Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Mosóc (Moąovce, Sk)
Kollár, Jan
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Kollár, Jan


Kollár Jan arcképe

A XX. század a különböző európai népek nemzeti öntudatra ébredésének az ideje. Hazánkban, a Kárpát-medencében ez a folyamat az 1848-as események előtti évtizedekben zajlik.

Jan Kollar a szlávság, elsősorban a szlovák nép ébresztője volt. Munkásságát zömmel Pesten valósította meg, hisz harminc tevékeny év kötötte őt Pesthez. A Deák téri evangélikus templom szószéke volt az ő legfontosabb "munkahelye". Így is nyilatkozott erről: *"Engem Pest alakított Kollárrá"*.

Turóc megyében, Mosócon (Moąovce) községben született 1793. július 29-én. A pozsonyi teológia elvégzése után Jénában tanult. Jéna döntő jelentőségű volt szláv-szlovák öntudatának alakításában. 1819-ben meghívták a Deák téri szlovák gyülekezetrész lelkészének.

Deák téri lelkészként alkotta meg irodalmi műveit, amelyek által az európai írók élcsapatába emelkedett. Irodalmi irányára a romantika nyomta rá bélyegét.

Fő műve a Dicsőség lánya (Slávy dcera) epikai, azaz elbeszélő lírai költemény. Eposzával a szlovák nép szunnyadó öntudatát, nemzeti önérzetét erősítette. Kollár a szláv népeket egy tőről fakadt, egységes népnek látta.

Pánszláv volt, de ez a látásmódja a pángermán eszmék ellenében alakult ki. E látásmódjában azonban nem hirdetett gyűlöletet a nem szláv népek ellen. Ama szabadság mellett harcolt, amely minden népnek szabadságot juttat. Harcolt az erőszakos magyarosítás ellen. Hirdette: "Csak akkor lesz béke és nyugalom, igazság és egyetértés, ha minden nemzet szabadon lélegezhet".

Eszméit mély emberség, emberszeretet és a nemzetek szabadságának szelleme hatotta át. verseiben kifejtette, hogy csak az a nép érdemes a szabadságra, amelyik a másik nép szabadságát is értékeli. Az a nép, amelyik csak bilincseket készít a másik nép számára, az maga is rab és szolga.

Németországi tanulmányútja során tapasztalta, hogy mekkora területekről tűnt el a szláv nép. Csak a földrajzi nevek emlékeztetnek az egykor volt népekre. A szlávok asszimilálódtak, és németekké váltak. A helyzetet állandó folyamatnak látta. Ilyen légkörben alakult nemzeti öntudata. Hirdette a szláv népek kölcsönös segítségét, a kulturális kapcsolatok kiépítését és elmélyítését.

Saját népe értékeit, a szlovák népdalokat gyűjtötte. Ezzel fölkeltette a cseh és a szlovák népdalok iránti érdeklődést.

Petőfi Sándort egy éven át tanította. Konfirmáló lelkésze is ő volt. 1848 őszén, amikor Jellasics fosztogató és gyújtogató csapatai Pest felé közeledtek, ő is ott dolgozott a sáncok között.

 1849-ben Bécsbe került. Ott dolgozott az egyetem szlávisztikai tanszékén. Eszméinek hirdetésében Bécs egy magasabb pontot jelentett, ahonnan messzebbre hallatszó módon hirdethette eszméit. 1852. január 24-én hunyt el.

Kapcsolódó oldalak:

Insula Lutherana, a Deák téri Evangélikus Egyházközség Honlapja

Friedrich-Schiller-Universität Jena
A jénai Friedrich Schiller Egyetem német és angol nyelvű honlapja

Mosóci (Moąovce) Evangélikus Egyházközség
Mosóci Evangélikus Egyházközség Krčméryho 142 Moąovce Sk-038 21 Telefon: +421-43-4944359 Istentisztelet: Mosóc (Moąovce) 10:30 és / a 14:00 Rakąa 14:30 a hónap utolsó vasárnapján / posledná nedeµa v mesiaci Adatok a Szlovákiai Evangélikus Egyház TURČIANSKY seniorát oldaláról

A mosóci Jan Kolllár Emlékmúzeum
Szlovák és angol nyelvű honlap

         Képek
 
 


A Budapest Deák téri evangélikus templom 1830-ban


Luther-rózsa


Pozsony egy 15. századi metszeten


A Pozsonyi Királyi Vár egy 19. századi képeslapon


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Mosóc (Moąovce, Sk) Kollár, Jan

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.