Archívum
Rovatoló
Keresés
Vonalvég
DH logo
Legfrissebb
Előfizetés
Egyházkerület
Evangélikus honlap

Rovatoló
Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Hírek
Egyházkerületünkben történt
Lelki táplálék
Igehirdetések, áhitatok, meditációk
Fáklyafény
"Szent igédnek fáklyafénye" - gondolatok az egyházi esztendő heti igéiről
Aktuális
Az eltelt hónap aktuális témája
Egyháztörténet
Válogatás egyházkerületünk múltjából
Iskoláink
Beszámolók oktatási intézményeink életéből
Megkérdeztük
Interjú érdekes emberekkel aktuális témákról
Könyvbemutató
Egyházkerületi és egyéb fontos kiadványok bemutatása
Gyermekoldal
Rejtvények, gyerekírások, gyerekrajzok
Versek
Irodalmi illusztrációk
Egyéb
Minden más
Visszhang
Szerkesztői üzenetek, levelek, reagálások
Pályázatok
Egyházkerületi pályázatok, díjak
Arcképcsarnok
Ismert lelkészek és nem-lelkészek
Evangélikus Egyház - Online újságok - Dunántúli Harangszó - Archívum - 2004 - 7 - The show must go on!

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

The show must go on!

vagyis a „cirkusznak folytatódnia kell"! Körülbelül ezt jelenti a már-már szállóigévé vált fenti mondat. Sok egyéb érzés közül mostanában egyre inkább csak ez zúg a fejemben és egy másik is, a következő: Adj nekem, Uram, kőszív helyett hússzívet! Hogy hogyan jön össze ez a kettő? Nem is áll távol egymástól, ha a közelmúlt egyházi eseményeit figyeljük, már ami a liturgiai reformot és az arról való szűnni nem akaró vitát illeti (külön tekintettel a június 14-én megtartott győr-nádorvárosi kibővített képviselőtestületi ülésre.)

Mindenkinek tiszteletre méltó a véleménye, ha azt nyíltan vállalja. Mindenkinek az érzése figyelemre méltó, és minden ember rendkívül fontos, ha az annyira nagy jelentőségű volt Isten számára, hogy megtestesült és meghalt érte. Sok-sok türelemre, szeretetre van és lesz szükség, mert most még nem nagyon látszik az alagút vége. Próbál az ember a kérdéseire választ találni: Mit kellett volna még elmondanom, és miért nem mondtam még több embernek, hogy Jézus Krisztus szeretete sokkal több, mint „vasárnap délelőtti show-műsorok” frappáns vezérmondata, hogyan kellett volna kidomborítanom a lényeget azoknak, akik makacsul még beljebb és beljebb nyomják a fejüket a homokba, hogy az Isten teremtett világának mesterműve nem a mi ecsetünk szerint kanyarodik, színesedik. Furdal a lelkiismeret, hogy mit nem tettem meg, és miért voltam rest megtenni, miért hitegettem magam, hogy nem csak az én „ügyem”, és aki nem érti, annak meg „úgy kell”. Mennyi embert irigylek én most! Mennyi ember van, akinek élete szép csendesen, egyenesen csordogál, komolyabb problémák nélkül, veszteségek és nehézségek elviselésének kényszere nélkül. Engem megtanított már az Isten, hogy semmi sem az enyém, én már tudom, mint Jób tudta, hogy mindenem, ami van, az övé, amit kegyelméből megkapok, de vissza is veheti. Én tudom, hogy minden egyes szó, ami arról szól, hogy ingyen, Krisztusért van üdvösségünk, igaz. Nekem meg kellett tanulnom (bár nem kérdezte senki, akarom-e), hogy csak egyetlen egyhez ragaszkodhatom: Jézus Krisztushoz, mert azon kívül semmi sem az enyém! És mire megtanultam, soha másképpen meg nem ismerhető öröm lett az osztályrészem. Az a boldogság, amit mindenkinek el szeretnék mondani, mindenkivel meg szeretnék osztani, de hogyan értessem meg azokkal ezt, akiktől még igazán komoly áldozatot nem kért az Isten, és abban az illúzióban ringatják magukat, hogy övék minden. Övék az örökségük, övék az akaratuk, övék az egyházuk, övék az életük. Mert aki „szavaz” arról, hogy mit halljon Isten szájából, az hittel hiszi, hogy azért van döntési joga, mert az övé az, amiről dönt. Irigylem őket. Vagyis nem, mégsem! Nem cserélném el a súlyos áron megszerzett bizonyosságomat a „most aztán megmutattuk nekik!” néha már-már szeretetlen, önelégült dölyfével. Nem irigylem azokat, akik ugyan még nem azon a keskeny úton járnak, amiről Jézus beszélt, de minden vasárnap ott ülnek a templomban, de nekik – olybá tűnik – az egész csak annyit jelent, hogy „megtekintik az aktuális show-t”, csak itt nem szokás tapsolni, mint a színházban, ha tetszett, és fütyülni, ha nem. És mégis, nincs egyéb dolgom most már, mint hogy értük imádkozzam szüntelenül, hiszen nem tarthatom magamban azt, amit én sem azért kaptam, hogy véka alá rejtsem. Kőszív helyett, Uram, adj nekik hússzívet, hogy érezni tudjanak! Nem úgy, mint egy gyerek, aki durcás, ha elveszik a megszokott játékát, hanem úgy, mint Saul, aki Pállá lett, és a gondtalan, kiváltságos életét elfeledni kényszerült, de ki gondolná, hogy egy pillanatig is bánta a „cserét”! Az én szemem előtt is az kell, hogy lebegjen, hogy ők is azok közé tartoznak, akiket úgy szeretett Isten, hogy egyszülött Fiát adta értük! És ez több minden érvnél, amit mi emberi ésszel ki tudunk találni!

Dr. Ajtony Zsoltné (gyülekezeti tag, Győr-Nádorváros)

Regionális hozzárendelés:


::Nyomtatható változat::

 

Keresztény honlapok

Evangélikus Egyház

Keresztény portál

Internetes lelkigondozás

Luther élete

   Legendák

   Luther kora

   Luther életrajza

   Barátai, bizalmasai

   Aktuális

Protestáns honlap

   Egyházak

   Intézmények

   Mérföldkövek

   Panteon

   Szellemi központok

   Művészetek

   Aktualitások


© Magyarországi Evangélikus Egyház,
Internet Munkacsoport, 2002.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster