1%

Hálaadó istentiszteletet tartottak a Vas megyei Nádasd evangélikusai június 22-én. Az ünnepi alkalomra ezúttal az adott okot, hogy éppen két évtizeddel ezelőtt építették fel templomuk harangtornyát.

Az elmúlt évszázad első felében - mint oly sok kistelepülésen - Nádasdon az evangélikus iskola épülete szolgált templomként, amelyhez eredetileg 1900-ban építettek tornyot. Ezt az 50-es években államosították, de a telekkönyvi nyilvántartásban úgy szerepelt, hogy a torony a benne lévő harangokkal az evangélikus egyházé maradt. Ezek a harangok hívogatták a híveket az utca túloldalán épült imaházban tartandó istentiszteletekre. Húsz évvel ezelőtt a gyülekezet tagjai úgy döntöttek, hogy lebontják a régi tornyot, és anyagából az imaházukhoz építik fel, templommá alakítva azt.

Az ünnepségsorozat istentisztelettel kezdődött, amelyen Ittzés János püspök hirdetett igét 2Móz 19,3-8 alapján. Prédikációjában evangélikus identitásunkra keresett választ. Nem véletlen, hogy evangélikusoknak neveznek minket. A pünkösdkor kezdődött egyháztörténet másfél évezrede után a középkori kötelező vallásosságban szíveket megtöltő hír volt az evangélium. Addig azt hallották a hívek, hogy mit kell tenniük az üdvösségükért. Luther is ezt élte át, ám felismerte, hogy szereti őt az Isten. Félelem helyett örömöt, törvény helyett Isten simogató szeretetét érezte, és erről nem hallgathatott. Ez indította el a reformációt. A kijelölt igében Isten nem a törvényre emlékezteti a népet, hanem a gondviselésére. Ezért jól teszi a nádasdi gyülekezet is, ha emlékezik. Hiszen a tornyban mindig jelt ad Isten. Felfelé mutat, az élet forrására.

Sajnos mai gyülekezeteinkben gyakran előírásokat alkalmazunk. Pontosan meghatározzuk, hogy mit kell tennie, és mennyit kell fizetnie annak, aki hozzánk akar tartozni. Boldog az a gyülekezet, amely megszabadul ezektől, és a muszáj helyett a szabad tölti be életét.

Az istentisztelet után a templomkertben kötetlen beszélgetésre és szeretetvendégségre maradtak együtt a hívek, majd Isten házába visszatérve Ittzés János püspök előadását hallgatták meg a jövő egyházáról. Ebben az egyházkerület vezetője hangsúlyozta, hogy egy-egy helyi közösség megmaradására nincs garancia, de Jézus ígérete szerint az egyház minden időben megmarad. A jövő egyházában a mennyiség helyett a minőség forradalmára van szükség. Ehhez pedig az kell, hogy a hitben példaképek legyünk utódaink számára.

Ezután a helyi lelkész, Rác Miklós köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi alkalomhoz kapcsolódva név szerint is megemlékezett azokról a testvérekről, akik a toronyépítésnél dolgoztak, de akiket a harangok már elkísértek. Nem biztos, hogy adatik újabb húsz év a számunkra, amikor még hallgathatjuk e harangok hívogató hangját - helyezte a résztvevők szívére a lelkipásztor.

A harang szava mindig Isten elé állít. Nem csak a nádasdiakat, hanem minket, mindnyájunkat is...

Menyes Gyula

Megjelent: Evangélikus Élet, 2003. 26. szám