Kánya Emília

Fiume városa (ma Rijeka, Hr) az 1900-as években

 1828-ban született Pesten, a Deák téri gimnázium igazgatója, tanára, Kánya Pál leányaként. Édesapja házánál nevelkedett három testvérével együtt, ahol a kor vezető értelmiségi elitje vette körül.

A család barátai, írók, tanítók, lelkészek, tudós emberek mindennaposak voltak házuknál. Székács József, Brassai Sámuel, Balassa János, Pákh Albert éppúgy, mint Emília iskolai tanárai: Dirner Endre, vagy Tavassy Lajos. A fiatal lány tehetségesen rajzolt és énekelt, kiemelkedően művelt volt. Meleg családi környezetben és pezsgő szellemi életben nőtt fel a szülői házban.

E környezetből ragadta ki első házassága 1847-ben, melyet szülei akarata szerint kötött egy temesvári vaskereskedő tehetős fiával, Gottfried Feldingerrel, s az esküvő után azonnal apósa házába költözött. A családtagok hiánya, a barátok nélkülözése, a rideg környezet boldogtalanná tették, egyetlen menedéket az anyaságban talált.

A házaspár átvészelte a forradalom utáni hónapokat, az 1850-es éveket, hóban-sárban fázva menekültek faluról falura, de alig tízévi házasság után Emília döntött: nem tud tovább élni Feldingerrel.

Édesapja és Székács püspök támogatását maga mögött tudva adta be válóperét. Négy gyermekével maradt egyedül, s ugyan később másodszor is férjhez ment, megélhetés után kellett néznie. 1860-ban lapengedélyért folyamodott.

 1860 októberében megindult a Családi Kör. Ezzel Emília (hiszen csak így, keresztnevén írta alá írásait) az egész Monarchia első női lapszerkesztője lett. S ami talán még több: húsz éven át sikeresen irányította ezt a művelt magyar hölgyeknek címzett, valójában családi lapot. A kor vezető írói publikáltak benne, s Emília teret adott a kibontakozó női mozgalomnak is.

Maga is részt vett a jótékonysági szervezetek munkájában, 1873-ban a nemzetközi nőkongresszuson a magyar nőket képviselte. 1880-ban azonban kénytelen volt megválni lapjától, s ezzel az irodalmi életből is kivált.

 1884-től Fiuméban élt gyermekeinél, ahol 1901-től haláláig emlékiratain dolgozott. A Réges-régi időkről című kötet, vitathatatlanul legjobb írása, melyből egy tipikus és egyben mégis egyéni élettörténet bontakozik ki: az egyik első értelmiségi pályán működő magyar nőé.

Kapcsolódó oldalak:

EGY 19. SZÁZADI ÍRÓNŐ FIUME MAGYARJAIRÓL
Dr. Fábri Anna, ELTE BTK, Művelődéstörténeti Tanszék

Az evangélikus egyháztörténet 19. századi forrásai az Evangélikus Országos Levéltárban
Kertész Botond,