1%

...egészen a legutóbbi idökig nem voltak. Ez talán különösnek tűnik, ha meggondoljuk, milyen óriási metropolisz Berlin, de a hiány érthetővé válik, ha összehasonlítjuk más német városokkal, ahol virágzó magyar protestáns - és katolikus - közösségek működnek, említsük csak Münchent, Stuttgartot vagy Kölnt. Itt gyanis évtizedek óta jelentős létszámú magyar csoportok működnek, melynek tagjai korszakos történelmi események során - gondoljunk csak 1945-48-ra és 1956-ra - körülbelül egy időben kerültek mai otthonaikba, mintegy egységes politikai nemzedéket képeznek, és meglehetősen szoros kapcsolatban állnak egymással.

Új települések esetében ezen alapszik világi és vallási közösségek létrejötte. Berlinbe viszont sosem érkeztek egymással összefüggő és kapcsolatot tartó magyar tömegek, hiszen sem a háború utáni romváros, sem a négy megszállt övezet, sem pedig a falak Berlinje nem vonzott ide magyarokat sem kelet sem nyugat felől. Szivárogtak ugyan magyar egyének és csoportok mindkét irányból Berlinbe, de közös nemzedéki élményanyag kohéziós ereje és közösségeket - különösen vallásiakat - alakító törekvések nélkül, viszont egy elválasztó és két zsákot képező fal árnyékában. És aztán a lelkészek, akik nélkül nincs keresztény gyülekezet! Míg a többi nyugati magyar gócpontba sok lelkész is menekült, akik a híveket aztán maguk köré gyűjtötték, Berlinben protestáns lelkész sem volt. Ha katolikus magyar gyülekezeti élet mégis van évtizedek óta Berlinben, úgy ez a magyar katolikusság mindenütt jelentősen nagyobb számarányának, a katolikusok nagyobb templombajáró fegyelmének, és annak köszönhető, hogy a lelkészhiányt kívülről a városba irányított papokkal oldották meg. Egyébként Berlin metropolisz volta, amely fentebb még előnynek tűnt, úgyszintén hátráltatta és hátráltatja a közösségszervezést, hiszen a (túl) nagy modern város táptalaja a személytelenségnek, a kapcsolatok szegényességének, az anonimitásnak és a szekularizált világ közönyének, mindez pedig vallási igények közösségi gyakorlása ellen - is - hat. E kapcsolatszegénység különös, berlini formáját látjuk egyébként Kelet- és Nyugat-Berlin összenövésének sokat panaszolt általanos, német vontatottságában is, és ez kicsiben ránk, kelet- és nyugat-berlini magyarokra is vonatkozik.

Ha ezeket a berlini protestáns életet bénító történelmi és városszociológiai tényezőket számba vesszük, érthetővé válik, hogy a magyar protesáns istentiszteletek kezdeményezése kívülről jött. 1996 őszén Cseri Gyula, giesseni egyetemi lelkész a Nyugat-Európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat (NyMRLSz) megbízásából megkérdezte, volna-e lehetőség istentiszteletek rendszeres tartására, ha ők lelkészt küldenének. Megkeresésemre gyülekezetem, a Grunewald Gemeinde készségesen felajánlotta és máig is rendelkezésre bocsátja a templom kápolnáját. Az első istentiszteleti résztvevők pedig a protestáns elkötelezettségű és egyben ökumenikus beállítottságú, de világi szervezésű Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem berlini tagjai közül kerültek ki. (Ez is igazolja egyébként azt a fenti gondolatot, hogy egy nagyvárosban egy vallási közösség létesítésének egyik fő feltétele a megfelelő társas kapcsolatok megléte.) Volt tehát templom, volt lelkész és volt hívő, megindulhattak a magyar protestáns istentiszteletek Berlinben, mégpedig 1996. december 14-én Cseri Gyula szolgálatával. Egész 1997-ben azután havonta egyszer volt istentisztelet, legtöbbször a NyMRSz által kiküldött lelkész, ill. lelkésznő közbenjöttével.

1998-ban szerencsés változás e körülményes szervezési módot feleslegessé tette. Létezésünkről - így bajainkról is - tudomást szerzett Czímer Edit, a német evangélikus egyház "Berliner Missionswerk" nevű igen fontos szervezeténél főállásban dolgozó magyar baptista lelkésznő. Ő volt tehát az egyetlen berlini magyar protestáns lelkész, aki erősítette a szabályt ... Czímer Edit elvállalta, hogy mellékmunkában, díjazás nélkül ellátja gyülekezetünk lelkészi teendőit. Czímer Edit feladatait messze az elvárásokon túl teljesítette, ezzel nagy örömet okozva a gyülekezet híveinek. Sajnos ennek az időszaknak hamar vége szakadt! Mint minden német evangélikus szerv, a Berliner Missionswerk is erősen le kellett, hogy építse a személyzetét, és ez Czímer Edit számára is szerződtetésének a végét hozta. Kiváló képességeivel viszont szinte azonnal el tudott helyezkedni: Kassel környékén egy hét városkára kiterjedő nagy és és igen aktív gyülekezet vezetését nyerte el 1999 tavaszán. Ez azonban számunkra az ő lelkészi ténykedéséről való teljes lemondást jelentette, mert a hétvégéken több istentiszteleti szolgálatot is el kellet látnia és minden egyéb estéje is foglat, úgyhogy Berlinbe semmikor sem tudott volna eljönni. 1999 végére kibontakozott egy nem várt, egészen új, gyülekezeti éltünket erősen fellendítő megoldás: lelkészgondjaink híre még Budapesten is elterjedt. A Magyarországi Evangélikus Egyház létesített egy ösztöndíjat a Humboldt Egyetem teológiai fakultásán, ezt Molnár Eszter teológiai hallgatónak ítélte oda, egyben megbízva őt a berlini gyülekezet lelkészi teendőinek ellátásával is. Ennek is köszönhetően a szokásos rendben, tehát minden hó második szombatján, délután négy órakor volt és van protestáns magyar istentisztelet a Grunewald templom kápolnájában. Annak ellenére, hogy a lelkész, ill. a lelkésznő személye nem volt mindig azonos, istentiszteleteinket - a nyarat kivéve - azóta is minden hónap második szombatján, rendszeresen megtartjuk. Az 1999/2000-es és a 2000/2001-es évadban Molnár Eszter volt gyülekezetünk lelkésze. Amikor pedig vizsga-, majd azt követően gyakorlati évére (a fasori gyülekezetbe) haza kellett térnie, két éven keresztül, 2001és 2003 között Boros Péter hannoveri református lelkész felesége, Borosné Varga Edina református lelkész látta el a szolgálatot. Az idén a funkciók felcserélődtek: Borosné Varga Edina lett Hannover és egész Északnémetország magyar lelkésze, míg Molnár Eszter lelkésszé avatását követően visszatért Berlinbe. Ímmár mint Heinrichs Eszter, Michael Heinrichs berlini evangélikus hittantanár felesége látja el gyülekezetünk lelkészi szolgálatát.

Istentiszteleteink után egyébként kezdettől fogva együtt szoktunk maradni nemcsak teázás melletti baráti beszélgetésre, hanem előadások, kultúrműsorok meghallgatására is. A tavasszal pedig autós kiránduláson látogatjuk meg a vidék nevezetességeit. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, közösségünkbe, mely az ökumené felé mind vallási, mind etnikai vonatkozásban nyitott. Hadd említsem meg, hogy összejöveteleinknek több katolikus híve is van. Németajkú híveink közül pedig ki szeretném emelni Dorothea Schwabet, kitűnő kántornőnket és Wilfried Limberg építészmérnök urat, kulturális kirándulásaink szervezőjét, akik egyébként szépen haladnak a magyar nyelv elsajátításában is.

Prof. Dr. Balla Bálint