"Nem ürültek ki még nálunk úgy a templomok, mint nyugaton. Ezt sokszor át sem gondoljuk, hiszen mi a háború előtti létszámokhoz mérjük magunkat."

Misszióval a szolidaritásért

A napjainkban fejeződött be az Egyházak Világtanácsa Városi-Vidéki Missziójának találkozója. A világ különböző részeirő1 érkező vendégek Sitkén adtak találkozót egymásnak. Az esemény magyarországi felelőse és szervezője Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkész volt.

• Lelkésznő, hogy került kapcsolatba a misszióval: ön találta meg őket vagy éppen fordítva?
• Ők találtak meg engem. és egészen véletlenül. A Lutheránus Világszövetség, amelynek én mint evangélikus tagja vagyok, egy hároméves levelező kurzust hívott össze 1993-96-ban 55 ország egy-egy nő képviselőjének. Évenként egy hét volt a tulajdonképpeni találkozási időnk, és az volt a célja, hogy a nők egyházi, illetve az egyházvezetőségben való szerepvállalását emelje. Nem titok az, hogy a templomba asszonyok és nők járnak, az egyházat egyébként férfiak vezetik. Ennek a hároméves levelező kurzusnak az egyik célja az volt, hogy minden résztvevőnek megadták a lehetőséget egy nemzetközi konferencián való részvételre, hogy kipróbálja a tanultakat, a hallottakat. Engem véletlenül Párizsba küldtek 1996-ban, Misszió a nyugat-európai nagyvárosokban című konferenciára. El lehet képzelni, hogy én mint kelet-európai falusi, mennyire a helyemen voltam. De szerencsére ott volt az Egyházak Világtanácsa falusi-városi missziós bizottságának a vezetője is, és ő felfigyelt erre az elég szokatlan hangra, keleti és falusi, is így aztán meghívott ebbe a most már igazán falusi-városi missziós bizottságba.
• Mi a célja ennek a missziónak?
• Ennek a társaságnak, amelynek minden földrészen vannak képviselői, a célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, az egyház helye és az egyház megszólalási közege nem csupán a templomok csendje, a szószék védett közege. A társadalomba is el kell mennünk, hallatni kell e hangunkat, és meg kell találni a társadalomban azokat a csoportokat, amelyek hangtalanok, mert valami miatt a társadalom peremére szorultak. A feladatunk kettős: először is a szolidaritás. Az egyház szolidaritásának a kifejezése ezek a marginális csoportok mellett. Másrészt pedig őket képviselni egyházi és világi fórumokon.
• Kikből áll a misszió?
• Mindannyian egyház iránt elkötelezett emberek. Jó részük Ielkész. Én ideálisnak azt tartom, hogy ha valakinek teológia végzettsége van és valamilyen gazdasági vagy szociológiai érdeklődése. Ezeket a konferenciákat tudatosan úgy hívjuk össze, hogy a lelki elem mellett a reális valóság megszólaltatói is ott legyenek. Tehát Ielkészek, akik a társadalom iránt érdeklődnek, illetve társadalomtudósok, akik az egyház iránt elkötelezettek.
• Ön mint kelet-európai lelkész volt jelen a találkozón. Hogy mutatta volna be a mai helyzetet?
• Ami a lelki valóságot illeti, például a templomba járók arányát, azt kell hogy mondjam, nem olyan rossz a helyzet Kelet-Európában, ahogy mi azt sokszor látjuk. Ugyanis nyugaton a szekularizmus, az elvilágiasodás a II. világháború óta nagyon megtizedelte a templomba járók sorát. Nálunk, legalábbis a protestáns egyházakban, tízszázalékos az aktív gyülekezeti élet, templomlátogatottság. Nem ürültek ki még nálunk úgy a templomok, mint nyugaton. Ezt sokszor át sem gondoljuk, hiszen mi a háború előtti létszámokhoz mérjük magunkat. Amíg nálunk az elmúlt 50 évben a materializmus elméletként jelentkezett, addig nyugaton ez a gyakorlatban zajlott le a fogyasztói társadalomban. Az Isten az emberek gondolkodásában nagyon a peremre szorult. Ami a társadalmi valóságot illeti, az iparosodás, az archaikus közösségeknek a megszűnte szintén közös probléma. Amíg ez nyugaton természetes gazdasági folyamat volt a II. világháború óta, addig ez nálunk erőszakosan zajlott.
• Mi volt a háromnapos rendezvény-sorozat programja?
• Ez egy gyakorlati beállítottságú társaság. A program szerint mindig a résztvevők élménybeszámolóival kezdődik, tehát az elmúlt év hasonló találkozója óta - ami egyébként Hollandiában volt - ki-ki elmondja, hogy a munkájában meddig jutott el, milyen új felismerései voltak. Ezek nagyon színes beszámolók - diafilmekkel, fényképekkel -, amelyekből nagyon sok jó ötletet és reményt lehet nyerni. Bár mintát, közös stratégiát nemigen lehet megalkotni, hiszen a társadalmi valóság tekintetében nagyon nagy különbségek vannak, például egy angol ipari nagyváros és Vönöck, a kis kemenesaljai falu között. A gyakorlati beállítottság abban is megmutatkozik, hogy minden ilyen pár napos találkozás széle, közepe látogatóprogram. Amikor az adott ország valóságával ismerkednek a résztvevők. Ebben az évben engem kértek meg a látogatóprogram összeállítására. Ezt igyekeztem úgy megalkotni, hogy egyfajta keresztmetszete legyen a gazdasági életnek. Volt egy kis ipari, egy kis mezőgazdasági betekintés is. de volt azért egy kis hintózás, kocsizás, hogy a magyar életszeretetet is megérezzék egy kicsit. És volt borozás a Ság hegyen, azért ezt sem lehet kihagyni.

Németh Ibolya