Választék
Protestáns Honlap
Erdély / Románia
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe, Sankt Georgen, Ro)
A sepsiszentgyörgyi Vártemplom
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

A sepsiszentgyörgyi Vártemplom


Erdély címere

A XIV. század végén és a XV. század elején épült gótikus stílusban. 1547-ben alakítják, számos reneszánsz elemmel gazdagítják, ekkor nyeri el mai formáját. Daczó Pál patrónus építtette, és nyújtotta meg hajóját. A templom hossza 30, szélessége 9, a falak magassága 8 méter. Épületanyaga terméskő és tégla.

Az évszázadok folyamán több alkalommal földrengés rázta meg a templomot. Az 1728. és 1738. évi földrengések rombolása súlyos volt ugyan, de a javítások során a templom stílusát nem változtatták. A harmadik, az 1802-ik esztendei földrengés következtében a várkerítés, a templom bástyatornya, gótikus boltozata nagy részben beomlott, csak a keleti rész feletti boltozat maradt épen. 1805-ben javították a templomot. A régi, gótikus stílusú boltozatot nem építették újra, hanem vakolt, sima mennyezetté alakították át.

Az új torony 1829-ben készült el. Jelentős változás 1894-ben történt, amikor az új orgona számára karzatot építettek a templom keleti részébe. Ezáltal a templom csúcsíves stílusa törést szenvedett és szépségéből sokat veszített. 1885-ben Angster József pécsi orgonakészítő készítette el az orgonát.

Évszázadunkban is többször megrongálódott a templom földrengés folytán. Sok háromszéki templommal együtt a Vártemplom is renoválásra szorult. (A templomot eredetileg kettős várfal övezte, és bástyatornyokkal volt ellátva. A külső falnak ma csak nyomai látszanak. A belső falakon láthatók a nyomai azoknak a fülkéknek, amiket a falak mellé építettek és ahol a város lakossága gabonáját és egyéb értékeit őrizte.)

Kapcsolódó oldalak:

Sepsiszentgyörgy
A Digitál Studió honlapja

Sepsiszentgyörgyi Helyi Tanács és Polgármesteri Hivatal
A Consilul Local şi Primăria Municipilui Sfântu Gheorghe honlapja

Sepsiszentgyörgy.ro
A Gnome Design S.R.L honlapja

         Képek
 
 


A Vártemplom XIX. századi képeslapon


A Vártemplom


Protestáns Honlap Erdély / Románia Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe, Sankt Georgen, Ro) A sepsiszentgyörgyi Vártemplom

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster