|
Templomszentelés Zsédenyben
Zsédeny pici falu Vas megye szívében. Egykor oly gazdag egyháztörténelmi múlttal rendelkezõ anyagyülekezet, ma halódó, harminchét fõ evangélikust számláló fília. Azonban az idõ vasfoga, a történelem viharai nem törték meg az ott élõ emberek barátságát, melegszívûségét a hozzájuk betérõ vendégek iránt.
Így érkezett el 2000. szeptember 30-a ennek a kis fíliának életében. Amikor is a gyülekezet apraja és nagyja, közeliek és távoliak hálaadásra gyûltek össze a külsõ és belsõ tatarozással megújíssal megújított kis templomukba. Valóban volt miért hálát adni!… Zengett az ének õszintén, hálával, és szívünkig ért a püspök igehirdetése a felolvasott zsoltárról: "Magasztallak, Uram, teljes szívembõl… Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hûséges szeretetedért…" (Zsolt 138,1-3.) Az ünnepi órák azonban csak ideig-óráig tartanak - hangzott az igehirdetésben -, de ne felejtsük el, hogy ha szól a harang, Istenünk hív találkozásra bennünket, hiszen szorgos angyalkezek mindig megterítik igéjének és szentségeinek kegyelmes asztalát…
Ittzés Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének ez a zsédenyi templomszentelés volt kerületében az elsõ "hivatalos" szolgálata. Az ünnepi istentiszteletet követõ közgyûlés is tartogatott még meghitt pillanatokat…
A gyülekezet közösségébõl felállt egy répcelaki néni, aki elmondta, hogy 14 éves kislányként õ köszönthette egy rövid versikével a Zsédenybe ellátogató néhai Kapi Béla püspök urat. Azóta sem felejtette el ezt a verset, és most is elmondaná ezt az egykori köszöntést. A megható szavak után Ittzés János elmondta, hogy az általa hordott püspöki keresztet valamikor éppen Kapi Béla viselte…
A falu és a gyülekezet vezetõi örömüket fejezték ki azért, hogy ilyen nagy egyházi méltóság elsõként õket látogatta meg. Szolgáljon jelül mindannyiunk számára - gyülekezetnek, lelkésznek, püspöknek egyaránt: egy a mi Fõpásztorunk, akinek a legkisebb, a legelesettebb is végtelenül fontos.
(Részletek Menyesné Uram Zsuzsanna, volt uraiújfalui lelkésznek az Evangélikus Élet 2000/45. számában megjelent cikkébõl.)
|
