Te vagy reményem sziklaszála, erősségem én Istenem...

Kedves énekem (66-os ének) első pár szavával köszöntöm minden kedves testvéremet, akik ezeket a sorokat olvassák.

1960 február 19-én születtem Tapolcán, családunkban harmadik, kicsit elkésett gyermekként. Édesanyám Kovács Magdolna, adminisztrátorként dolgozott egy bánya vállalatnál, édesapám Piri József egy útépítő vállat építésvezetője volt. Mindketten régi, tradicionális evangélikus család gyermekei, apai nagyapám a Komárom megyei Szenden volt lelkész. Két nővérem van: Katalin tanár Révfülöpön, Zsuzsánna férjével együtt lelkész Pusztaszentlászlón és Zalaegerszegen.

Hit, egyház-, hazaszeretet, hűség, igazságszeretet, becsület családunkban olyan fontos volt, mint a mindennapi kenyér. Szüleim a polgári értékeket szem előtt tartó nézeteikért, de a mindennapi megélhetésért is kemény harcot vívtak.

Révfülöpön laktunk, ott is jártunk templomba, de mindhármunkat Kővágóörsön - abban a szépséges Árpádkori templomban - kereszteltek és ott is konfirmáltunk Sümegi István lelkész úr keze alatt.

Általános iskolába Révfülöpön jártam. Még élő és már az örök élet útját járó tanáraimra mindig hálával és szeretettel gondolok. A tapolcai Batsányi János Gimnáziumban érettségiztem 1979-ben, és ugyanebben az évben kezdtem meg tanulmányimat a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. 1984. szeptember 1-jén, Dr. Nagy Gyula püspök úr a bobai gyülekezetbe helyezett ki lelkészi munkatársi szolgálatra, Józsa Márton celldömölki lelkész felügyelete alá, ő igazi atyai szeretettel, sok - sok jó tanáccsal állt mellettem, amelyek ma is meghatározóak lelkészi munkámban.

1987 júniusában a Budapest Deák téri templomban minden addig fel nem szentelt női lelkészt lelkésszé avatott Dr. Nagy Gyula és Dr. Harmati Béla püspök. Így elhárult minden akadály a gyülekezet azon szándéka elől, hogy lelkésszé válasszon. 1987. július 22-én Fehér Károly iktatott be a Bobai Evangélikus Egyházközség lelkészi állásába, és azóta parókus lelkészként végzem szolgálatomat.

1993 januárjában mentem férjhez Rosta Dezsőhöz, aki ekkor már mint egyéni gazdálkodó dolgozott és ma is ugyanezt végzi. Ugyanebben az évben született meg Ajkán kislányunk Izabella.

Nem tudom, hogy szabad-e egy lelkésznek ilyent mondani, de munkám legkedvesebb része a gyermekek közötti szolgálat. A hittanórák zöme a bobai iskolában és óvodában van, de gyülekezeti hitoktatás keretében tanítok Nemeskocsban és Kemenespálfán is. Minden nyáron 40 - 50 gyermekkel táborozunk Őrimagyarósdon. Kialakult stáb vezeti évek óta a táborokat.

Örömmel kapcsolódtam be 2000-ben az Országos Gyermekbizottság munkájába, mint a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület küldötte. A bizottság 2004 őszén elnökévé választott. Azóta is minden erőmmel igyekszem segíteni a Gyermekosztály munkatársainak munkáját az országos gyermekprogramok szervezésében és lebonyolításában.

2005 februárjában - Vető István esperes úr javaslatára -a vasi lelkészek munkaközössége is elnökévé választott. Örömmel a szívesen végzem ezt a feladatomat is.

Bemutatkozásom befejezésekén megköszönöm egyházmegyénk minden gyülekezetének, akik megtiszteltek bizalmukkal, esperesnek jelöltek és a tisztségre alkalmasnak találtak. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ezt a bizalmat, akár mint a vasi egyházmegye egyik gyülekezetének lelkésze, akár mint esperes megtartsam. Azonban biztos vagyok abban, hogy mi emberek bármit tehetünk, szólhatunk, egyházmegyénk élére az a lelkész kerül majd, akire a Mindenható Isten ruházza rá ezt a feladatot. A mi legnagyobb feladatunk pedig az, hogy ennek a bizalomnak szívvel lélekkel megfeleljünk.

Boba, 2006. február 22.

(Fenti szöveg az egyházmegyei választásokra készült, ezt olvasták fel az egyházközségek közgyűlésein, illetve volt olvasható az egyházmegye honlapján)