Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Fáklyafény

Hozzászólás a cikkhez

Szeretjük, ha elismerik érdemeinket, és kellőképpen méltányolják sikereinket, tetteinket. A zsoltáríró, amikor népének a fogság és szétszóródás utáni második honalapítására gondol, ezt önérzetes nemzeti büszkélkedés helyett Istennek való hálaadással teszi. Nem az ő vitézségük, nemzeti öntudatuk, hanem a történelem Urának feléjük forduló kegyelme vitte véghez azt, hogy megszabaduljanak a fogságból és visszanyerjék elvesztett hazájuk földjét. Isten hűsége és kegyelme rendíthetetlennek bizonyult. Túlélte az ő hűtlenkedésüket.

A zsoltárban refrénszerűen négyszer is megismétlődik két mondat. Az első: „De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és szorult helyzetükből kimentette őket.” Arra utal ez, hogy emberileg teljesen kilátástalanná vált a fogságra jutott Izráel sorsa, de ők megtalálták a segélyhívószámot az imádság telefonján, amire Isten régtől fogva így biztatta őket: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítlak téged.” (Zsolt 50,15) Merjünk mi is minden próbás helyzetben és érdemtelenségünk teljes tudatában is segítséget, szabadítást kérni Urunktól, Istenünktől. És ne maradjon el nálunk sem a hálaadás, mint ahogy a zsoltáríró négyszer is felszólít erre. Nekünk nem négyszeres, hanem ezerszeres hálaadásra van okunk, mivel, nem csupán földi otthont, de örök hazát is szerzett megváltó Urunk.

Madarász István (ny. ev. lelkész, Balatonboglár)

Regionális hozzárendelés: Balatonboglár–Hács–Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::