|
|
|
Igehirdetés Dr. Fabiny Tamás budavári beiktatásán
Bence Imre esperes igehirdetése
Dr. Fabiny Tamás budavári beiktatásán
2006. április 2.
Alapige: Jn. 6, 16-20
Ünneplő Gyülekezet!
Testvéreim az ÚR Jézus Krisztusban!
Kedves Tamás!
Kívülállók talán furcsának tartják ezt a mai helyzetet. Itt állunk egymással szemben. Te, beiktatott püspökként, én az egyházmegye espereseként. Néhány hónappal ezelőtt még mindketten püspök-jelöltek voltunk. Sokan talán azt gondolták: riválisok. Én azonban azt hiszem, hogy éppen ebben lehet más Krisztus ügyének szolgálata, mint a világ mentalitása. S amikor a választási csatározásokban egymásnak feszülnek az indulatok, s támadási felületet, vagy "fogást" keresnek egymáson a különböző pártokhoz, politikai irányokhoz tartozók, akkor átéljük, hogy Jézus más rendet hozott. Krisztus mai népe, s mi, akik Isten országának a szolgálatára szegődtünk el, éppen azt tapasztalhatjuk meg, azt élhetjük át, hogy ha tanítványként élünk, nem szabad hogy hasson ránk a világ rendje. Sőt imádságunkká kell hogy legyen, hogy a Krisztusban megélt más rend végre egyszer hatással legyen a közhangulatra, és a különféle táborokba elkülönülőkre. S örülök, hogy itt állhatunk most.
A Útmutató alapján választottam most az iktatási ünnepedre az igehirdetési igét. S éppen azért, hogy azt tegyem hangsúlyossá, hogy a szolgálatban egy utunk van. A kenyércsoda után Jézus egymagában imádkozott, s közben a tanítványok csónakba szálltak. Együtt voltak, elindultak, s hánykolódtak a Genezáret tavon. Tudjuk jól, hogy a hajó, a csónak az egyház jelképe. A benne ülő tanítványi csapat lehet az egyház, az gyülekezet vagy éppen a szolgálattevők közössége. Azt is mondhatnánk, hogy ma egy olyan alkalom van, amikor újra csónakba szállunk. Együtt. Nem csak azért mondhatjuk ezt, mert a múlt héten iktattak a püspöki szolgálatodba be. S egyházunk rendje szerint a püspök gyülekezeti lelkész is, a püspöki székhely gyülekezetében, hanem azért is, mert ezekben a hetekben kezdi meg a szolgálatát az újonnan választott presbitérium, és képviselő-testület a tisztségviselőkkel együtt.
S az evangéliumi történet alapján két gondolatot szeretnék most hangsúlyossá tenni. Azt is lehetne mondani, hogy mind a kettő ismerős és sokat hangoztatott közhely, mégis úgy érzem, hogy így válik hangsúlyossá, a közös szolgálatunk alapja.
1.A tanítványoknak nincs könnyű útja. Bármilyen megbízatást kapott is az egyháztól, bármilyen szolgálatot kell is ellátnia, a tanítványnak nincs könnyű útja. János - evangéliumára jellemző módon - itt is hangsúlyossá teszi a sötétséget. S a sötétség az evangélium jelképrendszerében több, mint a napszaknak a megjelölése. János nagy szélről beszél és háborgó tengerről. Másik evangéliumban ellenszélről olvashatunk. Ezek a látszólag meteorológiai megjegyzések valójában azt hivatottak szemléltetni, hogy az Krisztus gyülekezete benne él a világban. A tanítványok nem valamiféle kényelmes luxus hajókázáson vesznek részt. Az útjuk küzdelem és félelem. S ebben a küzdelemben és félelemben egymásra vannak utalva. Sokan talán nem értik, hogy a püspöki szolgálat miért nem lehet független a gyülekezeti szolgálattól? Miért kell a püspöknek a gyülekezetben is lelkészként szolgálni? Pedig lenne protokoll feladat, és egyházkormányzási és egyházpolitikai, közszereplében időt és fáradságot adó feladat bőven. S talán a másik oldalról is kérdezik: Miért ül be még ez az "idegen" a mi csónakunkba? Úgysem lesz sok köze a hétköznapjainkhoz, nem fogja tudni, hogy miért sírunk, miért aggódunk, és mi nyomaszt bennünket a hétköznapokban. S valóban, te nem fogod úgy ismerni a gyülekezetet, ahogy egy lelkipásztornak ismernie kell a nyáját. Talán nagyon merésznek tűnik: Elsősorban nem te leszel a gyülekezet lelkipásztora, hanem a gyülekezetnek kell a te lelkipásztoroddá válnia. Jelezve azt, hogy a sok-sok szolgálatot, és megoldhatatlannak látszó problémákat, a leküzdhetetlennek tűnő sötétséget nem kell magányosan szenvedned. Közösen - ha másképpen nem, hát imádságunkban - hordozzuk a püspöki szolgálatod terheit. Mert összeköt bennünket az elhívásunk, összeköt bennünket a küldetésünk. A szűkebb értelemben a budavári csónakban ülők lesznek a társaid ezen az úton. Isten hozott közöttünk, szállj be közénk! S arról sem szeretnék megfeledkezni, hogy most nem csak rólad van szó! Hanem arról a családról, amely téged körülvesz, feleségedről, Katiról és a gyermekeitekről Blankáról, Marciról, Lujzáról. A csónak adott, a gyülekezet él, még ha küszködik is sokszor a sötétben, és aggódik is a hullámok között, de vár benneteket Krisztus budavári népe.
2.Arról sem szeretnék megfeledkezni, amiről az evangéliumi történetünk szól. Jézus nem hagyja magára az övéit. A tanítványok ugyan előre mentek, míg ő imádkozott. Máté megjegyzi az evangéliumában, hogy Jézus kényszerítette a tanítványait, hogy menjenek előre. Ez lehet próba is: mit kezdenek a tanítványok magukban, egymással? De lehet, hogy Jézus így akarta számukra még hangsúlyosabbá tenni isteni erejét, hatalmát. A tengeren közeledik hozzájuk, mert nem hagyja magára a népét. A küzdő, sötétségben és hullámok között küzdő, az ellenszélben bajlódó tanítványok rettegése csak akkor múlik, amikor Jézus hozzájuk lép. S előbbre csak úgy jutnak, hogy Jézus hozzájuk lép. "Én vagyok, ne féljetek!" S most arról a Jézusról szeretnék neked is szólni, aki a mi hajónkhoz is odalép, a mi félelmeinket is fel akarja oldani, a te küzdelmeidet is látja. Téged sem akar magadra hagyni. Őreá figyelj! S itt kapcsolódik ez az ige a püspök-iktatási igehirdetésed alapgondolatához. Neki növekednie kell. Ritkán gondolunk arra, hogy ez azt jelenti: Jézusnak közel kell lenni hozzám. Közel kell engedni magamhoz őt. Ha távol van tőlem, akkor "kicsinek" látom, azt gondolom, hogy nincs ereje, hatalma. Akkor a magam nagysága nyűgöz le! De amikor közeledik felém, akkor növekedni kezd az alakja, akkor egyre nagyobbnak látom és közeledtével helyreállnak az arányok. S akkor megláthatjuk, hogy Ő nagyobb a hullámoknál, ő világosság a sötétben, ő erősebb a viharnál. S még félelmeink miatt és bizonytalanságunk miatt sem vet el. Sőt a félelmet oszlató szeretetével akar tovább vezetni. Nélküle nem jutunk előbbre. Nélküle semmit sem tehetünk. Nélküle üres szólammá lesz minden prédikáció és üres hagyomány az egyház élete. Nélküle hatalmaskodássá lesz a püspöki szolgálat. Nélküle egy vesztében hánykolódó törékeny csónak lenne az egyház. De ő nem azért lép közel hozzánk, hogy a hajó szerkezetét megerősítse, hanem azért, hogy oszlassa a szívünk félelmét, hogy félelem nélkül, a ráhagyatkozó hit ajándékával tudjunk élni és szolgálni.
Ő, a közel lévő Jézus legyen velünk a közös hajóutunkon, a célba érésig!
Ámen.
|
|
|
