Textus: Mt.14,22-29a.

Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Szolgatársaim!

Mindjárt az elején megmondom, hogy szerintem ennek a nagyon mozgalmas és színes történetnek egy árnyékban meghúzódó esemény a legfontosabb része. JÉZUS IMÁDKOZIK! Ezt egy pillanatra ne feledjük! Különösen akkor ne, amikor ennek az izgalmas eseménysornak a legmélyebb és legsötétebb pontjaihoz érkezünk.

Jézus tehát imádkozik. Ez a tény csodálatos biztonsági háttérként áll ott életünk minden eseménye mögött. Az LMK-ülésünk előtt éppen a templomunk előtt lerobbant a sárvári menetrendszerinti autóbusz. Megemlítettem a sofőrnek, hogy leszünk itt lelkészek vagy húszan, majd imádkozunk hogy újra induljon a busz. Kedvesen mosolygott, de azért köszönte a felajánlást. Néhány hete beszélgettem egy nagy magyarországi újság kiadójának vezérigazgatójával. Még a békásmegyeri misszió egyik ajándéka volt ő nekünk. Megdöbbentem, amikor elmondta hogy akkora hatalom van a kezében, hogy fölötte tulajdonképpen már nincs senki. És tudjátok mit mondott erre?: " János én ettől félek" Milyen jó, hogy fölöttünk, személyes életünk és lelkészi szolgálatunk fölött, ott van Jézus. És imádkozik értünk. Folyamatosan, kimondhatatlan fohászkodásokkal könyörög értünk. Most is.

Megragadóan egyszerű Jézus imádságos élete. Mindig valami után és valami előtt imádkozik. Itt hálát ad a kenyércsoda után és előre könyörög az ellenszéllel küszködő tanítványaiért. Ebben az imádságos keretben éli az életét.

Mi is nyári szünet után és munkaév kezdete előtt vagyunk. Csak azért vált mindkettő lehetségessé, mert Jézus imádkozik ma is értünk. És hogy ez mennyire így van hadd mondjam el egy személyes nyűgömet nektek. A nyáron valamilyen megmagyarázhatatlan betegség támadott meg. Kísértéseimben már láttam magamat kiterítve a koporsóban. Nem a halál reám váró következményeitől tartottam, hanem attól, hogy mi lesz feleségemmel a négy kicsi gyermekkel a nagy gyülekezettel. Hogy megérhettem a munkaév kezdetét az azért lehetséges, mert Jézus imádkozik értem is.

Tulajdonképpen Jézus imádsága az a kényszerítő ok, ami bennünket lelkészeket újra és újra arra sarkal, hogy keressük az odafennvaló dolgokat és hagyjuk itt az e világ kínálta dicsőséget és induljunk útnak a túlsó part szélcsendes békességébe. Szálljunk most mi is a tanítványokkal egy hajóba és tegyük ki magunkat annak a kockázatnak, hogy meghalljuk Jézus szavát.

Pál szerint Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Isten ezt nem csak deklarálja, hanem mindent el is követ ezért. Kész a végsőkig elmenni. Ezért kényszerít. Szeretetből. Ezért vannak érthetetlen események az életünkben. Ezért tör be életünkbe a legváratlanabb pillanatokban betegség, fájdalom, csalódás. Lássuk meg, hogy ezek mögött Isten kényszerítő szeretete húzódik meg.

Jézus kényszerítő unszolása közben talán megfordult a tanítványok fejében, micsoda felelőtlenség késő éjszaka útnak indulni, ráadásul egy olyan tavon, amelyik bármelyik pillanatban viharossá válik. Nem lenne bölcsebb megvárni a reggelt? Meg aztán olyan jó sütkérezni a jóllakott tömeg hálás tekintetében. Talán valami dicsőség ránk is hullik mind abból ami Jézust illeti. Hiszen a kenyeret mi magunk osztottuk ki. Nekünk az idővel és az eredményeink számon tartásával mindig problémánk van. Ha rajtunk múlna mi mindig megvárnánk a reggelt. Addig addig halogatjuk a hajóba szállást, amíg aztán lesz egy olyan reggel, amit már nem itt érünk meg. Jézus a leglehetetlenebb időpontban kényszerít minket. De bármilyen nehezünkre is esik elindulnunk csodálatos reménységet hordoz ez a késői időpont a szolgálatunkra nézve. A XXI. század hajnalán sem lejárt lemez Jézusban élni és Őt hirdetni. Ma is csak Ő az aktuális és autentikus válasz minden kérdésünkre. És hogy mégis vannak, akik elindulnak, ugye halljuk mindez azért lehetséges, mert Jézus imádkozik.

De mielőtt bárkinek is illúziói támadnának, hogy a Jézust követő élet valamilyen kényelmes sétahajókázás lenne, óriási vihar csap le a közeli hegyekből a tanítványi seregre. Ráadásul nem segíti őket az orkán, hanem arcukba fúj és szinte lehetetlen az előre haladás a szembe szél miatt. Ilyenkor megint tele lesz a tanítvány feje a kételkedő kérdésekkel. Hol van Jézus? Miért éppen most nincs itt? És miért éppen szembe szél fúj? Ugye bölcsebb lett volna megvárni a reggelt? Mi megmondtuk. Csak hát ez a Jézus kényszerített. Mi meg beszálltunk. Engedtünk neki. Hát ez az! Mindig akkor fúj a szembe szél, amikor engedünk Jézusnak. A Sátán ezt nem tudja elviselni. Amikor levonjuk minden konzekvenciáját annak, hogy mi Őt követjük. És ne feledjük a történetnek ebben a különösen mély pillanatában, hogy van válaszunk arra a kérdésre: Hol van Jézus? Imádkozik! A elemekkel küszködő tanítványaiért. A lelkészek erejét meghaladó feladatokért, szolgálatokért. Csak magukért a lelkészekért. Értünk vasiakért, de minden szolgájáért.

És még valami. Nehogy önsajnálatba essünk. Nagy a vihar ott a Galileai tengeren és lehet hogy nagy viharok dúlnak a szolgálatunk körül is. A legnagyobb vihar azonban sohasem kívülről fúj. Nem az arcunkba csap a szembe szél. Nagyobb a vihar, nagyobb a szembe szél ott belül, a lélek mélyén. Annyira, hogy a tanítványi sereg már szinte eszét veszti. A segítségül siető Jézust kísértetnek látják. Micsoda botrány! A választottak a hivatalosak nem ismerik fel Urukat, vagy félreismerik Őt. Egyenesen ellenséget látnak Benne. Ha valaki tudja, akkor az értünk imádkozó Jézus tudja mekkora a vihar ott belül. Ezért nem az elemeknek parancsol. Nem látványos csodára van itt szükség. A megrettent tanítványt kell bátorítani. Utánozhatatlan az a pedagógiai érzékenység, amivel Jézus ott a tengeren járva azonnal magához öleli az övéit. " Bízzatok, én vagyok, ne féljetek" Nem beszéli túl a helyzetet. Csak azt mondja, ami a legszükségesebb. Ami elég! Most értem meg, hogy bízni Benne nem valamilyen feladat a részünkről, hanem egy ellenállhatatlan vonzás a Részéről. Nem csoda, hogy Péter azonnal ment is. Most amikor úrvacsorázni fogunk csak ezt az egyetlen szót halljuk meg az értünk imádkozó Jézustól: "Jöjj!"

Ámen

Verasztó János