Frissen eresztett gyökerek
A kolozsvári teológia kapuján 1981-ben lépett ki egy fiatal lelkész, aki akkor még nem is sejtette, hogy egyszer Gércén, egy vasi falu polgármesteri hivatalában magyar állampolgárságot kap.
Harcsár Sándor Romániában, a magyar határhoz közel született, majd Kolozsváron tanult az ottani Teológián. Ezután Zselykre, egy Beszterce közeli falucskába került lelkésznek. Zselyk apró, színmagyar település, lakói hagyományosan szőlőműveléssel és borászattal foglalkoznak. A település óriási temploma és kúria-szerű parókiája jelzi, hogy valaha jelentős gyülekezet lakta. A diktatúra éveiben megtartó erő volt a hit, még a legnehezebb időkben is kitartottak az emberek. Mint a romániai kisebbségi lét nemzetmegtartó ereje is működik ott az egyház. A '89-es fordulat előtt norvég evangélikus segítséggel a falu - amelynek fíliája volt a szomszédos város Beszterce -, felújította templomát. A fordulat után sok-sok magyarországi látogató érkezett, volt, hogy egymásnak adták a parókia kilincsét.
Harcsár Sándor és családja mégis úgy döntött, hogy az áttelepülést választja. Ő és felesége - Piroska asszony -, úgy látták, hogy a megváltozott romániai légkör sem biztosít gyermekeik számára boldogulást, féltették őket a nyelv elvesztésétől. Szebik Imre, az akkor még Vas megyére is kiterjedő Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke volt segítségükre abban, hogy rátaláljanak a gércei gyülekezetre, a falu evangélikusai pedig bemutatkozó szolgálata után meghívták lelkészüknek. Ez 2000-ben történt, azóta megkapták a letelepedési engedélyt, majd a család nagyobb része 2001-ben, Róbert fiuk pedig 2002-ben letette az állampolgári esküt.
Július 17-én így érkezett el az ünnepi pillanat a település Polgármesteri Hivatalában, ahol az izgatott család, rokonok, barátok a közelből és a távoli Finnországból ültek mögöttük a visszahonosítás pillanatában. A Kovács László polgármester előtt elmondott eskü után a település választott vezetője adta át a Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírásával hitelesített okiratokat - magyar állampolgárokká váltak.
Harcsár Sándor jelenleg segédlelkészi minőségben dolgozik, hiszen diplomájának honosítási folyamata még nem zárult le. A diploma magyarításán kívül is sok feladat vár rá. A vásárosmiskei fíliával együtt mintegy háromszáz lelkes gyülekezet templomának felújítása elkerülhetetlen. Ehhez erős összefogás, integráló lelkészi szolgálat szükséges. A gércei lelkész pedig hosszú távra tervez, a tizennyolc esztendős zselyki szolgálatnál itt sem tervez rövidebbet.
Erdélyi Károly
Az alábbi képek az ünnepélyes aktus néhány pillanatát örökítik meg. Ha rájuk kattint, megnézheti nagyobb méretben is.
|
Harcsár Sándor és felesége |
A Harcsár család |
A jegyzőkönyv aláírása |
|
Koccintás |