Választék
Protestáns Honlap
Magyarország (Hu)
Budapest
Andorka Rudolf
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Andorka Rudolf


Luther rózsa

 1931-1997

Egyetemi tanár. Szociológus. Az ELTE Jogtudományi Karára 1949-ben iratkozott be, családjának két év múlva történt kitelepítése alatt és után, majd 1957-ben történt néhány hónapos börtönbüntetése miatt kényszerűségből megszakított tanulmányait csak a hatvanas évek elején fejezhette be, 1963-ban szerzett jogi diplomát.

Csaknem húsz évig dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban: előbb az intézmény könyvtárában, majd a Népességtudományi Kutató Intézetben, végül a Társadalomstatisztikai Főosztályon.

 1984-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre került, ahol egyetemi tanárrá nevezték ki. 1991-től haláláig az egyetem rektora volt. 1990-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1991 és 1996 között az Országos Tudományos Kutatási Alap elnöke. Számos bizottság tagja, több folyóirat – az Agrártörténeti Szemle, az Élet és Tudomány, és a Diakónia - szerkesztőbizottságának munkatársa.

Az Evangélikus Egyház zsinatának világi elnöke, és a Deák-téri evangélikus gyülekezet presbitere volt.

Kutatásainak középpontjában a társadalom rétegszerkezetének vizsgálata, a társadalmi mobilitás kérdései álltak.

Irodalom:

Munkáinak válogatott bibliográfiája: Statisztikai Szemle, 75/1997. október 866-871.

Kapcsolódó oldalak:

Budapest Corvinus Egyetem

Élet és Tudomány

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Magyarországi Evangélikus Egyház

Magyar Tudományos Akadémia

Országos Tudományos Kutatási Alap

         Társoldalak
 
  Bauhofer György
Bókai János, ifj.
Bornemissza Péter
Budapest - Evangélikus Országos Múzeum
Fabiny Tibor
Gömbös Gyula, vitéz, jákfai
Kánya Emília
Kossuth Lajos
Mária Dorottya
Szentágothai János
Tisza István, gróf
Verebély Tibor
         Képek
 
 


Protestáns Honlap Magyarország (Hu) Budapest Andorka Rudolf

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster