Hoffman Péter

Luther-rózsa

A Tolna megyei Felsőnánán született 1790 december 6.-án. Pozsonyban jár az evangélikus tanítóképzőbe. Istentől kapott feladatnak, hivatásának érzi a pedagóguspályát, s ezért mindent megtesz a gyerekekért, hogy azok előbbre jussanak a tudományban.

Az 1786-ban alakuló pesti evangélikus egyház a templomépítéssel küszködik. Az iskolaalapítás gondolata azonban állandóan jelen van a gyülekezetben, s már 1798-ban kántor-tanítót alkalmaznak hogy a gyerekek evangélikus iskolában tanuljanak. Figyelemre méltó, hogy nem csak fiúk járnak ebbe az iskolába. Ez az egy tanerős iskola azonban akadozik.

A templom felépítése után 1811-ben két osztályt indítanak 53 tanulóval. Úgy gondolják, hogy a káplán is taníthat az iskolába. A munka folyamatosságát megtöri, hogy a káplánt Kolozsvárra hívják lelkésznek, a kántor tanító is más beosztásba kerül. Ekkor határozza el a gyülekezet, hogy főfoglalkozású pedagógust hív az iskolába. Így kerül 1814-ben az iskola élére Hoffmann Péter. A két osztály elhelyezésével azonban probléma van, s ezért emeletráépítéssel az iskolabővítés gondolatát veti fel a gyülekezet gondnoka. A gyerekek lelkesen járnak az új tanítók keze alá. Hoffmann Pesten elsőkként alkalmazza a Pestalozzi módszert a gyakorlatban. Ezzel jó eredményt ér el, és látványos a tanulók előrehaladása is. A tapasztalt pozitív visszajelzés fellelkesíti a gyülekezetet, hogy noha még nem fizette ki a templomépítés adósságát, de már merjen belekezdeni az iskola bővítésébe

 1815 május 11.-én szentelik fel az új épületet imádsággal és Isten igéjével. A gyerekek létszáma már 97-re növekszik és szívesen tanulnak.

Az iskola hatásosan lép a gyülekezet elé 1817-ben , a reformáció 300 éves évfordulóján. A templomban nyilvános bemutató tanítást és vizsgáztatást rendez Hoffmann, Luther kátéjának II. főrészéből , az Apostoli hitvallásból kérdezi a gyerekeket. Korábban már elkezdték a hit elmélyítése érdekében az énektanítást az iskolában, s ennek gyümölcseként szépen énekeltek a gyerekek. Az ünnepségek keretében még Bibliát és Kátékat is osztottak szét a gyerekek közt.

Ez tovább érleli és megerősíti a gondolat, hogy a gyerekeket tovább is kellene tanítatni, gimnáziumba kellene küldeni. Az iskola egy ilyen előkészítő funkciót vállal fel, amikor a 2 osztályos, de 4 éves elemi után beindítja a két éves előkészítőt. Hoffmannra bízzák az osztályt, ahol a latin tanítását végzi, továbbá magyarul tanítja a természetrajzot és földrajzot, németül a hittant, számtant, történelmet. A munka nehéz. A szerződésben előirt napi 4 óra helyett 8 órában tanítja több csoportban a gyerekeket. Az éjszakába nyúlóan készül az órákra. Végig gondolja, hogy hogyan lehet hatékonyan végezni a tanítást. Nappal a gyerekekkel van, éjszaka a tudománnyal foglalkozik. Így nem csoda, hogy egészsége megrendül. Egy gyertyát nem lehet két végén egyszerre égetni.

Már korábban felvetődött a gondolat, hogy szükséges egy leányiskola felállítása is, ahol ugyan latint nem tanítanak, mint a fiú gimnáziumban, de a leányok képzése folyhatna. Ilyen iskola akkor Pesten nem volt, csak drága magánoktatás folyt a lányok részére... Hoffmann és mások magvetése azonban eredményt hozott, 1818 tavaszán megnyitották az elemi iskolához kapcsolódó 4 osztályos leányiskolát 19 tanulóval az első osztályban. Új tanítót alkalmaz a gyülekezet, Hoffmann barátját Willerding Jakabot, aki a felsőbb osztályokban vállalja a rajz oktatását is, felesége tanítja a varrást, fonást, kötést .

Az új iskola felállítása szükségessé tette az iskolabővítés gondolatát azzal, hogy egy újabb emeletet húznak az iskolára. A szülők és az egész gyülekezet érzi , hogy kötelesek ezt a munkát és anyagi terhet vállalni, hisz gyerekeiken olyan szépen látják az iskolai oktatás eredményességét és belevágnak az újabb építkezésbe.

Ennek a munkának az eredményét azonban Hoffmann már nem éli meg. A magát nem kímélő, mindenben a gyerekek javát kereső nevelő egészsége megrendült. Még látta az építkezés tervét, de egészsége nem bírta az éjt nappallá tevő munkatempót. 1821 május 24-én 31 évesen elhunyt.

A június 29.-én tartott iskolai gyásznapra külön éneket költöttek és azt kinyomtatták, hogy minden szülő és gyerek együtt tudja énekelni.

**Ennek utolsó verse:**

Ja, was er uns hier gelehrt Wollen wir mit reinem Triebe Immer üben! Gott, gib Du Seiner Asche sanfte Ruh!

Igen, amit ő nekünk tanított Szeretnénk tiszta indulattal mindenkor gyakorolni. Istenünk, Adj hamvainak csendes pihenést

Kapcsolódó oldalak:

A felsőnánai evangélikus templom karzatképeinek ikonológiai elemezése
A CsaTolna Egyesület Honlapja