EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 45 - 95 tétel, 95 program Debrecenben

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

95 tétel, 95 program Debrecenben

Ha a települést el is ütötték attól, hogy 2010-ben az „Európa kulturális fővárosa” címet viselhesse, a patinás Arany Bika szálló szobáiban elhelyezett tájékoztató füzet a Debrecennel kapcsolatos tudnivalók élén tünteti fel, hogy „a város az európai protestantizmus egyik fellegvára”. A kálvinista Rómaként is emlegetett megyeszékhely lakói számára mindez magától értetődő. A helybelieknél talán ezért tulajdonítottak nagyobb jelentőséget a távolabbról érkezettek annak, hogy október 28–30. között itt rendezték meg – hagyományteremtő céllal – az első kulturális fesztivált 95 tétel, 95 program a reformáció ünnepén címmel.

Mint kezdeményezés, nem csupán a helyszínválasztás miatt illetheti elismerés a budapesti székhelyű Református Közéleti és Kulturális Központ szervezésében lezajlott háromnapos fesztivált, hanem mindenekelőtt koncepciója okán. Mert – ahogyan ezt a rendezvénysorozat megnyitóján Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök is hangsúlyozta – ki kell tárni a templomok kapuit! A keresztényeknek meg kell mutatniuk, hogy mit gondolnak Istenről, emberről, kultúráról, művészetről, politikáról. „Nem két külön világ, ami templomon belül és kívül van. Hisszük, hogy közünk van a benti és a kinti világhoz egyaránt” – mutatott rá a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Legközelebb talán a Kossuth térre vonulók kezében is messzebbre világítanak majd a fáklyák, az ünnepélyes megnyitót követő istentiszteleten azonban már most is csaknem „telt ház” előtt beszélhetett a világ világosságáról Gáncs Péter evangélikus püspök a háromezer férőhelyes Nagytemplomban. Jézus önmagára vonatkoztatott kijelentései közül a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője mindazonáltal – a fesztivál „üzenetéhez” igazodva – azt a szakaszt emelte ki János evangéliumának 10. részéből, amelyben a Megváltó így fogalmaz: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál…”

Túl a vendég-igehirdető személyének kiválasztásán, a nyitó istentisztelet liturgiája is evangélikus rend szerint zajlott a Berkesi Sándor karnagy vezényelte Kollégiumi Kántus közreműködésével.

Általában is elmondható, hogy a református szervezők példás protestáns nyitottsággal „gondoltak” ránk, evangélikus testvéreikre, és vonták be a fesztivál programjába a hazai evangélikusság képviselőit. Csütörtök este például a Gryllus fivérek adták elő – Sebestyén Mártával alkotva triót – zsoltárfeldolgozásaikat ugyancsak a Nagytemplomban, és nem a szervezőkön múlott, hogy a Lutheránia Ének- és Zenekar másnap estére beharangozott Bach-hangversenye végül is elmaradt…

Számos további koncert, fotó-, könyv- és képzőművészeti kiállítás, filmbemutató, sőt még egy „négypárti egyházpolitikai vita” is híven szolgálta a fesztivál célját – a város legkülönbözőbb helyszínein, sajnos a közönséglétszámot illetően is igen nagy különbségekkel. A kezdeményezés mindenesetre kiváló: a reformáció évfordulójának hetében jövőre is „Debrecenbe kéne menni”. A helybéliekkel együtt.

T. Pintér Károly


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Ami régi
Élő víz
Szorult helyzetben
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Áll az encsi evangélikusok temploma
„Az élőket hívogatja…”
Három a püspökjelölt
Életre kelt múlt
Keresztutak
Az asztali áldás „újraélesztése”
Diplomataként is az Úrral járni
Méltó könyv az egykori ENSZ-főtitkárról
„Kelen-földiek”
e-világ
E-pontos tapasztalataink
Keresztény szemmel
Reformáció ünnepe után – advent előtt
A hét témája
95 tétel, 95 program Debrecenben
A reformáció ünnepének „előestéje”
Október 31.
Női nyitány
Erdélyben (is) együtt…
evél&levél
Összetartozás – nem csak eskütétellel…
Megtámadott a megtámadott
A közelmúlt krónikája
A mustármag és az újonnan felépült drezdai templom
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Jubál
Egy nap a reformátorral
Háborúban békességben
A 200. tanév Bonyhádon
A bonyhádi gimnázium története
Egy család a nagy családért
A vasárnap igéje
Nem vétkeink szerint!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Mennyei boldogság, avagy mit fogunk csinálni odafönt?
Szószóró
Népszerű boszorkányság
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 45 95 tétel, 95 program Debrecenben

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster