Gáncs Aladár

Luther-rózsa

Születésének centenáriumáraz "Akinek a szíve lángolt Krisztusért" címmel jelentetett meg emlékező válogatást az Evangélikus Sajtóosztály, Fabiny Tibor egyháztörténész professzor szerkesztésében.

A cím találóan fejezi ki Gáncs Aladár életének máig is ható üzenetét: a Krisztus ügyéért nem lehet visszafogott, takaréklángon pislákolni. Égni érdemes, s ha kell elégni. Mire taníthat minket a 21. század nyitányán ez az alig négy és fél évtized alatt ellobbanó "égő áldozat"?

Gáncs Aladár együtt tudott látni és hordozni olyan ügyeket, melyeket ma is gyakran tudatosan szembeállítunk és kijátszunk egymással szemben. Ez a szembeállítás néha az egyszerűbb és kényelmesebb magatartás, ami viszont sematikus látáshoz, szeretetlen ítélkezéshez, végső soron lelki elszegényedéshez, sivársághoz vezethet. Néhány konkrét példa, melyben benne lüktet Gáncs Aladár mindig a nehezebb utat választó, feszültségek között őrlődő, és a feszültségek oldásáért elégő élete.

Gáncs Aladárt az ébredés teológusa volt. Sajnos napjainkban is gyakran állítják szembe az ébredés szent ügyét a teológia szent tudományával. Hinni vagy tudni - hangzik a hamisan felállított alternatíva. Gáncs Aladár szíve az ébredésért lángolt, de ugyanakkor világosan megfogalmazta, hogy szükség van a hit dolgával való tudományos foglalkozásra, mert ugyan - lehet sok gőg a tudományban, de a tudomány ellenségeiben is. János, Pál, Luther, Kálvin mind teológusok voltak. - írja Serkenj föl, aki aluszol című posztumusz kötetében.

Először székesfehérvári lelkészként majd pedig fővárosi vallástanárként fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot és tanított, hiszen jól tudta, hogy a tanításra és a misszióra egyaránt a feltámadott Úrtól van mandátumunk.

 1931-ben tanulmányt jelentett meg a kor meghatározó teológusáról Mit tanulhatunk Barth Károlytól címmel? címmel. Ma is kísért e kettő szembeállítása, mintha Isten Szent Lelke csak kis közösségeket, egyesületeket lenne képes átjárni, miközben a "hivatalos" egyház szükségszerűen mozdulatlan, alvó, netán már halott lenne - Gáncs Aladár felébredt egyházért és ugyanakkor egyházi ébredésért fáradozott. Többek között egyesületi keretek között is, mint a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület majd pedig később az Evangélikus Missziói Egyesület titkára. De vallotta, hogy az ébredés, az evangélizáció, a misszió az egész egyház szent ügye és felelőssége.

Ezzel kapcsolatban is hányszor kíséreljük meg amputálni a misszió jobb vagy bal lábát, illetve kezét, ahelyett, hogy egységben látnánk az egyház missziói szolgálatát. Úgy, ahogyan Gáncs Aladár látta, aki országszerte szervezte az ébresztő evangélizációkat és a külmisszionáriusok hazai előadókörútjait. Neki egyaránt fontos volt a gyülekezetek ébresztése, a Markó utcában végzett börtönmisszió és az indiai árvák megsegítésének ügye... Ma is iránymutató prófétai figyelmeztetése: "Missziói keresztyénséget vár a világ. Az a nép, amelyben a másokért való élés ösztöne kihal, át fog esni a történelem rostáján, és az az egyház is!"

Gáncs Aladár ellobbanó életével kapcsolatban is felvethető a fenti kérdés. Tény, hogy miközben szinte mindent és mindenkit felvállalt, beteges szíve elkopott, idejekorán elégett. Örök dilemma, hogy szabad-e a gyertyát mind a két végén égetni. Egy lelkészkollégám figyelmeztetése jut eszembe: "Csak olyan tempót vegyél, amit majd hatvanévesen is bírni fogsz". Gáncs Aladár nem érte meg még az ötven évet sem. Ő nem e szerint az emberi bölcsesség szerint élt. Viszont ismerte a nagy titkot, hogy az emberi élet végső értékét nem az óvatos önkímélettel megélt évtizedek hosszával mérik. Komolyan vette a Mester intő szavát, mely szerint. "Ha teljesítették mindazt, amit parancsoltam nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,10)

Azért a Jézusért és tanítványaiért áldozta életét, akiért érdemes elégni, ahogyan Pál apostol is bíztat: "szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek." (Rm 12,1)