|
A víz
[1]
Értem a költőt, aki a vizet testvérének,
szelíd húgának nevezi.
Víz. Csörgedez, dalt csobog a patakban. Neked.
Hömpölyög, és hátán vinne a folyamban. Téged.
Tóban és tócsában csillagot szór eléd.
Nincs drágaköved?
Harmatként napfényt szikráz a szemedbe.
Mikor pedig a tengerből határtalan arccal rád néz,
bensőd végtelenségére figyelmeztet.
Víz.
Ősrokon. Mosdat, éltet, örvendeztet.
Testvéred. Húgod.
Ha kell, bölcs mestered. Tanít.
„A cseppek sziklákat repesztenek.”
Kínában régen azt tanulta tőle valaki,
hogy mennyire szelíd, lágy, alkalmazkodó,
hajlékony, a meder formáját felveszi,
ám közben a víz víz marad, és célhoz ér.
„Lassú víz partot mos.”
Víz.
Tiszteld. Szeresd. Szomjad olthatja.
Öröm-szomjúságod enyhíti naponta.
Jegyzetek
[1] Mácz István nyomán
|
