A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

2007. de­cem­ber 22-én es­te hét óra után né­hány perc­cel kap­tam a kö­vet­ke­ző sms-t: „Ked­ves Ger­gő! Ke­res­te­lek a hé­ten. A mai te­me­tés kér­dé­se lett vol­na té­mám ak­kor is. Ki lesz lát­vá­nyo­san a kö­vet­ke­ző ál­do­za­ta tény­fel­tá­ró bi­zott­sá­gunk­nak?”

A kér­dés ak­kor mé­lyen meg­rá­zott, s ma sem tu­dom ér­ze­lem­men­te­sen új­ra­ol­vas­ni – nem vé­let­len, hogy az üze­ne­tet az­óta is a te­le­fo­nom­ban őr­zöm. Az em­lí­tett te­me­tés id. Fa­bi­ny Ti­bor pro­fesszor bú­csúz­ta­tá­sa volt a De­ák té­ri temp­lom­ban, ahol az or­szá­gos el­nök­ség ne­vé­ben én be­szél­tem. Az üze­net kül­dő­je pe­dig édes­apám kor­tár­sa, ta­lán azt is mond­ha­tom, hogy if­jú­ko­ri ba­rát­ja, szár­szói gyer­mek­éve­im egyik ked­ves szín­folt­ja, egyéb­ként pe­dig egy le­gen­dás lel­kész­csa­lád sar­ja.

Ti­bor bá­csi ha­lá­la ko­mo­lyan meg­rá­zott, hi­á­nyát ma­nap­ság is gyak­ran ér­zem, érez­zük mind­nyá­jan – ez ta­lán a nyil­vá­no­san el­hang­zott, majd a Lel­ki­pász­tor ha­sáb­ja­in nyom­ta­tás­ban is meg­je­lent sza­va­i­mon is érez­he­tő volt. Pon­to­san em­lék­szem ar­ra az al­ka­lom­ra és hely­re, ahol az idős pro­fesszor fél­re­vont, és ar­ról be­szélt, hogy an­nak ide­jén őt is meg­szó­lí­tot­ta az ál­lam­biz­ton­ság. Nem men­te­ge­tőz­ve, nem sér­tő­döt­ten, nem má­sok­ban a bűn­ba­kot ke­res­ve, ne­tán da­co­san, ha­nem ele­gán­san, mint min­dig, sze­mér­me­sen, de tár­gyi­la­go­san. Meg­ta­lál­ta a for­má­ját an­nak, ho­gyan be­szél­jen er­ről a kel­le­met­len ügy­ről, amely – a 2005-ös zsi­na­ti ha­tá­ro­zat nyo­mán – im­má­ron hi­va­ta­lo­san is na­pi­ren­den volt.

Azért em­lí­tem mind­ezt, mert az ak­ko­ri sms lé­nye­gé­ben ugyan­azt a kér­dést tet­te fel, amelyet az Evan­gé­li­kus Élet ha­sáb­ja­in Gáncs Pé­ter püs­pök úr is kö­rül­járt dr. Sza­bó La­jos­nak, az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem rek­to­rá­nak ese­te kap­csán. „Ki­nek az ér­de­ke?” – te­szi fel a kér­dést (EvÉ­let, jú­ni­us 6., 3. o.), köz­ben ar­ról ír, hogy ki min­den­ki­nek árt a tény­fel­tá­rás. Az sms-ben meg­fo­gal­ma­zott vád még en­nél is ko­mo­lyabb: kit visz még sír­ba a bi­zott­ság mű­kö­dé­se?

A tény­fel­tá­rás fo­lya­ma­ta or­szá­gos fel­ügye­lői hi­va­tal­ba lé­pé­sem előtt in­dult. A 2006. má­ju­si köz­gyű­lé­sen, ahol a ku­ta­tás el­ső ered­mé­nye­i­ről szá­molt be a bi­zott­ság, csak meg­fi­gye­lő­ként vol­tam je­len. Ar­ra is em­lék­szem, ho­gyan igye­kez­tem le­be­szél­ni a bi­zott­ság egyik tag­ját a fe­dő­ne­vek kom­men­tá­lat­lan meg­je­len­te­té­sé­ről – el­ke­rül­ve így egy nem­te­len­nek ígér­ke­ző egy­há­zi to­tó meg­in­du­lá­sát. Nem jár­tam si­ker­rel, de et­től még egy pil­la­na­tig sem gon­dol­tam, hogy a tény­fel­tá­rás ne len­ne fon­tos, ne kel­le­ne va­ló­ban min­dent meg­ten­nünk az egy­há­zi múlt e za­va­ros ré­szé­nek meg­is­me­ré­sé­ért. S nem pusz­tán csak azért, hogy e mun­kát ne más, eset­leg rossz­in­du­la­tú, ten­den­ci­ó­zus tör­té­né­szek vé­gez­zék el. Ha­nem azért is, mert – fel­té­te­le­zem – má­sok­kal együtt úgy gon­dol­tam és gon­do­lom: a kom­mu­niz­mus egy­há­zi és vi­lá­gi ál­do­za­ta­i­nak tar­to­zunk annyi­val, hogy meg­tud­juk, mi ve­ze­tett oda, hogy ki­vá­ló teo­ló­gu­sok­tól meg­von­tak ka­ted­rát, szó­szé­ket, ker­get­ték őket bel­ső emig­rá­ci­ó­ba, kény­sze­rí­tet­ték pá­lya­el­ha­gyás­ra.

Nem hol­mi ideo­ló­gi­ai alap­ál­lás­ról van szó, még csak nem is a „fe­le­lőt­len lis­tá­zás, ügy­nö­kö­zés, cím­ké­zés” irán­ti olt­ha­tat­lan vágy­ról vagy hol­mi po­li­ti­kai sze­ren­cse­va­dá­szat­ról, ha­nem egy­sze­rű­en ar­ról, hogy meg­ért­sük: mi­ért ke­rült pél­dá­ul va­la­ki a vi­rág­zó ke­len­föl­di gyü­le­ke­zet élé­ről Tor­das­ra vagy még tá­vo­labb, és mi­ért ma­rad­ha­tott más­va­la­ki egy nagy bu­da­pes­ti gyü­le­ke­zet­ben vagy a teo­ló­gi­án. S mi­köz­ben ezt vizs­gál­juk, min­den le­het­sé­ges al­ka­lom­mal tu­da­to­sí­ta­nunk kell, hogy vég­ső so­ron az egész egy­ház a rend­szer ál­do­za­ta volt, s a va­ló­di fe­le­lő­sök kö­zül so­kan még ma is, de­mok­ra­ti­kus le­gi­ti­má­ci­ó­val, a ma­gyar köz­élet ré­szei.

Mond­hat­nánk per­sze azt is, ami Med­gyessy Pé­ter mi­nisz­ter­el­nök érin­tett­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sa­kor a hi­va­ta­los kom­mu­ni­ká­ció te­nor­ja volt: Te­kint­sünk a jö­vő­be, kon­cent­rál­junk a je­len és a jö­vő fel­ada­ta­i­ra! Ez va­ló­ban fon­tos és ne­mes cél, de va­jon azért volt si­ker­te­len mi­nisz­ter­el­nök Med­gyessy, mert gyak­ran elő­hoz­ták a D–209-es ügyet? Vagy azért egy­re ag­gasz­tób­bak a nép­moz­gal­mi ada­ta­ink, mert so­kat fog­lal­ko­zunk a tény­fel­tá­rás­sal? Alig­ha, ezt sen­ki sem gon­dol­hat­ja ko­mo­lyan. Az ál­lam­biz­ton­ság­gal va­ló együtt­mű­kö­dés és tény­fel­tá­rás fon­tos­sá­gá­nak meg­íté­lé­sé­ben nem le­het és nem is fel­tét­le­nül kell tel­jes egy­ség­re jut­nunk.

Én meg va­gyok győ­ződ­ve ar­ról, hogy a Ká­dár-ko­ri egy­há­zi élet mi­nő­sé­gé­hez, gyer­mek- és if­jú­ko­rom lé­lek­kel te­li if­jú­sá­gi órá­i­hoz, ke­len­föl­di és De­ák té­ri ige­hir­de­té­se­i­hez ugyan­úgy szük­ség volt Or­dass La­jos, id. Ken­deh György és má­sok el­vi ki­ál­lá­sá­ra, mint az ál­lam­biz­ton­ság­gal együtt­mű­kö­dők komp­ro­misszum­kész­sé­gé­re. (A meg­győ­ző­dé­ses egy­ház­rom­bo­lók­ról most ne be­szél­jünk, olya­nok is vol­tak, rá­juk sem­mi szük­ség nem volt.)

Van­nak kö­zöt­tünk olya­nok, akik csak az or­das­si ki­ál­lást te­kin­tik el­fo­gad­ha­tó­nak. Le­het, hogy az én ál­lás­pon­tom „el­ke­ni a kér­dést” – ezt is hal­lot­tam már. Én in­kább azt mon­da­nám: dif­fe­ren­ci­ált. Ah­hoz azon­ban, hogy pon­to­san meg­tud­juk, mi a kü­lönb­ség érin­tett­ség és érin­tett­ség kö­zött, ala­po­san meg kell is­mer­nünk mind­azt, ami a ren­del­ke­zé­sünk­re áll, meg kell kér­dez­nünk min­den­kit, aki tu­dó­sí­ta­ni tud (és akar) a rend­szer mű­kö­dé­sé­ről. Pont az ve­zet­ne a part­ta­lan ügy­nö­kö­zés­hez, meg­bé­lyeg­zés­hez, ha nem vál­hat­na vi­lá­gos­sá a kü­lönb­ség alá­író és alá­író, érin­tett és érin­tett kö­zött.

Én kész­ség­gel el­hi­szem min­den­ki­nek, aki azt ál­lít­ja, hogy együtt­mű­kö­dé­se nyo­mán zök­ke­nő­men­te­sebb volt a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség 1984-es bu­da­pes­ti nagy­gyű­lé­se, vagy za­var­ta­la­nab­bul le­he­tett meg­ren­dez­ni az if­jú­sá­gi kon­fe­ren­ci­á­kat, va­la­mint hogy sem sze­mé­lyek­nek, sem az egy­ház­nak nem ár­tott. De ha ez így van, ak­kor mi­ért kel­lett ezt éve­kig el­hall­gat­ni, még ak­kor is, ami­kor az egy­ház a leg­ma­ga­sabb szin­ten ho­zott dön­tést az ál­lam­biz­ton­sá­gi érin­tett­ség fel­tá­rá­sá­ról? Sem­mit sem ven­ne, vett vol­na el a lel­ki­pász­to­ri, pro­fesszo­ri ér­de­mek­ből egy ide­jé­ben, az érin­tett­sé­get fel­tá­ró do­ku­men­tu­mok nyil­vá­nos­ság­ra ke­rü­lé­sét meg­elő­ző­en tett nyi­lat­ko­zat.

An­nál éle­seb­ben me­rül fel vi­szont a kér­dés: ar­ra szá­mí­tot­tak és ar­ra szá­mí­ta­nak mind­azok, akik csak kés­ve vagy (egy­elő­re) egy­ál­ta­lán nem nyi­lat­koz­tak érin­tett­sé­gük­ről, hogy eset­leg a rend­szer­vál­tás zűr­za­va­ra pont az ő pa­pír­ja­i­kat nyel­te vol­na el? Nem na­i­vi­tás ez? És va­jon a tény­fel­tá­ró­kat kár­hoz­ta­tó püs­pö­ki in­tés nem e meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan „vissza­fo­gott­ság­nak” kel­le­ne in­kább szól­jon?

Iga­za van Gáncs Pé­ter­nek ab­ban, hogy a ren­del­ke­zés­re ál­ló do­ku­men­tu­mok hi­te­les­sé­ge gyak­ran meg­kér­dő­je­lez­he­tő. A ma­gyar gu­lyás­kom­mu­niz­mus, a ká­dá­ri kon­szo­li­dá­ció ve­le­já­ró­ja volt, hogy a po­li­ti­kai rend­szer­vál­tást meg­elő­ző­en ép­pen elég idő ma­radt a pa­pí­rok meg­sem­mi­sí­té­sé­re, át­ren­de­zé­sé­re, meg­ha­mi­sí­tá­sá­ra. En­nek el­le­né­re ma­radt bő­ven fi­lo­ló­gi­a­i­lag ér­tel­mez­he­tő do­ku­men­tum. Ám ha meg­kér­dő­je­lez­zük a do­ku­men­tu­mok hi­te­les­sé­gét, an­nál fon­to­sabb len­ne, hogy akik tud­nak, be­szél­je­nek ar­ról, amit át­él­tek.

A 2006-os köz­gyű­lé­si ha­tá­ro­zat ar­ról is szól, hogy a ma­ga­sabb egy­ház­kor­mány­za­ti he­lyek­re tör­té­nő je­lö­lés ese­tén a je­lö­lő tes­tü­le­tek­nek ér­te­sí­te­ni­ük kell a tény­fel­tá­ró bi­zott­sá­got. Ezt az­óta – ta­lán egye­dül a zsi­nat ve­ze­tő­i­nek je­lö­lé­sét ki­vé­ve – min­den eset­ben el­mu­lasz­tot­tuk. Az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um leg­utób­bi ülé­sén ép­pen ezért ha­tá­ro­zat szü­le­tett ar­ról is, hogy a jö­vő­ben er­re min­den­ki le­gyen na­gyobb fi­gye­lem­mel. Mert bár­mit gon­dol is fel­ügye­lő vagy püs­pök, eb­ben az ügy­ben is el­vár­ha­tó, hogy be­tart­suk és be­tar­tas­suk azo­kat a tör­vé­nye­ket, ame­lye­ket a leg­ma­ga­sabb egy­há­zi tes­tü­let ho­zott, s ame­lyek be­tar­tá­sát más, en­nél sok­kal je­len­ték­te­le­nebb ese­tek­ben elő­sze­re­tet­tel ké­rik szá­mon az egy­ház de­mok­ra­ti­kus mű­kö­dé­sé­ért ag­go­dal­mas­ko­dó test­vé­rek.

Nem em­lék­szem, hogy ol­vas­tam vol­na Gáncs Pé­ter vagy bár­ki más til­ta­ko­zá­sát ak­kor, ami­kor a tény­fel­tá­rás fo­lya­ma­ta el­in­dult. Most, ami­kor hosszú ku­ta­tást és szá­mos er­re vo­nat­ko­zó zsi­na­ti ha­tá­ro­za­tot kö­ve­tő­en az el­ső kö­tet meg­je­lent, nem egé­szen ér­tem, ho­gyan le­het hir­te­len ilyen ne­ga­tív mér­le­get von­ni. Az a tény, hogy az ak­tu­á­lis ügy egy mél­tán nép­sze­rű pro­fesszort ho­zott kel­le­met­len hely­zet­be, aki – ha nem lép vissza a je­lö­lés­től – akár a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke is le­he­tett vol­na, szá­mom­ra nem in­do­kol­ja az egész tény­fel­tá­rás lét­jo­go­sult­sá­gá­nak, hi­te­les­sé­gé­nek meg­kér­dő­je­le­zé­sét. Bár­mi­kor be­ad­ha­tó lett vol­na egy olyan zsi­na­ti elő­ter­jesz­tés, mely­nek nyo­mán a több­ség akár le is ál­lít­hat­ta vol­na a tény­fel­tá­ró ku­ta­tást. En­nek le­he­tő­sé­ge egyéb­ként – bár­mily meg­döb­ben­tő len­ne is – fo­lya­ma­to­san fenn­áll. Ám egé­szen ad­dig, amíg ez nem tör­té­nik meg, nem te­he­tünk mást, mint hogy igyek­szünk a tu­do­má­nyo­san leg­kor­rek­tebb mó­don, ugyan­ak­kor a leg­ke­resz­té­nyibb szel­lem­ben, hi­te­le­sen foly­tat­ni a meg­kez­dett mun­kát.

A Há­ló cí­mű kö­tet­be csú­szott né­hány saj­ná­la­tos hi­ba, egy név­el­írás nyo­mán jog­gal til­ta­ko­zott egyik lel­ké­szünk is. Ma­gam is fáj­la­lom, hogy két olyan zsi­na­ti ha­tá­ro­zat, mely­nek én vol­tam a be­ter­jesz­tő­je, el­ke­rül­te a szer­kesz­tők fi­gyel­mét. Az egyik ar­ról szólt, hogy a ku­ta­tást azon test­vé­re­ink­kel kap­cso­lat­ban kell elő­ször foly­tat­ni, akik köz­tünk van­nak, akik te­hát nyi­lat­koz­ni tud­nak ar­ról, ami tör­tént. A má­sik ha­tá­ro­zat ar­ról szólt, hogy a je­len­le­gi egy­ház­ve­ze­tés­sel kö­ze­leb­bi vagy tá­vo­lab­bi ro­kon­ság­ban ál­lók­ról kell elő­ször ta­nul­má­nyok­nak meg­je­len­niük.

Elég az el­ső meg­je­lent kö­tet név­mu­ta­tó­já­ba be­le­pil­lan­ta­ni, hogy meg­ál­la­pít­sa bár­ki: az én csa­lád­ne­vem nem csu­pán az el­nök­sé­gi elő­szó kap­csán buk­kan fel. Ta­lán nem ne­héz el­kép­zel­ni, hogy Prőh­le Ká­roly pro­fesszor szű­kebb és tá­gabb csa­lád­já­nak mennyi­re meg­rá­zó ol­vas­ni a ró­la szó­ló ta­nul­má­nyo­kat. Sú­lyo­san té­ved te­hát az, aki azt gon­dol­ja, hogy akár az or­szá­gos el­nök­ség, akár tény­fel­tá­rók ré­szé­ről „Itt az idő” jel­igé­re egy­faj­ta „kon­junk­tú­ra-tény­fel­tá­rás” zaj­la­na. Hisz ne fe­lejt­sük el, hogy az egy­há­zé­hoz ha­son­ló mun­kát vol­ta­képp az egész ma­gyar vi­lá­gi köz­élet el­sza­bo­tál­ta.

Va­ló­ban jobb lett vol­na, ha a kí­nos ügye­ket a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén le le­he­tett vol­na zár­ni. Saj­nos azon­ban – mi­ért, mi­ért nem – más­ként tör­tént. Kel­le­met­len és szo­mo­rú, hogy Sza­bó La­jos rek­tor úr ügye most és így pat­tant ki. Re­mé­lem, hogy a tény­fel­tá­rók­kal foly­ta­tott be­szél­ge­té­sei mind­nyá­junk­nak se­gí­te­ni fog­nak job­ban meg­ér­te­ni a kö­zel­múlt tör­té­né­se­it, az egy­há­zért vég­zett mun­ká­já­nak ed­dig rejt­ve ma­radt rész­le­te­it. Aki­ket ér­de­kel, majd el­ol­vas­sák az er­ről szó­ló ta­nul­mányt. Aki­ket pe­dig nem ér­de­kel, ja­va­sol­hat­ják a tény­fel­tá­ró mun­ka zsi­na­ti le­ál­lí­tá­sát, eh­hez min­den de­mok­ra­ti­kus le­he­tő­ség a ren­del­ke­zé­sük­re áll.

Ad­dig is azon­ban, amíg ez meg­tör­té­nik, va­ló­ban ér­de­mes pün­kös­di lel­kü­let­tel együtt gon­dol­kod­ni azon, hogy mi­től le­szünk va­sár­nap töb­ben a temp­lom­ban. Eb­ben sen­kit sem gá­tol a tény­fel­tá­rás.

Prőh­le Ger­gely

::Nyomtatható változat::