Pápai Páriz Ferenc
![](https://zope.lutheran.hu/honlapok/protestans/erdely/des/papaiparizferenc/1k_cimer_reformatus.jpg) Te benned bíztunk eleitől fogva
|
Désen kezdte tanulását 1654-ben. Ezt 1656-tól Gyulafehérvárt, 1658-tól Kolozsvárt, még attól az évtől újra Désen, 1661-től való besztercei szünetelés után, 1663-tól Marosvásárhelyen, 1664-től Nagyenyeden folytatta, ahol 1667-ben köztanító, 1671-ben pedig contrascriba lett.
Külföldre ment és 1672 májusától Lipcsében, novembertől Marburgban, 1673 elejétől Heidelbergben, április 29-től Baselben főleg orvosi tanulmányokkal foglalkozott, melyeknek 1674 október 20-án az utóbbi helyen doktorává avattatott. Schaffhausenben és Zürichben is járt míg aztán 1675-ben visszatérvén hazájába, Nagyenyeden városi orvos, 1677-ben a fejedelem udvari orvosa, 1680 elején pedig tanár lett, ám ezután sem hagyott fel kiterjedt orvosi gyakorlatával. Miután az osztrák sereg 1704-ben feldúlta a kollégiumot, ennek ismételt közeledésekor 1707-ben a diáksággal és tiszttársaival együtt elmenekült onnan.
A Rákóczi Ferenc adományokban is megnyilvánuló pártfogása alatt előbb Szatmáron, 1708-tól Nagybányán állapodott meg ez a "bújdosó kollégium", mely 1709 elején mehetett vissza Nagyenyedre. Folytonos összeköttetésben állt külföldi protestánsokkal, kivált tudósokkal, mint egykori baseli tanárával, Hoffmann János Jakabbal, úgyszintén Jablonsky Ernő Dániellel, kivel a magyar protestantizmus történetének megírása és az emez által magyar ifjaknak kieszközölt oderafrankfurti stipendiumok ügyében érintkezett.
Az ő fáradhatatlan gondoskodásának köszönhette kollégiuma a növendékeinek Leidenben felajánlott stipendiumot, valamint a hasonló nevű fia és Ajtai Szabó András közreműködésével Angliában 1716-ban összegyűlt és százezer Ft-ot meghaladó segélyösszeget. Betetőzte működését irodalmi téren kifejtett buzgó munkásságával, amelynek legnépszerűbb és leghasznosabb terméke a Szenczi Molnár Albert latin-magyar és magyar-latin szótárának tetemesen bővített kiadása (Lőcse, 1708.), mely többször megjelent azóta.
Irodalom:
Zóványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon" 3. kiadása (1977).
Kapcsolódó oldalak:
Gyulafehérvár
Protestáns Honlap
Kolozsvár
Protestáns Honlap
Philipps-Universität, Marburg
Marosvásárhely
Protestáns Honlap
Nagyenyed leírása
Protestáns Honlap
Pápai Páriz Ferenc
Megjelent: Egészségügyi konzílium ISSN 1218-9448. - 4. évf. 7-8. sz. - p. 26. Dr. Karasszon Dénes
Pápai Páriz Ferenc életújta
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár kiállításai - honlap
Pápai Páriz Ferenc életútja
Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely
Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve 1711-1726
Rupprecht-Karls-Universität, Heidelberg
Universität Leipzig - A Lipcsei Egyetem
|