1%

Bevezetés helyett ajánlom az Evangélikus Élet január 12-én megjelent számából a 4. oldalon megjelent képes riportot.

Kis csapatunk is hasonló élményeket szerzett a párizsi találkozón és a korábbi budapesti, milánói, barcelonai, bécsi stb. alkalmakon is.

Amiben egyetértek a bevezetésnek szánt írással, hogy mi teljes kisebbségként vagyunk jelen minden Taizé találkozón.

Miért is? - Magyarország elég kicsi, de ha belegondolunk ehhez képest, Párizsba 20 autóbusz indult. No és nem volt olyan nap, hogy a városban metrózás közben ne hallottunk volna magyar hangot. - persze a saját társainkén kívül!- A találkozó papírforma szerint ökumenikus. A Szombathelyről induló buszon, mi 8-an képviseltük a protestáns egyházakat. - Ez már nagy létszám! -De így volt ez abban a gyülekezetben is, ahol fogadtak minket. Szerintem ez nem igazán fontos egészen addig, amíg az ott felkínált programok közt feltűnne néhány ökumenikus alternatíva is! Mise minden mennyiségben!

De kicsiségünket ellensúlyozta az a szeretet, odafigyelés, amit a minket fogadó gyülekezet tanúsított. Nagyon messze laktunk a belvárostól, kb.90 percet utaztunk, vonattal és metróval. Megérkezéskor a vasútállomásnál a lakótelepi néger gyerekek kővel dobáltak minket. Más már nem is hiányzott a hosszú fárasztó utazás után! A gyülekezet viszont nagyon kedves volt. Mindenki családoknál lakott. 60 fiatal volt ebben a külvárosi negyedben elszállásolva.

A vasárnapi mise alkalmat adott a gyülekezet életébe való bepillantásra. Számunkra felejthetetlen élmény! Sőt mondhatnám ez adta a legtöbbet az egész találkozón! Négerek által is lakott negyedben voltunk, amint már említettem, tehát a kis imaház is 50% -ban néger családokkal telt meg. - nem a dobálózókkal! Templomuk romos állapota miatt minden alkalom a gyülekezeti házban zajlott.

Megérkezünk a misére, kedves idős bácsi jön oda csoportunkhoz, kérdezi honnét jöttünk, milyen nyelven beszélünk a magyaron kívül. Németül tudtunk vele beszélni. Azt kérte tőlünk fordítsunk két szót magyarra: vigasztalás, - törvény volt ez a két szó. Nem értettük miért akarja ezt tudni a kedves bácsi, aki mint később kiderült nem volt más, mint a gyülekezet plébánosa. Elkezdődött az alkalom. No nem egészen úgy, mint nálunk egy "rendes" mise! Itt ez inkább egy kötetlen - közvetlen együttlét az ige és az Úrvacsora fényében. A prédikáció hasonlított egy felnőttek számára szóló hittanórára. Amit csodák csodája mi is értettünk annak ellenére, hogy egy szót sem értettünk franciául. Gesztusok, mozgások, az előre kikérdezett szavak tanulása minden olyan nyelven, aminek képviselői jelen voltak az Istentiszteleten. Ahol a gyülekezet minden egyes tagja aktívan részt vett, ha kellett éneket vezettek, ha felszólította őket a lelkész válaszoltak, vagy éppen az áldozásnál segítettek. A "kedves idős bácsi" vidáman, természetesen, úgymond minden liturgikus mozgás nélkül járt kelt az oltár körül, és tanította Simeon és Anna találkozását Jézussal.

Megérkezett Jézus a vigasztaló, akit a nyolcadik napon a törvény szerint visznek Jeruzsálembe. Szólt a prédikáció: gyereknek - felnőttnek, fehérnek - feketének, katolikusnak - evangélikusnak - ortodoxnak, franciának - lengyelnek - ukránnak - magyarnak egyaránt. Minden központi ökumenikus szervezés helyett, kaptunk "fentről" olyan embereket, akik a második reggelen, nevünkön szólítottak bennünket, az icike-picike magyar nemzet evangélikus képviselőit.

Ez az élmény kiegészítve Párizs minden nagy nevezetességével, és a jó társasággal, úgy gondolom kellemes és életre szóló indítást adott nekünk a 2003. évre.

Giczi Nikolett

Az út néhány pillanatát képekben is bemutatjuk.