Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy utazás közben milyen gyorsan telik az idő, ha van valaki, akivel beszélgethetünk. A mellettünk ülő, esetleg teljesen ismeretlen ember, nő vagy férfi, idős vagy fiatal, ha jó beszélgetőtársnak bizonyul, szinte elfeledteti velünk azt, hogy utazunk. Észre sem vesszük az idő múlását, az utazással járó kisebb vagy nagyobb kellemetlenségeket, s máris a célnál va-gyunk. Nem is érzékeltük, hogy közben mennyi idő telt el, mert valaki volt velünk, s vele megoszthattuk gondjainkat és örömeinket. Nem kellett belezuhannunk gondjaink, tanácstalanságunk gödrébe, hogy ott vergődjünk segítség nélkül. Az útitárs segített áthidalni az idő ránk tornyosuló terhét, s könnyűvé vált az egyébként elviselhetetlen egyedüllét.

Ha Jézus Krisztus jár velünk, nem járjuk egyedül az élet útját. Márpedig Jézus Krisztus – ígérete (Mt 28,20) szerint – velünk jár, és velünk marad minden napon a világ végezetéig. Milyen sok emberi kapcsolat, barátság, házasság szakad meg, bomlik fel, mert a szeretet meghidegül. Akik valamikor szerették egymást, elfordulnak egymástól, elválnak, sőt nem ritkán egymás ellen fordulnak. Egy valaki bizo-nyosan nem hagy cserben. Jézus Krisztus velünk marad, mert örökkévaló szeretettel szeret minket. Ezt a csodálatos szeretetet megtapasztalva úgy érezzük, hogy elsuhannak felettünk az évek, valójában „évre évek tűnnek el”. Így látva életünk útját, a szívünk hálával telik meg, és boldogan énekel: Nem vagyok egyedül, Jézus Krisztus jár velem. Kegyelme hordoz szüntelen. Ismerjük az apostoli intést: Egymás terhét hordozzátok! (Gal 6,2) Mégis kinek van kedve, ereje, bátorsága mások terhét felvállalni. Elég a magam gondját, terhét hordozni – mondjuk. Egyedül Jézus az, aki magához hívja a terhet hordozókat (Mt 11,28), hogy elvegye, sőt magára vegye életünk terhét, és megszabadítson attól. Még akkor is velünk van, amikor nem látjuk a saját lábnyomaink mellett Jézus lábnyomait. Talán éppen azért, mert akkor – életünk legnehezebb időszakaiban – felemel, s karjában hordoz minket. Ez a hordozó kegyelem csendesíti el szívünk háborgásait, és azután már nem gyötör gond és félelem. Nem félünk többé a holnaptól, s reménységünk van az utolsó napra nézve. Így egész életünkben „Őt szolgáljuk boldogan”. Keresztje győztes, szent jelünk. Mi a bizonysága Krisztus velünk járó, hordozó szeretetének? Emberi gyarlóság: szeretünk mindennek utánajárni, mindenről meggyő-ződni, bizonyosságot szerezni. Krisztus szeretetének bizonysága a kereszt. Az a kereszt hirdeti az Istennek minden értelmet maghaladó szeretetét, ami egykor a Golgotán állt. Ott Krisztus meghalt értünk. Bizonyságát adta annak, hogy saját életénél is jobban szeret minket. Minden kereszt a templomok tornyán vagy oltárán, az utak mentén vagy köztereken felállítva az értünk meghalt és feltámadott Krisztust hirdeti. Győzelmének jele tanúsítja, hogy „az élő Jézus jár velünk”. Fogadjuk szívünkbe a kereszt jelét! Dicsérünk téged, Jézusunk. Az új év küszöbén mi lenne boldogítóbb, mint az a bizonyosság, hogy az előttünk álló úton majd Jézus Krisztus Urunk jár velünk. Nem egyedül kell megbirkóznunk az előttünk álló feladatokkal, nem a magunk erejére támaszkodva harcolunk az ördög, a világ és saját testünk csábító kísértéseivel szemben, hanem a velünk járó Jézus győzelmet hirdető keresztjének erejével. Ezért hát induljunk Túrmezei Erzsébet énekének szavaival: „Nevedben bátran indulunk. Követjük lábad szent nyomát, És minden évünk téged áld.” (EÉ 184)

Vető Béla (nyug. evang. lelkész, Veszprém)

Regionális hozzárendelés: Veszprémi Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::