Templomszentelés Zsédenyben
Zsédeny pici falu Vas megye szívében. Egykor oly gazdag egyháztörténelmi múlttal rendelkező anyagyülekezet, ma halódó, harminchét fő evangélikust számláló fília. Azonban az idő vasfoga, a történelem viharai nem törték meg az ott élő emberek barátságát, melegszívűségét a hozzájuk betérő vendégek iránt.
Így érkezett el 2000. szeptember 30-a ennek a kis fíliának életében. Amikor is a gyülekezet apraja és nagyja, közeliek és távoliak hálaadásra gyűltek össze a külső és belső tatarozással megújíssal megújított kis templomukba. Valóban volt miért hálát adni!... Zengett az ének őszintén, hálával, és szívünkig ért a püspök igehirdetése a felolvasott zsoltárról: "Magasztallak, Uram, teljes szívemből... Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért..." (Zsolt 138,1-3.) Az ünnepi órák azonban csak ideig-óráig tartanak - hangzott az igehirdetésben -, de ne felejtsük el, hogy ha szól a harang, Istenünk hív találkozásra bennünket, hiszen szorgos angyalkezek mindig megterítik igéjének és szentségeinek kegyelmes asztalát...
Ittzés Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének ez a zsédenyi templomszentelés volt kerületében az első "hivatalos" szolgálata. Az ünnepi istentiszteletet követő közgyűlés is tartogatott még meghitt pillanatokat...
A gyülekezet közösségéből felállt egy répcelaki néni, aki elmondta, hogy 14 éves kislányként ő köszönthette egy rövid versikével a Zsédenybe ellátogató néhai Kapi Béla püspök urat. Azóta sem felejtette el ezt a verset, és most is elmondaná ezt az egykori köszöntést. A megható szavak után Ittzés János elmondta, hogy az általa hordott püspöki keresztet valamikor éppen Kapi Béla viselte...
A falu és a gyülekezet vezetői örömüket fejezték ki azért, hogy ilyen nagy egyházi méltóság elsőként őket látogatta meg. Szolgáljon jelül mindannyiunk számára - gyülekezetnek, lelkésznek, püspöknek egyaránt: egy a mi Főpásztorunk, akinek a legkisebb, a legelesettebb is végtelenül fontos.
(Részletek Menyesné Uram Zsuzsanna, volt uraiújfalui lelkésznek az Evangélikus Élet 2000/45. számában megjelent cikkéből.)
|