1%

Dunaegyházán az evangélikus gyülekezet megalakulása szorosan összefonódik a falu újbóli benépesülésével, mondhatnánk úgy is hogy újjáalakulásával.

Az 1600-as évek végén a török uralom alóli felszabadító háborúk idején Egyháza és csaknem az egész járás teljesen elnéptelenedett. A Duna közelsége miatt a hagyományosan a folyó mentén felvonuló hadseregek nyomán 1686-ban Egyháza község is pusztává vált, a lakók vagy meghaltak, vagy más vidékre költöztek. Az 1690-es, majd az 1695-ös megyei összeírás az elhagyott helyek között említi a falut.

A falu újratelepítése 1701-1715. évek közé esik. Maga Egyháza mint földbirtok a sok ágra szakadt Paksy család örököseinek a tulajdonában volt. Az akkori viszonyok között az alföldi birtokosoknak az volt az érdekük, hogy minél hamarabb betelepítsék birtokaikat. Ennek érdekében sok olyan engedményt tettek a letelepíteni szándékozott parasztság irányában, amelyek az ország más részein elképzelhetetlenek voltak.

Az egyik ilyen engedmény a jobbágyság elengedése, a másik a szabad vallásgyakorlás. Az ide költöző népesség közjogilag nem jobbágynak, hanem zsellérnek számított. A földesurakkal szabályos szerződéseket kötöttek, a földért cenzust (földbért) fizettek. Úriszék nem volt, életüket saját maguk irányíthatták,a vármegye csak nagyon ritkán avatkozott be a közösség életébe.

Egyháza területe egy idő után, a népesség növekedésével szűknek bizonyult az itt élők számára. Mivel keleti irányban nem tudtak terjeszkedni, ezért a Duna másik oldalán kerestek maguknak földet. 1743-tól kezdve Kisapostag pusztán kezdtek letelepedni, s az ottani földeket művelni. 1770-ben Egyháza határa Pest megyében 1743 hold, a Dunán túl 1800 hold . Kisapostagot sok évnyi pereskedés után sikerült megtartaniuk, csak később vált önálló községgé és egyházközséggé.

A másik engedmény a földesúri családok részéről a szabad vallásgyakorlás joga. Az alföldre települő szlovákság sok esetben eleve csak annak feltételével volt hajlandó új lakhelyére indulni, ha evangélikus hitét szabadon gyakorolhatta.

A falu lakossága ekkortól kezdve szlovák származású. A szlovákok azonban nem egyszerre és egy tömegben érkeztek. A betelepülők öt felvidéki megyéből: Árvából, Nyitrából, Nógrádból, Zólyomból és Hont vármegyékből érkeztek több hullámban. Sajnos az első anyakönyvek az 1800-as évek folyamán elvesztek, így nehéz pontosan meghatározni a származási helyeket. Érdekes adalék a kor ismeretéhez, hogy még az 1700-as évek közepén is a felvidékről, esetenként több száz kilóméteres távolságról hoztak feleségeket az egyházi férfiak. Ezt az 1734-től vezetett anyakönyvekből lehet pontosan megállapítani.

A Dunaegyházi Evangélikus Egyházközség 1715-ben már működő gyülekezet. Ekkor épült az első templom, iskolájuk és tanítójuk van, ami arra utal, hogy az alapítás már korábban megtörtént.

Dunaegyházán 1715-től kezdve mindig volt evangélikus lelkész, abban az időben is, amikor a megyében másutt ezt nem engedték meg. Így történhetett meg, hogy 1730-tól több mint 50 évig Kiskőrösről ide jártak vasárnaponként istentiszteletre.

Az itt szolgáló lelkészek névsora:

Frőlich Mihály 1715-1734 Matthai György 1734-1741 Sztanovszky János 1741-1749 Tessaris János 1749-1768 Hajnóczy Sámuel 1768-1795 a templomépítő lelkész Nerodili Mátyás 1795-1798 Leska István 1798-1810 (előtte prágai szuperintendens) Kalivoda András 1811(A Dunába fulladt.) Sárkány Sámuel 1811-1836 Válka János 1836-1871 Margócsy Kálmán 1871-1913 Schultz Aladár 1913-1922 Bakay Zoltán 1922-1957 Tóth-Szöllős Mihály 1957-1972 Szabó István 1972-1995 Mónus László 1995-1996 Bácsi János 1996-2012 Vilmos Andrea 1996-2012

A lelkészek között ki kell emelni Hajnóczy Sámuel és Sárkány Sámuel nevét. Hajnóczy Sámuel lelkész szolgálata alatt épült a mai templom épülete 1774-75-ben. 1775 ádvent második vasárnapján került felszentelésre, akkor tartották benne az első istentiszteletet.

Sárkány Sámuel építette 1820-ban a templomtornyot és ekkor vásároltak harangot, 1825-ben toronyórát.

Mint korábban említésre került, 1715-től kezdve iskolája is volt a gyülekezetnek egészen 1937-ig.

A tanítók névsora:

Benedikty Izrael 1715-től. 1749-ben halt meg. Kromp N. id. Piskatoris György 1769-ben halt meg, 13 évig töltötte be hivatalát. Ifj. Piskatoris György 1792-ben halt meg, 23 évig töltötte be hivatalát. Péchy (Pécsi) Dániel 1798-ban halt meg, 26 évig töltötte be hivatalát. Klementisz Sámuel 1798-1854-ig tanított, dunaegyházi születésű, Hajnóczy Sámuel lelkész nevelt fia. Podhradszky György 1855-1902 Szlobodnyik János 1857-1889 Szeitlében Lajos 1908-1923 Ondrejovits Pál 1885-1922 Hősz András 1913-1949 Rohony Gábor 1922 Paukó József 1923 Molnár Márton 1922-1946 Keipel Jakab 1922-1925 Ravasz Gizella 1925 Varju Elek 1925-1958

Néhány adat a gyülekezet épületeiről, amelyeket Margócsy Kálmán lelkész ó-cseh nyelven írt feljegyzéseiből ismerhetünk.

1775-ben épült a templom, 1785-ben új orgonát hozattak. (Ez azt engedi feltételezni, hogy a gyülekezetnek már előtte is volt orgonája. Eszerint a jelenlegi orgona a harmadik Dunaegyházán.) 1800-ban új parókiát építettek, a jelenlegi 1839-ben épült.1820-ban tornyot építettek, 656 aranyért harangot vettek bele. 1825-ben 498 aranyért vettek toronyórát, ebben az évben bevezették a magyar nyelvű istentiszteleteket is. 1827-ben épült a sekrestye, 1830-ban szintén. 1879-ben 1600 aranyért új orgonát vettek, amelyet pünkösd első vasárnapján szenteltek fel. 1889-ben vásárolták a harmadik iskolát.

Az első világháború idején két harangot elkoboztak, helyettük 1923-ban vásároltak újakat ( a kicsi és nagy harangot), pünkösd második napján szentelték fel őket.

1937-ben az egyház az anyagi terhek növekedése miatt lemondott iskola-fenntartói jogáról.

A második világháború folyamán több sérülés érte a templomot, amelyet a háború befejezése után nem kis erőfeszítések árán kijavítottak. A templombelső a mai formáját az 1965-ös átalakítás során nyerte el. Az oltárt visszahelyezték a templom északi falához, ahol eredetileg állt a felszenteléskor. A gyülekezet megvásárolta a Budapest Rákóczi úti templom Than Mór által 1867-ben festett nagyméretű oltárképet.

A dunaegyházi evangélikus gyülekezet a második világháorú után jelentős változásokon ment át. Jelentős, de nem végzetes vérveszteség volt a falu és az egyház számára az önkéntes kitelepülés 1947-ben az akkori Csehszlovákiába. Ekkor 87 család hagyta el Dunaegyházát. Az itteniek az Érsekújvártól nem messze lévő Naszvadra kerültek.

Az ezt követő években az addig zárt tót közösség fokozatosan kezdett felbomlani, anyanyelvét kevésbé használni. Az 1957-es lelkészválasztáson a jegyzőkönyv szerint nem kérték, hogy a leendő lelkész szlovákul beszéljen és prédikáljon.

A munkalehetőség hiánya a falu és így az evangélikusság fiatalságát a közeli Dunaújvárosba vonzotta. Az egykor kétezer főt meghaladó lakosságból csupán 10-12 ember nem volt evangélikus és szlovák, ma az ezerötszáz lakosnak mintegy ötöde evangélikus csupán.