Isten igéjének hirdetése mindenek előtt szóbeli tevékenység. Az ige természete kívánja ezt meg. Hitünk alapja, hogy Isten beszél hozzánk, megszólít bennünket. Jézus is szóban, elsősorban példázatokban tanított. Tanítványainak sem mondta azt, hogy írják meg mindazt, ami vele történt, és amit ő tanított, hanem azt a parancsot adta nekik, hogy hirdessék az örömhírt és tegyenek tanítvánnyá minden népet. Az örömhír hatékony terjesztése érdekében azonban Isten Szentlelke az első tanítványokat és apostolokat arra késztette, hogy foglalják írásba is az evangéliumot. Az írásbeliség, ami jelek segítségével rögzíti a kimondott szót ezért csak átmeneti állapot. Az írott ige nem marad meg nyugton a papíron, nem hagyja magát könyvbe bezárni, hanem azt kívánja, hogy ismét beszéddé váljék, hirdettessék. A szónak az írásbeliség átmenetisége után ismét szóvá kell alakulnia, ami megszólít bennünket, Isten elé állít és döntésre késztet. Ez az igehirdetés a próféták, az apostolok, és az egyház története során minden minister verbi domini, Isten igéjének szolgája által.

Az anyaszentegyház történetében, amelynek egyik fejezete a huszadik századi magyar evangélikusság története, ilyen elhívott szolga volt Túróczy Zoltán (1893-1971) lelkész, akit a Magyarországi Evangélikus Egyházban két évtized leforgásán belül a három egyházkerület gyülekezetei is püspöküknek választottak, s mindhárom alkalommal a külső, politikai erők nyomására kellett egyházkormányzói szolgálatát abbahagynia.

A püspök áldott emléke még ma, három évtizeddel a halála után is sokakban élénken él. Ugyanakkor egy időközben felnövekedett, s az egyházban is szolgálni kezdett új nemzedék nem ismeri őt, mert a négy évtizedes "diakóniai fogság" egyik jellemzője a kötelező "Ordass-felejtés" mellett a "Túróczy-felejtés" is volt. Egyházunk mai középnemzedéke és a fiatalsága nagyon keveset tudhat róla, hiszen évtizedeken keresztül úgy kerültek ki hallgatók a teológiáról, hogy ott sem ismerhették meg azt a páratlan örökséget, amiről az elkövetkezendőkben szólni kívánok.

Túróczy Zoltánról - a közöttünk lévő idősebb testvéreinkkel ellentétben - nekem sincs semmilyen közvetlen emlékem. Igehirdetéseit személyesen én sem hallhattam. Isten azonban az ő szolgálata során is gondoskodott arról, hogy az elhangzott szó nagy része írásban is megmaradjon számunkra. Isten felhasználta erre a célra a Túróczy püspök körül szolgáló - számomra névtelen - diakonisszákat, akik a középkori kódexmásolók alázatával a püspök legtöbb igehirdetését gyorsírással lejegyezték, majd legépelték, és azokat a magával a püspökkel jóváhagyatták. Volt olyan időszak, amikor az igehirdetés után Túróczy maga diktálta gépbe az éppen elhangzott beszédeket. Így már életében is sok traktátus, füzet, majd prédikációs kötet formájában is útjára indulhatott az ige. Túróczy Zoltán első győri lelkészi szolgálata idején két könyvben is megjelentek igehirdetései: 1933-ban az Íme, 1937-ben pedig pedig az "és hívják nevét csodálatosnak". Túróczy Zoltán akkor is hirdette az igét, amikor ettől eltiltották, és szószékre nem. Egy időben minden vasárnap elkészítette írásban az egyház által kijelölt igeszakaszról szóló prédikációját, amit az íróasztalfiókja őrzött meg számunkra Halála után majdnem két évtizeddel a rendszerváltozás évében a hűséges szolgatárs és rokon Kovács Géza nyugdíjas lelkész Posztillás könyv címen sajtó alá rendezi a püspöknek az 1952-es félreállítása után a magyar perikóparend evangéliumi sorozata alapján nagyrészt csak megírt, s egy-két alkalommal el is mondott prédikációit.

Az elmúlt másfél évben Túróczy halálának harmincadik évfordulója kapcsán egy emlékkönyv előkészületei kezdődtek meg az idősebb és az ifjabb nemzedék összefogásában. Túróczy Zoltánnak a győri levéltárban porosodó személyi anyagának, beleértve hatalmas mennyiségű igehirdetés precíz feldolgozását ezúttal az egykori munkatárs Tekus Ottó nyugdíjas lelkész úr és felesége Paveszka Ida kezdte meg és mind a mai napig folytatja. Hűséges, bár kevésbé látványos, de leletmentő, precíz munkásságuk kapcsán drágagyöngyöket bányásztak ki nekünk a mélyből. Egyházunk, teológiánk több évtizedes adósságát törlesztik ők ezzel a szolgálattal. Ebben a munkálatban én csak haszonélvező vagyok, s a prédikációk itt következő bemutatásával és értelmezésével csak az ő csendes munkásságuk gyümölcsét szedem le, és próbálom meg közkinccsé tenni.

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület elnöksége számára ezúton is többek kérését tolmácsolom: érdemes lenne egy "Túróczy-Alapítványt" létrehozni azzal a céllal, hogy e hatalmas kéziratos levéltári anyagot kiadás céljából kiadásra előkészítsék.

A közelmúltban egy több száz testvérünk által aláírt levélben azt fogalmaztuk meg, hogy sok minden más szolgálati terület mellett egyházunk igehirdetése is fogságba esett. Az elmúlt fél évszázadban "korszerű" volt a bűvös jelszó: ezt hangoztatta már múlt századi gyökerű kultúrprotestantizmus, századunk derekán a teológiai egzisztencializmus, és a diakoniai teológia is, mindegyik a maga módján. Igen ám, de a korszerű elmúlik - és lám el is múlt - a korral. Ezzel szemben az általam ideálisnak tartott teológia és igehirdetés: "klasszikus". A klasszikus igehirdetés nem a "romantikus"-an tetszetős, divatos eszmék szolgálatának rendeli alá Isten igéjét, hanem az emberi gondolkodást igazítja Isten igéjéhez. A tartását az adja, hogy van benne valami állandó. Több igehirdetési típus, kegyességi irányzat is lehet klasszikus. Evangélikus egyházunkban én azt tartom klasszikusnak, ami biblikus, tehát igeszerű, lutheri, tehát reformátori és nyitott a jelenre, tehát aktuális. A következőkben azt szeretném bizonyítani, hogy Túróczy Zoltán igehirdetései minden szempontból megfelelnek az itt adott definiciónak, tehát biblikusak, lutheriek és nyitottak a jelenre.

Az elmúlt másfél esztendőben mintegy kétszáz Túróczy-igehirdetést olvastam, részint saját épülésem, részint a készülő kötet céljából. Az elolvasott anyagból Tekus Ottóval és Dr. Cserháti Péterrel mintegy ötvenet válogattunk ki a könyv számára. Válogatásunk nem vette figyelembe a Posztillás könyv prédikációit, hiszen azok mindenki számára hozzáférhetőek és olvashatók, mintegy húsz igehirdetést azonban bevettünk a ma már nehezen elérhető korábbi kötetekből. Elemzésem tárgyát tehát az a félszáz igehirdetés adja, amelyeket Túróczy Zoltán négy évtized leforgása alatt 1929 áprilisa és 1968 novembere között mondott el. Négy szempont alapján mutatom be és elemzem az általam feldolgozott igehirdetéseket.

 1. A megszólító-biblikus jelleg

Túróczy Zoltán igehirdetései mindenek előtt megszólító jellegű biblikus igehirdetések. Túróczy sohasem téveszti el a hallgatóságot, azt hogy kinek beszél: nagyvárosi gyülekezetnek, egyszerű, természetes gondolkodású parasztembereknek, idősebbeknek vagy gyerekeknek. A megszólító jelleg abban is kifejezésre jut, hogy Túróczy mindig egyes szám, illetve többes szám második személyben, vagyis tegezve szól a gyülekezetnek. Mára az igehallgatói fülünk talán jobban hozzászokott a "tudják, kedves testvérek" jellegű, az úgymond nagykorúságunkat tiszteletben tartó megszólításhoz, ám Túróczynál mégsem tűnik bizalmaskodónak, ez a nyílt és direkt (kétségtelenül evangelizációs jellegű) tegezés. Az igehirdető azonnal megteremti a bizalmas kapcsolatot a hallgatósággal legyen szó a gyermekeknek a "Tyúkanyó beszéd"-éről szóló gyermek-istentiszteletről (1959 augusztus 2.), a börcsi parasztembereknek a Luther-rózsa jelentését kibontó reformációi igehirdetésről (1958. október 31), a Szeretetház öreg lakóinak szóló "a mennyországban nincs temető", "öregotthon sincs" jellegű vigasztalásról (1962.május 5.), vagy a szülőket a tízparancsolatot a Kiskáté eredeti képes kiadásával szemléltető bibliaóráról (1967. július 14).

Az igehirdető és a hallgatóság között tehát azonnal megteremtődik a bensőséges kapcsolat, és ez mindenképpen komoly élettapasztalatra és jó emberismeretre vall.

Ugyanakkor Túróczy sohasem felejti el, hogy ő Isten igéjének a szolgája. Nem cseveg az emberekkel, hanem Isten küldötteként szól. Többnyire előírt igehelyek alapján prédikál, és mindig a textus az igehirdetés fókusza. De nem egyszerűen "mai megfeleltetést" keres a textus számára, hanem Isten igéjével bátran bevilágít az igehallgató emberek lelkébe. Tudatosan, vagy tudattalanul is a reformáció igemagyarázati elvét követi: a Szentírás önmagát magyarázza: az egyik bibliai igevers fényt ad a másiknak, az egyik bibliai történet a másik bibliai történet révén válik érthetővé. Túróczy benne él a Bibliában és alapvetően "biblikusan gondolkodik". Ellenvetésként mondhatjuk, hogy a mai, szekularizált hallgatóság valószínűleg már nem ismeri annyira a Szentírást mint Túróczy idejében. Lehet, hogy ez így van, de én úgy látom, hogy ma nekünk leginkább erre a biblikus gondolkodás (újra) elsajátítására van leginkább szükségünk, a "tudományos", u.n. "elit" bibliaolvasás kivette a Szentírást a hívők kezéből, amikor atomizálta, dezintegrálta, dekanonizálta a Könyvek Könyvét. Túróczy prédikációit olvasva azonban újra a teljes Szentírás nyílik meg előttünk. Az olvasás évében, elhangzott már a felszólítás, tényleg jó lenne a Biblia olvasásának művészetét újra elsajátítanunk. Túróczy igemagyarázata sokat köszönhet a protestantizmus hagyományában különösen is elterjedt az egyes verseket egymás után kibontó u.n. expozitorikus homiletikai hagyománynak.

 2. Az ige leleplező, ítéletet mondó jellegének kendőzetlensége

Bármennyire is bensőséges viszonyt teremtett Túróczy a hallgatóságával, bármennyire is megízleltette velük a Szentírás gondolati és nyelvi gazdagságát, egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy a Isten igéje leleplezi a bűnös embert, ítéletet mond róla, és ezért Isten elé állítja őt.

 1939 Judica vasárnapján búcsúzik a Tiszai Egyházkerület püspökének megválasztott Túróczy a kedves győri gyülekezetétől, s személyes hangon a püspök arról prédikál, hogy Isten mindenek előtt őt vádolja és ítéli meg bűnei miatt: a pásztort, aki nem látogatott eleget, aki elmulasztott minden eléje került lelket megnyerni Urának. Csak Isten kegyelmében bízik, hogy az utolsó ítélet napján őt is befedezi a Bárány vére. (1939 március 25.)

Fantasztikus elevenséggel, modern bibliamagyarázókat megszégyenítő szakértelemmel és érzékkel fejtegeti Túróczy Jézus példázatait. Úgy is mondhatnám: meghökkentően modern hermeneutikai észrevételeket tesz, amikor 1940 szeptemberében az Evangélikus Teológiai Otthon meghívására Jézus példabeszédeiről tart egy sorozatot. (Módszer tekintetében a "sorozat"-oknak Túróczynál is rendkívül jó pedagógiai hatása volt!) Először a meg nem értés okairól beszél. Mintha Bonhoeffer Követés-ét olvasnánk! Túróczy rámutat, hogy "Isten igéjét nem lehet következmények nélkül hallgatni...Ha engedetlen vagyok, akkor nem adatik meg a megértés, hanem az is elvétetik tőlem, amim van. Így lesz a példázat rejtett és világos beszéd egyszerre. Lehet áldás és ítélet egyszerre". A konkoly és a búza példázatat kapcsán az Ellenségről beszél: "Én soha nem olvashatom egyedül istennek az igéjét, mindig ott van mellettem a gonosz. Azt kell mondanom, hogy nincs buzgóbb hallgatója Isten igéjének, mint a gonosz. Ott van mindenkor mellettünk. Nincs nála szorgalmasabb templomlátogató... A Bibliát senki sem ismeri jobban, mint a gonosz. Idézni tud Isten igéjéből. (1940. szeptembere)

Megdöbbentő erővel hirdeti az ítéletet Éli tragikus története 1940-ben. Rámutat, hogy hamis a soha haragudni nem tudó istenkép. Ha Isten ítélete van rajtunk, akkor nincs kijelentés, nincs látomás. Ez olyan időkben történik, amikor megvénhedt, alvó korok , mint Éli korának egyháza, lepaktálnak a világgal. Isten ilyenkor harsonaszóval ébreszti az ő népét. Kétféle ítéletről beszél. Az első ítélet kegyelmi aktus, mert az figyelmeztetés Éli fiainak gonoszsága miatt. A második ítélet az elégtételt szolgáltató bírósági aktus, de ez az ítélet sohasem jön az első, figyelmeztető ítélet nélkül. „Éli is kapott ilyen kettős ítéletet, ez a második és utolsó, amelyik itt most végig fog rajra dübörögni mint az ítéletnek cséplő szekere, azért dübörög rajta végig, mert nem volt füle az első, a közbeszóló ítélet meghallgatására. (1940.október 20. )

Az ítélet szerepét Túróczy máskor Pál (1 Kor 1,21-31) félelmetes vitatkozó készségével szemlélteti. Rámutat, hogy "Az értelmi kifogások kulisszái között a bűn szerelme lappang, s ezért meggyőzhetetlenek. A hit érvei meggyőzőek és megerősítőek a hívő számára, de leperegnek hatás nélkül a hitetlenekről." (1958.február, Ötvened vasárnap)

Jézus a királyi menyegzőről szóló példázatában a mennyegzői ruhába nem öltözött vendég ítélete kapcsán Túróczy azt illusztrálja, hogy nemcsak a közönyösök, , a mohók, a kereskedők, a hatalmasok, de az önigazak, a vallásosak is csalódnak, amikor Isten felfedi önmagát, azaz istenségét, s összetöri a vallásosak önigazságát, és megmutatja, hogy Ő nem az, akinek a vallásos ember képzelte őt. (1959. június 7.)

Túróczy egyik utolsó igehirdetése a "holt hit"-ről, a jelenések könyvének sardiszi gyülekezetéről szól, "kinek az a neved, hogy élsz, de halott vagy" (Jel 3, 1-6). "Az a gyülekezet, amellyel a világ meg van elégedve, az szalonképessé válik. Ha pedig szalonképes lett; a világ kedveli a gyülekezetet, akkor ott baj van. A gyülekezetben megízetlenül a só, - amint az Úr Jézus mondja….Ahol kialszik az Ige vezető fénye, ott botorkálóvá lesz a keresztyén élet. A megszentelődés harcát nem harcolja végig... Ez az Ige azt üzeni a nagy nyomorúságba jutott gyülekezeteknek és az egész keresztyénségnek: Rettenj meg a magad állapotán, de ne ess kétségbe, mert Krisztusnak van még reménysége hozzád!" (1968.szeptember 8.)

 3. Drámai megjelenítés, bűnbánatra, megtérésre való felszólítás

A bekövetkező ítéletet a vihar képe szemlélteti legjobban. Megrendítő Túróczynak egy 1936-os Jónásról szóló igehirdetése. Ha ítélet van, akkor Isten vihart támaszt Az ember bűne miatt támasztja Isten a vihart, ő támasztja a földrengést. Mily döbbenetes: Istennek az egész teremtett világot mozgósítani kell ahhoz, hogy összetörjön az emberi szív. (1936.július 5.)

Több mint két évtizeddel később a Nádorvárosban Jn 6, 16-21 a tengert lecsendesítő Jézusról, a "vihar evangéliumáról" prédikál Túróczy. Mint írja. "A viharnak nemcsak rémhíre. hanem örömhíre is van. Azért is tartozik hozzá életünkhöz a vihar, mert Jézus sokszor nem tud másképp hozzánk jönni, csak hullámok taraján". Jónást a tenger viharában, Sault a a nagy fényesség viharában, a filippi börtönőrt pedig a földrengés viharában kereste meg az Úr A vihar válaszút elé állít minket is: "Ma is sok ember él viharban. Lehet, hogy te is abban élsz. Vajon megkeményíti-e szívedet a vihar, és elfelé sodor téged a vihar urától, Jézustól, vagy pedig megpuhítja kemény szívedet, és odafordít egészen őfelé?" (1958. január 19.)

"Csak bűnösöknek!" címen megrendítőenprédikál Túróczy a farizeus házában látogatást tévő Jézusról és az ott az haját és lábait könnyekkel öntöző, majd drága kenettel megkenő bűnös asszonyról. A minket, mint hallgatóságot is megtérésre késztető gondolatmenet így alakul: 1. Megtérése bűnbánattal kezdődik, 2. Megtérése a szabadulás elszánt akarásával folytatódik, 3. Megtérése a kegyelem hitben való megmaradásával éri el tetőpontját, 4. Megtérése a hálával tartósul. "Hála érződik ki a szegény bűnös asszony magatartásából. A hála azonban csak akkor segít rajtunk az új életben, ha tartós a hála. Megtérni könnyebb, mint megmaradni a megtérés keskeny útján. Sokkal könnyebb megtérni, mint ujjászületetten élni. Csak a hálás tud megmaradni. A hála ereje mindig a bűn nagyságától függ." (1961. június 18.)

 4.Vígasztalás, a Szentlélek és egyházépítés

Nem jó az az igehirdető, aki az igével csak ítéletet hirdet, majd hallgatóságát a megtéréshez vezeti, s ezzel befejezettnek véli szolgálatát. Megtérni sokkal könnyebb, mint a hitben megállni és megmaradni. Két évtizede hallottam valakitől, hogy a negyvenes évek végi ébredési és evangelizációs mozgalmak a külső, politikai nyomáson túl azért is futhattak zátonyra, mert hibáztak, amikor nem végeztek a lelkekben utógondozást. A megtértek ezért az ideológiai nyomás és az állandó szekularizáció következtében vagy visszaestek, vagy képmutatóvá lettek. Egy jó igehirdető sohasem elégedhet meg a megtértek számával, mint munkája látványos gyümölcsével, hanem ekkor kezdődik szolgálatának második, nehezebb fele: a lelkek és az egyház építése. Krisztus értünk hozott áldozatát az elküldött Vígasztaló, a Szentlélek teszi számunkra bensőségessé, azáltal, hogy megérint bennünket és egyházát elkezdi építeni bennünk és általunk. A Szentlélek teremt közösséget, koinoniát és egységet. Lássuk, hogy miképpen képviselte ezt Túróczy Zoltán az igehirdetéseiben!

 1931 pünkösdjének örömünnepén Túróczy Ef.4,30 alapján azt fejti ki, hogy miért szomorítható meg a Szentlélek. "A Szentléleknek van pünkösdi szomorúsága. Szeretnélek meghívni látogatóba a Szentlélek otthonába, ahol nem ünneplik őt, ahol nincs színpadi teatralitás." Először is a Szentlélek azért szomorítható meg, mert telhetetlen, kielégíthetetlen, a Szentlélek missziói lélek, neki mindenki kell, a Szentlélek téged kíván. Aztán a Szentlélek azért szomorítható meg, mert szeret, mert tudja, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha az övéi leszünk. És végül a Szentlélek azért szomorítható meg, mert gyengéd és hű. "Az Isten Lelke anyai gyöngédséggel van tele". "A Szentlélek oly gyöngéd, hogy még Jézus is védőügyvédjévé szegődik.” (1931.május 24.)

Ha figyelmesen olvassuk Túróczy Zoltán igehirdetéseit, akkor bizony hamar eloszlik az a gyanúnk, hogy az evangelizátor igehirdetéseiben egy individuális pietista megtérés-eszményt hirdetett volna, aminek nincs közösségi vonatkozása és kihatása. Mint azonnal látjuk, ennek éppen az ellenkezője igaz. Apcsel 16-ban a börtönőr a földrengés következtében megtér, s Páltól azt kérdezi: "Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" Pál válasza: "Higgy az Úr Jézus Krsiztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" Túróczy egy sajátos közösség-teológiát bont ki ebből az igeszakaszból. Már Ezékielnél is felbukkan a közösség felelősségének gondolata: felelős vagyok testvéremért, mert ha nem figyelmeztetem, az ő vérét rajtam kéri számon az Úr. Ám, ha figyelmeztetem, és ő tovább is vétkezik, akkor megmentettem a lelkemet. Ezékielnél megvan annak a lehetősége, hogy az egyik ember elveszik, a testvére pedig megmenekül. Pál azonban, mutat rá Túróczy, "teljes sorsközösségbe csatolja össsze a háznépet. Mintha teljesen ki volna zárva az a lehetőség, hogy valaki tudjon üdvözülni házanépe nélkül...ennek az igének világossága szerint senki magában nem üdvözülhet. És ha a családja nem menti meg a lelkét, ő sem tudja megmenteni a magáét. És ha ő megmenti lelkét, családja is üdvözül." (1937.július 4.)A közelmúltban az egyházunk mai fogsága körül kialakult vitában valaki - nagyon helyesen - Luthert idézte: "A mennyországba együtt kell bejutnunk!" Pontosan erről van szó itt is: nincs individuális üdvösség. Hitetelen családtagjainkért, barátainkért, környezetünkért mind felelősek vagyunk.

A Szentlélek hitet, közösséget és egyházat teremt. Túróczy azt is jól tudja, hogy nincs szeplőtelen egyház, mert az corpus mixta, kevert test. „Nincs tiszta búza, nincs tiszta keresztény egyház sem... A szektás törekvések abból indulnak ki, hogy ne tudnak ebbe belenyugodni. Előbb-utóbb meg kell nekik is látniok, mert Isten nagyon gorombán adja tudtukra, hogy nincs tiszta búza, nincs tiszta keresztyén egyház." (1940 szeptembere)

Túróczy Zoltán több alkalommal beszélt a keresztyének egységéről. Élete alkonyán, 1961 egyetemes imahetén is ezt tette. Igehirdetését azzal kezdi, hogy Jézus fájdalmat érez a keresztyének egységének hiánya miatt. Rámutat, hogy az igazi keresztyén egység nem szervezeti egység, vagyis nem az aklok, hanem a nyáj egysége, az igazi keresztyén egység nem típusazonosság, de még nem is tanazonosság, hiszen rész szerint van bennünk az igazság, a teljes igazság nem a mienk. Az igazi keresztyén egység valóban szeretetközösség. "Jézus Krisztus azt akarja, hogy az övéi tudják az igazságot és egymást szeretni... Ha valaki ebben az egyben, az üdvdöntő kérdésben nem ért velünk egyet, akkor sem a vitatkozás feladatunk, hanem a bizonyságtétel arról, hogy én úgy látom a kérdést, nekem kicsoda Jézus Krisztus, a többit rá kell bízni a Szentlélek Úristenre, ő fog majd vitába szállni a másikkal." (1961.január 22.)

 5. A kereszt teológusa - Luther követője

Előadásunkban eddig azt láttuk, hogy Túróczy Zoltán a klasszikus (és nem a mai!) értelemben vett karizmatikus igehirdető volt. Karizmája volt ahhoz, hogy a teljes Szentírással a kezében megszólítsa az ige hallgatóit, karizmája ahhoz, hogy az ige leleplező erejével ítéletet hirdessen, karizmája ahhoz drámai erővel a hallgatóságot a megtérésre indítsa, s végezetül karizmája ahhoz, a Szentlélek segítségével vígasztaljon és egyházat építsen. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy Túróczy elsősorban nagyszerű, személyes hangon és hitelesen szóló evangelizátor és nagy tekintélyű, bölcs (bár olykor vitatható) egyházkormányzó volt. Túróczy értékelésében egy szempont nem domborodik ki eléggé, nevezetesen az, hogy ő, az evangelizátor igazi lutheri teológus is volt. Az általam elemzett igehirdetések vizsgálata alapján ez számomra nyilvánvaló lett. Mint tudjuk, Luther sokszor fogalmazott dialektikus antitézisekben: "a keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek."(A keresztyén ember szabadságáról). "Aki hisz, annak minden javára válik, és semmi sem árt; Aki nem hisz annak minden árt, semmi sem használ" (A bűnbánat szentségéről) Túróczynál is megfigyelhetjük ezt. Egy alkalommal egyszerre két textus alapján prédikál: Rm 1, 28-33 alapján az ember "rettentes", Gal 5,22 alaplán "csodálatos" lény. Isten nélkül minden szörnyűségre képes vagyok, istennel viszont minden jóra képes leszek. (1930. január 5.)

Túróczy nemcsak a formában képviselte a lutheri teológiát, hanem a tartalomban is, méghozzá a legjobbat: a lutheri theologia crucis-t, azaz a kereszt teológiáját.

A rejtőzködő Istenről például a kananita asszony szívós hitének példáján keresztül prédikál Túróczy. A kananita asszony többszöri csalódást is kibír, nincs neki sértett önérzete. Isten minket is összetör, s vajon mi tudunk-e önérzeteskedés nélkül az irgalmas Istenhez folyamodni? "A kegyelmes Isten tehát az ítélő Isten háta mögött áll. Csak rajta keresztül látható." (1935. március 17.)

 II.Mózes 33, 18-23 alapján Luther nevének említése nélkül teljesen lutheri módon tanít arról, hogy mi Istent közvetlenül nem láthatjuk, hanem csak úgy mint Mózes, mi is csak a hátát pillanthatjuk meg, miután elsuhant előttünk. Jézus tanítványai is csak a velük történt események után értették meg, hogy Isten cselekedett az életükben. De emiatt nem szabad szomorkodnunk, hogy Istennek a hátát látjuk. Ellenkezőleg! Örömhír kell, hogy legyen számunkra az, hogy Isten előttünk jár. Ezért "Boldogság az Isten háta mögött lenni." (1937.augusztus 28.)

Luthernak a De servo arbitrio (A szolgai akaratról) című művének teológiai mélysége jut eszünkbe, amikor az öreg Túróczy Istenről, mint a történelem uráról prédikál. Ézs 45, 5-8 alapján azt fejtegeti ugyanis, hogy Isten akaratával mindenben benne van, "nemcsak a világosságban és békességben, hanem ezek ellentéteiben is" Az ige ugyanis azt mondja, hogy "gonoszt teremtek", tehát "Isten a gonoszt nemcsak tűri, hanem cselekszi is ez ige szerint". Lutherhez hasonló megrendüléssel áll meg a püspök a titok előtt, hogy "Isten benne van abban a sok gonoszságban, amit név szerint listában sorol fel Pál apostol a Római levél első fejezetében." Nem is akarja Túróczy sem feszegetni a titkot, de a Biblia alapján tudja, hogy Isten a gonoszokat is felhasználhatja céljai véghezvitelében. Ebből viszont hatalmas örömhír következik: "Aki Isten kezéből vesz mindent, annak békessége van!" (1962.december 30.)

Más alkalommal mily lutheri módon tudott Túróczy prédikálni látszatra oly száraz témáról, mint a az evangéliumok nemzetségtáblázata. Nem nagyon hiszem, hogy Túróczy hozzáférhetett Luther Genezis-kommentárjának Támárról szóló fejezetéhez. Ezért annál inkább szembeszökő hogy teológialilag Luther és Túróczy ugyanazt mondják Luther Támár, Túróczy pedig a nemzetségtáblázat felől: nagyszerű vígasztalás és evangélium az, hogy olyan bűnösöket is fel tud használni nagy céljának az végrehajtásában mint Támár, Ráháb vagy Uriás felesége, akik ősökként mind szerepelnek Jézus nemzetségtáblázatában. (1958.december 22.)

Lutherhez hasonlóan Túróczy is a zsoltárok alapján tudott mély hittel a keresztről prédikálni. Fiatalon a 22.zsoltáron mai hermeneutikai irányzatokat megszégyenítő világossággal elmondani, hogy ez a zsoltár egyszerre Dávidé és Krisztusé. Dávid lelkében a hit borzalmas harca folyik, s amíg ezt írja belekerül az ihletettség állapotába. Öntudatlanul is Isten akaratának tolmácsolója lesz. "Míg Dávid írja, Isten látja Fiát, amint ott függ a kereszten, és a legborzalmasabb kínok között felsikolt nagypéntek sötétségében". (1931.szeptember 11.)

Az elcsüggedésről és a bizalomról a 43.zsoltár 5.verse alapján tartott rádiós prédikációjában írja, hogy "Istenben csak az az ember tud bízni, aki találkozott a golgotai kereszttel, ahol nem egy királyi gesztussal engedtettik el az ember bűne, és töröltetik el a bűnnek következménye, hanem ahol az Isten kézzelfogható áldozatot hozott azért, hogy a megrettent lelkiismeretű embernek legyen békessége és bizonyossága afelől, hogy megbocsátottak néki az ő bűnei....A bizalom csak a kereszttel szemben álló ember szívében tud megszületni." (1944.június 25.)

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy négy évtized igehirdetéseit áttekintve hatalmas örökséget vehetünk birtokba. Isten kivételes tehetségű szolgája volt Túróczy Zoltán, aki nagy ajándék volt a magyar evangélikusságnak még életében, de halála után három évtizeddel történő újrafelfedezése is áldás lehet a mának és a holnapnak is. Az ő életében is voltak magasságok és mélységek, igehirdetései a Szentlélek erejével szárnyaltak, még akkor is, ha volt olyan rövid nehéz időszak, amikor az ő mondanivalója is megsoványodott. Idős korára a hitharc és élettapasztalat teljesen letisztult benne, az egyházkormányzói terhektől immár szabadon apostoli alázattal hirdette Isten igéjét amikor és ahogyan éppen lehetett. Igehirdetéseinek hatása alól ma sem térhetünk ki: az evangélium élő hangjával megszólít, felráz és Isten elé állít bennünket. Megtérésre késztet, a Szentlélek erejével Krisztus egyházába plántál, majd a szentek közösségébe vesz fel bennünket. Mindezt egy tiszta, egészséges lutheri teocentrikus teológia alapján teszi, egy olyan korban, amikor az antropocentrikus teológiák özönvíze még nem árasztotta el fogságba került magyar evangélikus egyházunkat. Az özönvíz utáni szabadulásunk bíztató jele az a sokszínű szivárvány, amit a szövetség ígéretekeként Túróczy Zoltán igehirdetéseiben újra visszanyerhettünk.

Ifj. dr. Fabiny Tibor