1%

Bár a lutheri reformáció már a 16. század húszas éveiben tért hódított Budán, a magyar történelem viszontagságai következtében a 18. század legvégéig nem volt evangélikus egyházközség a mai főváros területén. Kezdetben a Pesti Evangélikus Egyház temploma adott otthont a Pest-Buda területén élő evangélikusoknak. Budavárban az első templom, mely a régi Honvédelmi Minisztérium helyén állt, rövid ideig szolgált istentiszteleti célokra, a Bécsi kapu téri templom a 19. század utolsó évtizedében épült meg, máig közös hajléka a magyar és a német ajkú evangélikus híveknek.

Az I. világháborút követő két évtized jellegzetessége, hogy mind a fővárosban, mind szerte az országban építkezni kezdenek az erre képes tehetősebb gyülekezetek, maga az építkezés válik önállósódásuk feltételévé és következményévé. Így jön létre Óbudán, később Lágymányoson, illetve Csepelen és Budafokon önálló templomos gyülekezet

1928 – a zászlót tartó bárány alatti évszám a gyülekezet minden hivatalos iratán ott látható. A pecsét hirdeti: 75 esztendő, háromnegyed évszázad áll a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség mögött is.

Pedig ez a dátum még a III. kerület másik evangélikus közösségének a történetéhez tartozik: „1928.ban a szórványok gondozására missziói s.lelkészi állást szervez a gyülekezet” – írja a Budapest Óbuda-újlaki Evangélikus Egyházközség 1909 és 1951 közötti történetéről szóló összefoglalás. Az 1929. január 13-ai jegyzőkönyv már a Mohr Henrik óbudai lelkész és Pusztay József segédlelkész által gondozott fiókegyházközség első rendes közgyűléséről ad hírt. Az óbudai gyülekezet történetében az 1932-es évről pedig ez olvasható: „Az év legfontosabb eseménye: Megalakul a gyülekezet szórványaiból a missziói egyházközség. Még nem is olyan régen Óbuda kérte el magát Budától és ime 23. év múlva 1932. junius 20-án a fiatal III. kerületi egyházközség elinditja a tőle északra fekvő községekben lakó hiveket Mikler G.[usztáv] Sámuel lelkész vezetésével mint missziói egyházközséget.” Az északi települések önállósodásával egy időben Budapest déli határán, Dunaharaszti körzetében is misszói egyházközség alakult. 1933. január 8-án Csillaghegyen sor került az egyházközség alakuló közgyűlésére, melynek jegyzőkönyve arról számol be, hogy Csillaghegy a hivatalból tagok mellet hat, Szentendre öt, Pilisvörösvár négy, Pomáz kettő, Budakalász pedig egy választott taggal vett

Az 1940-es évek első felében a csillaghegyi és a szentendrei egyházközségek elnöksége azt a kérését terjesztette az egyházmegyei elnökség elé, hogy az egyházmegye járuljon hozzá a két gyülekezet különválásához, Csillaghegy anyaegyházzá, illetve Szentendre önálló missziói egyházközséggé alakulásához. "A tervezet szerint Csillaghegy anyaegyházhoz tartozna Pilisvörösvár fiókegyház és néhány szórvány. Csillaghegy az óbudai híd épülésével nagy fejlődés előtt áll. Adójövedelme most 3000 pengőre becsülhető lesz, mert a lelkésznek lesz módja arra, hogy a híveket összeszedve a rendszeres adózásra nevelje. A lelkészi állásnak anyagi bázisa lesz az egyházközségtől hiványilag biztosítandó összeg, az államtól most élvezett és még kimunkálandó kongrua és az egyházmegye részéről megszavazandó 1000 pengőnyi segély. Mindezek számbavétele mellett [...] szabad lakás és havi 350 pengő fizetés biztosítható". Az anyagi és a lélekszámbeli gyarapodás mellett feltehetőleg a két gyülekezet közti rivalizálás is oka lehetett a döntésnek. Az 1943. május 9-én tartott gyülekezeti közgyűlés által jóváhagyott határozathoz június 24-én adta elvi hozzájárulását az egyházmegye évi rendes közgyűlése, október 14-én pedig az egyházkerület közgyűlése hagyta jóvá Csillaghegy „anyásodását”. Mikler Sámuel távozása után, 1944 júniusában Farkas Lajos lett a megbízott lelkész, ő azonban csak 1945. január 5-éig gondozta a gyülekezetet, június 10-én le is mondott állásáról. Átmenetileg ismét Mikler Sámuel, 1945 áprilisától pedig először esperesi megbízással, később beiktatott lelkészként Kaposvári Vilmos látta el a szolgálatokat.

A magyarországi evangélikusság történetében talán elsőként sikerült e gyülekezetnek, mindazt két év leforgása alatt létrehoznia, ami a közösség spirituális, diakóniai és kulturális hivatásának ellátásához szükséges. IN