Archívum
Rovatoló
Keresés
Vonalvég
DH logo
Legfrissebb
Előfizetés
Egyházkerület
Evangélikus honlap

Rovatoló
Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Hírek
Egyházkerületünkben történt
Lelki táplálék
Igehirdetések, áhitatok, meditációk
Fáklyafény
"Szent igédnek fáklyafénye" - gondolatok az egyházi esztendő heti igéiről
Aktuális
Az eltelt hónap aktuális témája
Egyháztörténet
Válogatás egyházkerületünk múltjából
Iskoláink
Beszámolók oktatási intézményeink életéből
Megkérdeztük
Interjú érdekes emberekkel aktuális témákról
Könyvbemutató
Egyházkerületi és egyéb fontos kiadványok bemutatása
Gyermekoldal
Rejtvények, gyerekírások, gyerekrajzok
Versek
Irodalmi illusztrációk
Egyéb
Minden más
Visszhang
Szerkesztői üzenetek, levelek, reagálások
Pályázatok
Egyházkerületi pályázatok, díjak
Arcképcsarnok
Ismert lelkészek és nem-lelkészek
Evangélikus Egyház - Online újságok - Dunántúli Harangszó - Archívum - 2004 - 7 - Evangélikus dogmatika dióhéjban 8.

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Evangélikus dogmatika dióhéjban 8.

Isten kétféle világkormányzása

Isten mindenhatóságáról, ugyanakkor gondviseléséről volt szó a legutóbb, amelyekkel minden pillanatban fenntartja láthatatlanul a világmindenséget, benne földi világunkat, emberi életünket.

A Szentírás igéjének ezt az üzenetét próbáljuk most közelebbről megvilágítani azzal, amit Luther, a reformátor, Isten „kétféle világkormányzásának” nevezett (eredeti, német szavaival: „die beiden Regimente Gottes in der Welt”). Annál is inkább, mert az egyház története során már Luther előtt, de még inkább az újkorban sokszor félreértették és félremagyarázták a reformátornak ezt a mélyen biblikus tanítását. A bűneset után Isten mégsem törölte el a Föld színéről a tőle elfordult, akarata ellen lázadó embervilágot. Irgalmas szeretete kétféle módon gondoskodott erről a világ történelme során, hogy az Isten nélküli önzés bűne el ne pusztítsa a teremtett világot. A Szentírás szerint ennek az egyik útja az volt, hogy kinyilatkoztatta Isten törvényét a kegyelemből választott nép, Izrael népe történetében. A másik módja pedig az volt, hogy elküldte a földi világba – a prófétai ígéretek évszázadai után – Fiát, aki bűnbocsánatot és szabadulást hozott evangéliumával azoknak, akik bűnbánattal visszatértek Istenhez. Nézzük az elsőt! Bár a Szentírás igéje szerint az első emberpár bűnesetével az embervilágban csak növekedett és sokasodott a gonoszság (Kain gyilkossága, Bábel tornya Isten ellenében stb.), mégis akadtak kevesen, akik hűségesek maradtak Istenhez. Ezekért megígérte Isten a vízözön után – a szivárvány jelével is –, hogy nem pusztítja el a bűnös világot. Egyfelől az ember lelke mélyén halványan megmaradt mindenütt a népek világában a „szívbe írt törvény”, a jó és a gonosz erkölcsi különbsége. Erről ír Pál apostol a Római levél 2. fejezetében! Másfelől Izrael népe, a kegyelemből választott nép történetében Mózes által kinyilatkoztatta szent törvényét, akaratát, a Tízparancsolatban (2Móz 20), és megígérte a Megváltó, a Szabadító elküldését az embervilág története során, az „idők teljességében”. Istennek ez a minden ember lelke mélyén ott élő törvénye őrzi meg a világot a teljes megromlástól és pusztulástól. Másfelől a Biblia külön kinyilatkoztatott, szent Tízparancsolata őrzi a világot attól, hogy minden erkölcsi érték kipusztuljon, és a bűn, az önzés és erőszak világává legyen az emberek élete. A másik és legcsodálatosabb útja Istennek a Tőle elszakadt, a bűnesetben akarata ellen lázadó világ megmentésére és a világnak az önzés és erőszak, az erkölcsi törvények nélküli élet romlásától való megőrzésére Jézus Krisztus evangéliuma. Erről szól a Szentírás újszövetségi része: az örömhír az Isten nélküli világ romlásából való szabadulásra a Názáreti Jézus megszületése, értünk elszenvedett kereszthalála és a halálból való feltámadása által. Erről szól az Apostoli Hitvallás második és harmadik hitágazata. Erről szólunk majd részletesen dogmatikánk ezután következő fejezeteiben. A reformációnak pedig azért kellett és kell ma is Isten „kétféle világkormányzásáról„ – a bűneset végzetes romlásából való szabadulás igazi útjáról – szólnia, mert az egyház – Jézus Krisztus követői, hitben és szeretetben megújuló közössége – és a világ egymáshoz való viszonyát az egyháztörténelem során még a teológiában is sokszor félreértették. Az ókorban például a nagy teológus és egyházatya, Augustinus, írt egy híressé vált könyvet „Isten államáról” (De civitate Dei), ami sokakat arra a félreértésre vezetett: a világi államok között az első emberi közösség az egyház, „Isten állama”. Ez az értelmezés vezetett oda, hogy a középkorban az akkori egyház nem akart csupán „lelki birodalom, a hívők közössége” maradni, hanem a világi hatalmak közt is az első helyre tört. Ebből sok küzdelem és véres harc is támadt a császárok és számos pápa között. Az újkorban pedig sokszor világi és egyházi részről is úgy értették félre az „Isten népéről”, Isten „lelki kormányzásáról” szóló bibliai igéket, hogy a földi világban „két birodalom” áll szemben egymással: a földi, emberi törvények által kormányzott állam és az egyház, amelyet az Istenben hívők irányítanak. Ez aztán sok támadást váltott ki az egyház földi, egészen másfajta közössége ellen, főleg a materialista és liberális, ateizmust követő államokban a 19. és a 20. század folyamán. A lutheri reformáció teológiája, a reformátor szóhasználata Isten „kétféle kormányzásáról a világban”, azonban segít annak megértésében, hogy az egyház földi közösségének a célja nem az uralkodás az evilági államok fölött. Éppen ellenkezőleg: Isten népe, az egyház a világban, éppen a földi államok, társadalmak belső szabadságáért, testi-lelki jólétéért végzi szent szolgálatát. Nem a világ fölötti uralomra, a világban az „első helyre” törekszik, hanem az emberi személyiség és az emberi közösségek (család, társadalom, népek és nemzetek, emberfajok) szeretetben való megújulására. A földi élet teljességének az elérésére, a Krisztus-hitből fakadó igaz és teljes emberségre már itt, ebben az útját tévesztett világban. Erről a „másik útról”, az evangélium és a hit útjáról, szólunk részletesebben a követ-kezőkben.

(Folytatjuk: Az evangélium)

Dr. Nagy Gyula (nyug. evang. püspök, Budapest)


::Nyomtatható változat::

 

Keresztény honlapok

Evangélikus Egyház

Keresztény portál

Internetes lelkigondozás

Luther élete

   Legendák

   Luther kora

   Luther életrajza

   Barátai, bizalmasai

   Aktuális

Protestáns honlap

   Egyházak

   Intézmények

   Mérföldkövek

   Panteon

   Szellemi központok

   Művészetek

   Aktualitások


© Magyarországi Evangélikus Egyház,
Internet Munkacsoport, 2002.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster