Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Komárom (Komárno, Sk)
A Révkomáromi Refomátus Keresztyén Egyház
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

A Révkomáromi Refomátus Keresztyén Egyház


A református templom

Gyülekezetünk élete napjainkban.

A Révkomáromi Református Gyülekezet életével, buzgó szolgálatával mindenkor jelezte, hogy ennek alapja az Isten igéjéhez való hűséges ragaszkodás. A tudós lelkipásztorok, a hitükben és emberi mivoltukban szilárd tartású gyülekezeti szolgálattevők mindmáig példaképül szolgálnak sokak számára. S bár a gyülekezet életének megharcolt századai alatt nagyon sok minden változott, az Ige szeretete és a Jézus Krisztushoz való hűség alapjában véve nem változott. Ezt bizonyítják azok az alkalmak is, amelyek hétről-hétre futnak gyülekezetünkben.

Istentiszteleti alkalom hetente háromszor van, éspedig vasárnap délelőtt 10 órakor, majd vasárnap és csütörtök délután 5 órakor (a nyári időszakban este 7 órakor), melyeken jelenleg a 2 megválasztott lelkipásztor (Fazekas László és Fazekas Zsuzsanna) mellett 3 segédlelkész (György András, Boross Kornél és Kudrna Mária) szolgál.

Úrvacsorai közösség 8 alkalommal van, éspedig újév napján, böjtben, húsvétkor, pünkösdkor, újkenyérre, újbor alkalmával, advent 1. vasárnapján és karácsonykor. Az alkalmakat az újévi kivételével bűnbánati hét előzi meg, amelyek alkalmával lehetőség nyílik az úrvacsorai közösség előtt az Ige fényében történő önvizsgálatra.

A bibliaórák nagyon kedvelt alkalmai a gyülekezeti tagoknak. Mindig is nagy hangsúly volt fektetve a naponkénti bibliaolvasásra. Hétfő délelőtt a kismamák gyermekeikkel együtt jönnek bibliaórára a gyülekezeti terembe délelőtt 10 órakor. Minden hétfőn este 6 órakor a város 6 pontján, egy-egy családnál házi bibliaóra van, ahova azok jönnek össze a környékről, akik szívesen beszélgetnek az Igéről és imádkoznak közösségben. Az alkalmakat a legtöbb helyen presbiterek vezetik, de vannak az Úrnak nagyon engedelmes szolgálóleányai is, akik vállalták a bibliaóra megtartását.

A házi bibliakörök kezdeményezésére lett gyűjtés szervezve a városban lévő hajléktalanok segítésére, akik közül a legrászorultabbaknak ? a város szociális osztályával való megegyezés alapján ? heti két alkalommal meleg ebédet biztosítunk. Kedden este 8-kor kerül sor az egyetemisták bibliakörére, amely egyre közkedveltebb és egyre többen látogatják.

Csütörtökön az istentisztelet előtt van a nők, majd istentisztelet után a férfiak bibliaórája. Péntek este 6 órakor gyülekeznek a 18 év feletti fiatalok, akik közül többen más városokban járnak főiskolára, egyetemre, de hazatérve eljönnek a bibliaórára.

Szombat délután 4 órakor jön össze a legnépesebb bibliakör, amely a 15 év feletti fiataloké.

A hitoktatás az iskolákban folyik. A város területén van 4 magyar tanításnyelvű alapiskola, és 4 középiskola, ahol rendszeres hitoktatás van. Hetente 37 órán kb. 330 diákkal foglalkozunk. A szlovák tanításnyelvű alap- és középiskolákban vagy teljesen hiányzik a református gyermek, vagy csak elvétve fordul elő.

A konfirmációra való előkészítés 2 csoportban zajlik pénteken 15.30-kor. Esztendőről-esztendőre az alapiskola 8. évfolyamába lépőket hívjuk kétéves előkészítőre. A konfirmáció 15 éves korban van, s annak kérdés-felelet része a presbitérium előtt zajlik, az ünnepélyes hitvallástétel pedig a pünkösdöt megelőző vasárnap a gyülekezet egésze előtt.

Gyülekezeti vegyes karunk a Collegium Musicum szombaton délután 5 órakor tartja próbáit. Sok szép alkalmat szereztek már nemcsak gyülekezetünknek, hanem bel- és külföldön sok gyülekezetnek. 1990-ben újraalakult a II. világháború után kényszeredetten megszűnt Nőegylet. Nagyon hasznos egy ilyen nagy gyülekezetben a sok segítő kéz. Mind hónap utolsó keddi napján tartják gyűlésüket, amelyen megbeszélik az éppen aktuális teendőket.

A hét munkálkodását templomi áhítattal kezdjük hétfő reggel 8 órakor, amelyen általában a Calvin János Teológiai Akadémia hallgatói szolgálnak rövid igemagyarázattal.

A reggeli áhítat után a Lepramisszió munkatársai találkoznak, és készítik a segélycsomagokat a világ több országában szenvedő leprás betegek részére. Ez a nagyon áldott szeretetszolgálat már 1990-től működik a Nőegylet keretében.

A gyülekezeti szolgálatokban, főleg a diakóniában segít az Élő Víz alap, amelynek igazgatótanácsa különféle összejöveteleket és alkalmakat szervez főként az idős testvéreknek, de igyekszik támogatni a gyülekezet égisze alatt folyó mindenféle segítő szolgálatot. Így vált lehetővé az, hogy a nehezebben mozgó testvéreket a gyülekezet által megvásárolt kisbusszal vasárnaponként elhozhatjuk az istentiszteletre, majd annak végeztével hazaszállítjuk.

A gyülekezetről alkotott kép persze nem teljes, hisz még meg kell említeni az adventi esteket, a nyári gyermek- és ifjúsági táborokat, a konfirmandusok hétvégéit, az evangelizációs hetet, és sok más egyebet, amely által a gyülekezet hitében, hűségében, de számában is növekszik, erősödik.

Oláh Imréné & Oláh Imre

         Társoldalak
 
  Révkomárom
Komáromi Református Kollégium, a múzsák otthona
A komáromi földrengés 240. évfordulójára
Csengey Gusztáv
Jánossy Lajos
Jókai Mór
Komáromi Csipkés György
         Képek
 
 


A református templomkert, régi síremlékekkel


Kis Tükör, a Révkomáromi Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Komárom (Komárno, Sk) A Révkomáromi Refomátus Keresztyén Egyház

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.