Verebély Tibor

Luther-rózsa

Sebész, egyetemi tanár. Édesapja is neves orvosprofesszor volt - Budapesten 1900-ban "sub auspiciis regis" avatták orvosdoktorrá. Először a kórbonctani tanszéken működött, majd kórházi kórboncnok főorvos. A sebészeti klinikán tanársegéd ill. adjunktus. Hosszabb külföldi tanulmányútja nagy részét a világhírű Kocher professzor berni intézetében töltötte. Működött a Szent István Kórházban, majd 1906-ban a Stefánia Gyermekkórház sebész főorvosa lett.

1907-ben lesz egyetemi magántanára a fertőzéses sebészeti betegségek karának.

1913-ban rendkívüli tanár, 1914-ben a sebészet nyilvános rendes tanára Budapesten. A III. majd a I. Sebészeti Klinika igazgatója, 1938-39-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem rektora. 1922-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1935-től rendes tag.

A magyar sebészet egyik vezető egyénisége mint kórboncnok kezdte meg pályafutását. E tudományágat kutatásaival továbbfejlesztette. Ő volt az első magyar sebész, aki hosszú elméleti és patológiai tanulmányok után lépett a gyakorlati sebészet munkaterületére. Elődei főként technikai kérdések megoldására törekedtek, Verebély számos sebészeti kérdést egészen új megvilágításba helyezett. A plasztikai műtétek és szövetátültetések csakis kórbonctani ismeretek birtokában végezhetők eredményesen.

Kutatásokat folytatott a daganatok, a csontbetegségek, a lép, a hasnyálmirigy, a gyomor sebészetével, az exophthalmusszal (a szem kiállásával), az alkat sebészeti vonatkozásaival kapcsolatosan. Széles körű elméleti és gyakorlati munkásságából kiemelkedők a koponyasérülésekkel, az emlőrákkal, emlőplasztikával és a belső elválasztású mirigyek sebészeti vonatkozásaival kapcsolatos tanulmányai. Több mint 300 dolgozata jelent meg magyar és idegen nyelven. Több könyvet is írt. Manninger Vilmossal közös műve A sebészet tankönyve 1910. Fő műve a Sebészklinikai előadások I-IV, Budapest 1930-34.

1939-től az egyetem képviseletében az országgyűlés felsőházának tagja. Elnöke volt az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak az Országos Orvosi Kamarának, a Királyi Orvosegyesületnek, az Orvosszövettségnek és a Sebésztársaságnak. Mindenütt ott volt, ahol a hazát, a tudományt, a betegek és az orvosi kar érdekét szolgálni lehetett.

Fáradt testét és lelkét olykor a vadászat örömeiben, a természet ölén üdítette föl. Itt is foglalkoztatták az élet és halál nagy problémái. Rajongva szerette a Balatont, boldog heteket töltött ott családja és unokái körében.

Jelszava volt: "Scientiam et vitam pro patria" (a tudományt és az életet a hazáért).

Kapcsolódó oldalak:

Magyar Tudományos Akadémia

Semmelweis Egyetem Budapest