Választék
Protestáns Honlap
Erdély / Románia
Marosillye (Eliopolis, Ilie, Elienmarkt, Ro)
Bethlen Gábor
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Bethlen Gábor


Református címer

 1580-ban Marosillyén született, Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem udvarában nevelkedett.
Ifjú évei igen zaklatottak: török elleni hadjáratban, Mihály vajda ellen harcokban vesz részt, küzdött Székely Mózes seregében. A vesztes csaták után többször is török földre menekült.

 1613: Erdély fejedelmévé választják
Fő célja: a vallás szabadságát megőrzése, a Habsburg és Török Birodalom közé ékelődött Erdély megerősödésének és fennmaradásának biztosítása. Ezért kapcsolódott be az Európában folyó harmincéves háborúba három ízben is.

A Bethlen sikerei nyomán megkötött békék orvosolták a rendi és vallási sérelmeket, biztosították a vallás szabad gyakorlását a királyi Magyarország lakosai számára is. Bethlen Gábor hitéhez és egyházához ragaszkodó buzgó református volt. A más felekezethez tartozókat becsülte és segítette. Támogatta a katolikus Káldi György bibliafordítását is.

 1629-ben rendeletben biztosítja a prédikátorok és azok leszármazottjai számára közös nemesi levéllel a nemesi rangot. Bethlen iskolapolitikája is rendkívül célratörő volt. Szélesítette és modernizálta az alsó fokú oktatást, de nagyon fontosnak tartotta egy európai színvonalú felsőoktatási intézmény létrehozását is. Így született meg a fejedelmi székvárosban, Gyulafehérváron a gimnázium, amelyet később a fejedelem akadémiai rangra emelt. Számos jeles magyar és külföldi tanár, tudós munkálkodott ennek az intézménynek a felemelésén. A herborni egyetemről jött az enciklopédia-szerző Alsted, a természettudós Bisterfield és a nyelvész Piscator.

Bethlen támogatásával sok magyar diák tanult külföldi egyetemeken is. Bethlen nagy gondot fordított a könyvtárfejlesztésre. Maga a fejedelem is sokat és rendszeresen olvasott. A könyvtárfejlesztést szolgálta a gyulafehérvári nyomda alapítása, illetve a már működő debreceni, brassói nyomdák támogatása. Ezekben a nyomdákban a hitvitázó iratok, prédikációgyűjtemények, bibliai könyvek magyarázatai mellett az államigazgatást segítő kiadványok is megjelentek. Nemcsak magyar, de német, latin, szlovák, sőt román nyelven.

A gyulafehérvári fejedelmi udvar - különösen Bethlen második, Brandenburgi Katalinnal kötött házassága után - fényűző fejedelmi udvar volt. A reneszánsz stílusban épült palotában flandriai gobelinek, selyem és bársony terítők, függönyök, keleti szőnyegek, tették otthonossá a kőpadlós termeket. Finom berakásos felületű bútorzat biztosított méltó keretet a fejedelem udvartartásának. Nemcsak Gyulafehérváron, de országa más városában is pompás épületek emelkedtek. Olasz mesterek építették Várad, Fogaras, Alvinc, Déva várkastélyait.

 1629-ben hunyt el.

Kapcsolódó oldalak:

Bethlen Gábor életrajza
Dr. Flórián Csaba honlapján

Bethlen Gábor életrajza
Német - netzwelt.de

Bethlen Gábor életrajza
Angol - biography.ms

Bethlen Gábor életrajza

Bethlen Gábor életrajza
Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet, Elektronikus Kiadás-MEK

         Társoldalak
 
  Marosillyei Keresztény Közösségek
         Képek
 
 


Erdély címere


Bethlen Gábor


Brandenburgi Katalin


Brandenburgi Katalin könyvtáblája


Protestáns Honlap Erdély / Románia Marosillye (Eliopolis, Ilie, Elienmarkt, Ro) Bethlen Gábor

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster