EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 38 - Templommá „előléptetett” jobaházi imaház

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Templommá „előléptetett” jobaházi imaház

A jobaházi gyülekezet múltja hasonló ahhoz a Dunántúlon élő többtucatnyi kis evangélikus közösségéhez, amely mára szórványhelyzetbe került. Az egykor épült felekezeti elemi iskolák vasárnaponként az imaház szerepét töltik be. Jobaházán egy ilyen épületben ünnepelték a helybéli evangélikusok hajlékuk megújulását szeptember 10-én, vasárnap délután.

A Farádhoz tartozó kis, hatszáz lelkes településen élő evangélikusok közel két évtizeddel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a temető mellett álló haranglábon lévő két harangjukat az imaházukhoz épített toronyban helyezik el. Ezzel az elhatározásukkal régi iskolájukat, pontosabban imaházukat templommá léptették elő. Nemrégiben a gyülekezet eladta a településen álló lakóházát. Az érte kapott összegből felújították a templomot, valamint új padokat vásároltak, és a közeljövőben a gázfűtést is be szeretnék vezetni.

A hálaadó ünnepi istentisztelet igehirdetői szolgálatára Ittzés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét kérték fel, aki Lk 10,37 alapján tartott prédikációjában elmondta, hogy a maroknyi jobaházi gyülekezet méltó helyet teremtett Isten igéjének a hirdetéséhez. „De csupán a komfortérzet miatt még nem vagyunk otthon a templomban. Csak akkor leszünk, ha benne Jézus köré telepedünk, és a napi sok apró kérdésünk egy kérdéssé összpontosul: vajon kire hallgatunk a világ zajában? Kérdezzétek a Mestert, hallgassátok itt az igét, hogy legyen mit megtartanotok!” – zárta igehirdetését a püspök.

Az istentisztelet utáni közgyűlésen és a liturgiában részt vett Gombor Krisztián farádi beosztott lelkész. A közgyűlésen felszólalt Szűcs Kálmán nyugalmazott lelkész, aki a felújítás menete alatt még pásztorolta a jobaházi evangélikusokat, valamint köszöntőt mondott Szabó György egyházkerületi felügyelő és Gabnai Sándor esperes is.

M. Gy.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Mit vagy kész adni ma?
A példázat folytatása
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
„Négy az egyben”
Becsületszék
Volt kapacitás Farádon
Templommá „előléptetett” jobaházi imaház
Mohácsi hálaadás
Két nyelven tanulnak
Olimpiai bajnok építette a sportpályát Bonyhádon
Forberger Lászlóról…
Negyvenéves a siklósiak lelki otthona
Új gyülekezeti ház szentelése Debrecenben
Gyülekezeti elnökségek és tisztségviselők konferenciája Révfülöpön
Keresztutak
A „puzzle” összeáll
Európának szüksége van az evangéliumi hangra!
„Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz…”
Genfi múltidézés
Médiafókusz – szentföldi kérdésekre
Megválasztották a Szlovákiai Evangélikus Egyház új elnökségét
Evangélikus „nemzetköziség” London szívében
Evangélikusok
Elindultak, de nem érkeznek meg soha többé…
Egységes értékrend jegyében
e-világ
A teremtési ünnepkör születése
Ha nem füstölögnénk…
Víz- vagy sörkeresztség?
Ne feledjük őket!
Keresztény szemmel
Iskolaváltás
Eszme, hatalom, érzelem
A hét témája
Bírálat – jobbról
Politika és erkölcs
evél&levél
Gazdagodtak ismereteink nemzeti ereklyénkről
Közlemények, nyilatkozatok
Evangélikus Hírlevél
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Otthon – a béke szigete
Fót reneszánsza
Tisztelgés egy evangélikus példakép előtt
Finn musical Luther életéről
Csillagászati motívumok evangélikus énekekben
Rákóczi-túrós
A vasárnap igéje
Hitet ébresztő testi szenvedés
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Érzelmek fogságában
Szószóró
Aki hisz, nem szégyenül meg
Cantate
A Gyülekezeti liturgikus könyv
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 38 Templommá „előléptetett” jobaházi imaház

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster