1%

1Kor 13
Bedy Zoltán temetése (78 éves)
2003. október 10.
Celldömölk, új köztemető

A Szeretet tanúi vagyunk

Bevezetés: Ritkaság az, hogy az igehirdetés alapigéjeként egy egész bibliai fejezetet felolvasunk. Azt viszont nyilván mindenki megérti, hogy a Szeretet himnuszának egységét nem lehet - és nem is szabad - sehol sem megtörni. Így teljes, így igaz, így tökéletes. A szeretet ugyanis rendkívül összetett érzés - sőt nem is csupán érzés, hanem életfelfogás, életforma, egy egész emberi életet átfogó magatartás. Amikor Bedy Zoltán testvérünkre gondolunk, ez a szeretet jut róla eszünkbe. Elsősorban az a szeretet, amellyel ő fordult mindazok iránt, akik körülötte éltek; de természetesen gondolhatunk arra a szeretetre is, amit személyisége bennünk keltett fel iránta. Életművére tekintve pedig nem feledkezhetünk meg Isten szeretetéről, amely őt végigkísérte hosszú vándorlása során.

Keresztyének vagyunk, Krisztus követői: elhívatásunk tehát, hogy tanúskodjunk erről a szeretetről.

Szeretettel emlékezünk. Nem is emlékezhetünk másként! Hiszen elhunyt testvérünk szeretetre méltó ember volt. Családja körében mindig jól érezte magát. Atyai, nagyapai felelősséggel vezette, tanácsolta az utána jövő nemzedékeket. Megtanította őket a művészetek (irodalom és zene) szeretetére. Megtanította őket a lelkiismeretes munkára, az önfeláldozásra és az alázatra. Példamutató volt műveltsége, tudásvágya és tenni akarása. Mégsem várta el az elismerést. Mindazt, amit - hite szerint - Istentől kapott ajándékba, mind az ő szolgálatába akarta állítani. Szeretettel emlékezhet rá gyülekezete, hiszen mindig szívén viselte annak sorsát - különösen a templomét! A renoválás során sokszor láthattuk őt a mesterek oldalán, tárgyaló- vagy rajzasztalnál. Élete utolsó percéig ez a templomért érzett felelősség foglalkoztatta.

Nem hiszem, hogy csupán azért, mert szakmájából adódóan kötelességének érezte ennek a fontos ügynek a felkarolását. Sokkal inkább azért, mert ő maga is szeretettel emlékezett Isten jóságára: vezetésére, irgalmas jelenlétére. Számára azért volt fontos a templom, mert ott mennyei Atyjával akart találkozni.

Ez az iránta izzó szeretet töltötte el a szívét, amikor utolsó szavaival így szólt: "most elköltözöm". Tudta, hogy mennyei otthon várja. Az az otthon, amelynek megismerésére készült egész életében. Hisszük, hogy az Úr helyet készített neki ebben az örök otthonban.

Szeretettel búcsúzunk. Nyilvánvaló, hogy a búcsúzás a szeretett rokontól, ismerőstől, volt iskolatárstól és munkatárstól, keresztyén testvértől mindig nehéz. Így van ez Bedy Zoltán személyével kapcsolatban is. Könnyeinkkel küszködve kell elfogadnunk Isten rendjét. Mégsem lázadás, reménytelenség, kudarcélmény határozza meg érzéseinket, mert mindnyájan felkészültünk a búcsúzásra.

Elhunyt testvérünk utolsó napjai azzal teltek, hogy a betegágya fölé hajoló családtagokkal, rokonokkal, ismerősökkel élénk kapcsolatot tartott. Nem betegsége, fájdalma töltötte el gondolatait, hanem másokról érdeklődött. Örült az unokák szép eredményeinek; aggódott, ha valaki fontos döntés előtt állt. Szeretettel búcsúzott. Isten megadta neki a lehetőséget, hogy egyenként búcsút vegyen mindazoktól, akiket szeretetett.

Szeretettel búcsúzunk mi is, és ez a búcsúzás olyan természetes! Megértettük, hogy eljött az utolsó óra, megértettük, hogy eddig élvezhettük jelenlétét Isten jóakaratából. Most visszaadtuk őt annak, akitől kaptuk. Az ő szeretetébe ajánljuk most. Ezért nyugodt a szívünk. Tudjuk, hogy Urunk nem feledkezik meg róla, hiszen érte is elküldte egyszülött Fiát, hogy bűnei megbocsáttassanak, és örök életet kapjon.

Isten szeretetéről tanúskodunk. Bedy Zoltán élete nem csupán egy kimagasló teljesítmény; nem csupán emberi erények gyakorlásának szép példája; nem csupán egy tiszteletre méltó vezető ideálja. Élete, életének minden eseménye Isten szeretetéről tanúskodik. Arról, hogy szolgálatát a belé vetett hittel, a hozzá ragaszkodó hűséggel végezte.

A Szeretet himnusza nagyon jól összefoglalja, mit is foglal magában a szeretet gondolata, életformája. "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Minden elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik!" Ugye, mintha Bedy Zoltán jellemzését hallanánk! S vajon ez az ő érdeme? Hisszük, hogy ez egyedül Istennek köszönhető, aki mindig adott neki elég erőt, elég türelmet, elég alázatot, elég szeretetet, hogy Krisztushoz méltó életet éljen. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem tűrte az igazságtalanságot, a hamisságot, s nem kereste a maga hasznát. Ehhez is felülről kapott kellő bölcsességet!

Amikor most tőle búcsúzunk, életútjában Isten szeretetét láthatjuk meg. Azt a szeretetet, amellyel őt végigkísérte. Ugyanezt a szeretetet kérhetjük és remélhetjük saját életünkre is, hiszen ő odahajol most a gyászolóhoz, a megkeseredett szívűhöz, a magányoshoz, az árvához. ő a szeretet Istene - a mi Istenünk!

Befejezés: Ezért keresztyén hitünk, életünk célja nem valami pengő érc zengése, nem prófétálás, hegy hegyek megmozgatása, hanem szívünk egyszerű odaszánása a szeretet Istenének. Így lehetünk mi is tanúi az ő jóságának. Így lehetünk mi is méltó szolgái e földön - sokak javára - Isten dicsőségére!

Ámen

Gyászolják: Testvére, fiai, menyei, unokái, dédunokája, a közeli és távoli hozzátartozók, a régi líceumi diáktársak, a volt munkatársak, a celldömölki evangélikus gyülekezet közössége, valamint a Vasi Evangélikus Egyházmegye lelkészei, tisztségviselői és hívei, s mindazok, akik ismerték, tisztelték, szerették.