Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Megelőző cikkeinkben legelőször azzal foglalkoztunk, milyen gazdag és csodálatos az Apostoli hitvallás első hitágazatának üzenete az Atya Istenről: teremtő, gondviselő és az igaz emberi élet törvényét kinyilatkoztató művéről.

Ezt követően részletesen foglalkoztunk azzal is, milyen csodálatos „jó hírt”, evangéliumot hirdet a második hitágazat: Isten Fia emberré lételéről a Názáreti Jézusban, Jézus Krisztus megváltó és szabadító szent művéről a bűnös önzésében Istentől elszakadt, ezért a „hármas halál” (lelki, testi és örök halál) rabságába került, megromlott embervilágban. „Hiszek Szentlélekben” – így kezdődik keresztény hitünk foglalatának, az Apostoli hitvallásnak a harmadik hitágazata. Nem szól részletesebben magáról a Szentlélekről. De föltárja előttünk a Szentlélek Isten láthatatlan, csodálatos munkálkodását az anyaszentegyházban és az emberi lélekben. Jézus Krisztus megváltó és szabadító művének megvalósulását Krisztus mennybemenetele után itt a földi világban, személyes életünkben és az emberi közösségek életében, a családtól és a gyülekezettől az egész embervilág életéig. De ezen túlmenően közli velünk Isten igéjének üzenetét a „végső dolgokról” is. Földi életünk és a földi világ végéről az időben, a halálról, Krisztus visszatéréséről a végső ítéletre és Isten örökkévaló országa eljöveteléről a földi élet és világ elmúlása után. Egy német teológus találóan így foglalta össze az Apostoli hitvallás három hitágazatának tartalmát. Az első hitágazat a láthatatlan mennyei és a látható földi világot teremtő, gondviselő és világkormányzó Atya Istenről szól: Istenről fölöttünk. A második hitágazat Isten testbe öltözését adja hírül értünk: Isten Fia megszületését a Názáreti Jézusban, megváltó-szabadító kereszthalálát és feltámadását a halálból, majd visszatérését az örökkévalóságba: Istenről közöttünk. A harmadik hitágazat pedig az embert a bűn és a halál végzetes rabságából kivezető, láthatatlanul bennünk munkálkodó Szentlélek Istenről tesz tanúságot: Istenről bennünk. De ezt követően szól még ez a hitágazat a „végső dolgokról” is: a saját földi életünk és a látható világ idői végességéről, Krisztus Urunk visszatéréséről a végső ítéletre és Isten örökkévaló országa, az „új ég és új föld” eljöveteléről. „Hiszek Szentlélekben” – forduljunk először ennek a rövid, de hitünk egyik alappillérét jelentő mondatnak a Szentírásban található jelentése felé! Az Ószövetség kezdő mondatai szerint a világ teremtésekor „Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (1Móz 1,2). A Szentlélek tehát már létezett a világ teremtése előtt is. Sőt részt vett a világ teremtésének emberi értelmünk számára felfoghatatlan csodájában. Sokkal részletesebben szólnak az Ószövetség szent iratai a Szentlélek Isten láthatatlan munkálkodásáról Izráel választott népe történetében. Isten Lelke volt jelen és munkálkodott már az ősatyákban, Ábrahámban, Jákóbban, Mózesben, majd Izráel népe bíráiban, nagy királyaiban, de kiváltképpen a próféták hosszú sorában, Ézsaiástól Malakiásig. Pünkösdi igehirdetésében Péter apostol maga is hivatkozik Jóel próféciájára Isten Lelke kiárasztásáról minden halandóra (Jóel 3,1-2, ApCsel 2,16 kk). Az Újszövetség egésze pedig kezdetétől a végéig egybehangzóan tesz tanúságot a Szentlélek Isten örök létezéséről és munkálkodásáról földi világunkban és Isten eljövendő országában. Jézus igehirdetésének, evangéliumának a döntő és örvendetes üzenete az, hogy a Szentlélek, Krisztus Lelke – halálunkig tartó küzdelemben a Gonosszal – szabadítja meg a Krisztus-hívő, Istenhez visszatérő embert a bűn és a halál rabságából. A Szentlélek Isten a teljes Szentírás tanúságtétele szerint a Szentháromság egy örök Isten harmadik, önálló személye. Nem csupán valamilyen bennünk munkálkodó, láthatatlan isteni erő. De nem is az egy Isten egyik megjelenési formája, más-más alakban, amint ezt egyes tévtanítások állították. Hanem az örökkévaló Szentháromságnak az Atyával és a Fiúval egyenlően dicsőséges és imádandó személye. „A személy szót pedig (gyülekezeteink) olyan értelemben használják, ahogyan ebben az összefüggésben az egyházi írók használták: nem részt vagy tulajdonságot jelöl más valamiben, hanem azt, aminek önálló léte van” – írja Melanchthon, a lutheri reformáció első nagy teológusa, az Ágostai hitvallás 1. cikkében. A Szentháromságnak erre az értelmünk számára felfoghatatlan, dicsőséges titkára utalnak a hagyományos egyházi teológia tanítása szerint az Ószövetség irataiban Isten többes számú héber megnevezése (Elohím), Istennek többes számú kijelentései munkálkodása felől (pl. „Alkossunk ember a képmásunkra” 1Móz 1,26) és az ismert, gyakori hármas formulák, így például az ároni áldás hármas tagozódása a „Szent, szent, szent a seregek Ura!” dicsőítése és más, rejtett utalások (4Móz 6,24-26, Ézs 6,3 stb.). A Szentháromság és a Szentlélek Isten titkáról azonban nyilvánvaló módon és félreérthetetlenül az Újszövetség szent iratai adnak kinyilatkoztatást, lesznek alapvető hitigazsággá a Krisztus-hívők számára. „Ez a három név – Atya, Fiú és Szentlélek – a maga egységében és különbözőségében az egész Újszövetség tartalma és értelme” (Emil Brunner).

Dr. Nagy Gyula (ny. ev. püspök, Budapest)

::Nyomtatható változat::