Középfokú iskolák

**Szeretettel köszöntöm evangélikus iskoláink leendő diákjait és szüleiket! **

Erősen remélem, sokan meghallják a hívó szót, és úgy döntenek, hogy a magukról ezeken az oldalakon hírt adó dunántúli evangélikus iskolák valamelyikében - Győrött, Kőszegen, Sopronban - végzik majd középiskolai tanulmányaikat. Ha figyelmesen végigolvassák iskoláink bemutatkozó sorait, azonnal felfedezhetik, milyen színes, versenyképes kínálattal hívogatják a fiatalokat; így segítenek az egész család számára fontos döntés meghozatalában is.

A döntésben én is szeretnék segíteni azzal, hogy hangsúlyosan felhívom elsősorban a szülők figyelmét arra a biztonságra, amelyet egyházi fenntartású iskoláink nyújthatnak gyermekeik testi, értelmi fejlődésén túl a lelki nevelés komolyan vételével. Sok kísértésnek, veszélynek kitett fiataljaink iskoláink, kollégiumaink védő közösségeiben készülhetnek hivatásukra, a nagybetűs Életre. S mivel gyermekeinkért mindannyian Isten előtti felelősséget hordozunk, döntésünk meghozatalakor ebben a távlatban is végig kell gondolnunk az iskolaválasztás fontos kérdését.

Szeretettel várjuk az evangélikus és más vallású diákokat dunántúli evangélikus középiskoláinkba!

Ittzés János püspök