elnökségek konferenciáján, hallották, hogy az Országos Iroda munkatársai (Helfrich Péter és Mekota Ervin osztályvezetők) nyomatékosan hangsúlyozták, hogy sürgős feladat az egyházközségi ingatlanok nyilvántartásának ellenőrzés, rendbetétele. A szigorú bürokratikus szabályok miatt egy-egy kis pontatlanság (pl. az egyházközség tulajdoni lapon bejegyzett elnevezésében: Egyházközség helyett Egyházközösség stb.) akár az egész pályázati munkánkat eredménytelenné teheti. Kérem gyülekezeteink felelős vezetőit, ellenőrizzék egyházközségük ingatlanainak nyilvántartását, a tulajdoni lapokat. A szükséges változások átvezetését pedig haladéktalanul kezdeményezzék.
  • Egy más jellegű, de - legalábbis számomra - gondot jelentő témát említek itt. Ma is tapasztaljuk, már máskor is szembesültünk vele, hogy a hónapokkal előre kitűzött időpontok ellenére egyházkerületi programjainkról többen kimentik magukat. Néha olyan okokkal is, amelyekről nyilvánvaló, hogy kellő odafigyeléssel más dátumra is szervezhetőek lettek volna. Nyomatékosan kérem egyházkerületi presbitériumunk, közgyűlésünk tagjait, tegyenek meg mindent azért, hogy ezek a programütközések elkerülhetők legyenek. Ha pedig mégsem lehet kivédeni az ilyen időpontütközést - hiszen valóban közbejöhetnek elháríthatatlan akadályok -, akkor azt kérem, hogy a kimentést időben közöljék a távolmaradók, hogy a póttagok behívása is időben megtörténhessen.
  • A liturgiai reform ügyét akár itt, a gondok között is szóba hozhatnám, mégsem teszem. Ennek két oka is van. Az egyik ok az, hogy ez a kérdés igazából ennek a most folyó évnek lett meghatározó - de a mai napig semmiképpen sem lezárt - témájává, így leghamarabb a 2004-ről szóló jelentésben kell és lehet majd alaposabb értékeléssel szólni róla. A másik ok pedig az, hogy több (egyházkerületi és országos) fórumon is tárgyaltunk, beszélgettünk, vitáztunk e nagyon fontos ügyről, és minden bizonnyal az év folyamán további eszmecserék is kísérik majd az Ágendaszerkesztő és liturgiai bizottság munkáját. Több ún. "próbagyülekezet" továbbra is végzi szolgálatát, s az időközben összegyűlt tapasztalatok értékelése is hátra van még. Természetesen később lesz mód arra, hogy ha közgyűlésünk tagjai szükségesnek látják, hozzászólásukban foglalkozzanak e kérdéssel is.

A köszönet szava

  • szokás szerint - ismét a végére maradt. Mindenekelőtt köszönetet mondok dr. Weltler János felügyelő úrnak testvéri támogatásáért, szolgálatáért. S főként mindannyiunk nevében köszönetet mondok érte Istennek. Hiszen az, ami sokunk számára az ő egyházhűségében olyan sokat jelent, azt ő is ajándékba kapta: a betegség terhe alatt olykor megfáradó testnek erőt adó hitet és reménységet. Őrizze meg őt szerettei, gyülekezete és egyházkerületünk számára még sokáig irgalmas mennyei Atyánk!

Ma külön is említenem kell leköszönt egyházkerületi ügyészünket, dr. Hidas János testvérünket, aki országos ügyésszé való megválasztása miatt mondott le egyházkerületünkben viselt tisztségéről. Köszönöm, hogy az elmúlt években tanácsaival, állásfoglalásaival segítette szolgálatunkat. Országos ügyészi szolgálatára - amelyről az elmúlt hónapok folyamán már jó tapasztalatokat is szerezhettünk - Isten áldását kérjük. Ahogy tudják közgyűlésünk tagjai, utódját mai ülésünk választjuk majd meg.

A püspöki hivatalban dolgozó munkatársaimnak is megköszönöm a múlt évben végzett munkájukat. Dombi Éva irodavezetőnknek, akiről eddig talán sokan nem is tudták, hogy "három fronton" is helytáll: hivatali munkáján túl óraadóként is dolgozik győri evangélikus iskolánkban, és még továbbtanulási feladatokat is magára vállalt. Menyes Gyula püspöki tikárnak a hivatalon belüli munkáján túl - mindannyiunk nevében - megköszönöm a Dunántúli Harangszó szerkesztőjeként és kerületi honlapunk "gazdájaként" végzett szolgálatát. Szabó György házgondnokunknak és Tar Ilona házmesterünknek pedig azért mondok köszönetet, hogy a székházban folyó szolgálat külső feltételeit hűséges munkájukkal biztosították.

Amikor most mondanivalóm végére érek, gyülekezeteinket, egyházmegyéinket, egész egyházkerületünket, intézményeinket, minden hittestvéremet Isten oltalmába ajánlom. Ő adjon mindnyájunknak szűkebb és tágabb hazánk - az Európai Unió, sőt az egész emberiség - közösségében csendes és békés életet. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal. Ámen.

Kérem jelentésem elfogadását.

Társoldalak
Püspöki jelentés 2001
Püspöki jelentés 2002
Püspöki jelentés 2003
Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből
A kereszt teológiája
Hogyne dicsérném az Istent...
Finn Káté
D. Kapi Béla: Lámpás az oltár zsámolyán
Keresztfa titka tündököl - bibliai olvasókönyv
Konfirmáció a 18. századi Dunántúlon
Könyv Túróczy Zoltánról
Az evangélium hullámhosszán
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Tanulmányok, kiadványok Püspöki jelentés 2004

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster