Gömbös Gyula, vitéz, jákfai

Gömbös Gyula

Gömbös Gyula XX. századi magyar történelmünk egyik meghatározó személyisége, tevékenységét nem könnyű tárgyilagosan megítélni.

A murgai evangélikus tanító fia tanulmányai befejezése után hivatásos katonatiszt lett. Harcolt az első világháborúban, s vezérkari századossá léptették elő. Az 1918-as őszirózsás forradalmat követően a hadügyminisztériumban vállalt szolgálatot és igyekezett megtalálni helyét a politikai események sodrában. Végül az ellenforradalmi erőkhöz csatlakozott, és a Magyar Országos Véderő Egyesület elnökévé választották.

Bécsben bekapcsolódott az Antibolsevista Comité munkájába, majd Szegeden az ellenforradalmi kormány hadügyi államtitkárává nevezték ki. Jelentős szerepe volt a Nemzeti Hadsereg megszervezésében, és közeli kapcsolatba került Horthy Miklóssal.

1920-ban nemzetgyűlési képviselővé választották. Számos jobboldali titkos szervezet tagjaként nagy befolyásra tett szert. Az 1921-es királypuccsok idején Horthyt támogatta, megerősítve ezzel a kormányzó bizalmát.

A következő évben Bethlen István miniszterelnök őt bízta meg az új kormánypárt választási kampányának irányításával, s ő töltötte be az Egységes Párt ügyvezető alelnöki tisztét is. 1923 nyarán szakított a hivatalos politikai irányzattal és létrehozta a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot. Ennek vezetőjeként szélsőséges, fajvédő magatartást tanúsított.

Mozgalma sikertelenségét látva 1928-ban kibékült Bethlennel és visszalépett az Egységes Pártba. Államtitkári, majd miniszteri megbízást kapott a Honvédelmi Minisztériumban. Közben felvételt nyert a Vitézi Rendbe. Ettől fogva használta a "Vitéz Jákfai" előnevet.

A világgazdasági válság hatása miatt egyre feszültebb helyzetben az ország vezető körei úgy látták, hogy a rendszer fenntartásához az erős kéz politikája szükséges. Ennek megvalósítására Gömböst tartották legalkalmasabbnak, így a kormányzó 1932. október 1-jén miniszterelnökké nevezte ki. Bár az új kormányfő kinyilvánította, hogy korábbi zsidóellenes álláspontján változtatott, egyébként igyekezett követni az általa korszellemnek felfogott szélsőjobboldali tekintélyelvűséget. Példaképe leginkább Mussolini Olaszországa volt. Megpróbálkozott az "öncélú nemzeti állam" megteremtésével, a korporatív érdekképviseleti rendszer létrehozásával és az egypártrendszerű kormányzás bevezetésével. Radikális kísérletei kudarcba fulladtak. Tévedései között szokás említeni, hogy túl erősen kapcsolta Magyarországot a náci Németországhoz.

El kell ismerni azonban, hogy tervbe vett reformjaival jobbá akarta tenni az ország társadalmi berendezkedését. Vitathatatlan tény, hogy kormányfősége idején a hazai gazdaság állapota jelentősen javult. Ennek ellenére 1936-ra végképp megrendült benne a konzervatív hatalmi elit bizalma. Már küszöbön állt félreállítása, amikor vesebetegsége következtében elhunyt.