1%

Lk 11,5-10, Szombathely
(Jer 10,21-24) 2005. szeptember 14.
(ApCsel 21,8-14) LMK-ülés (úrvacsorai igehirdetés)

Mit tesz meg a pásztor a nyájért?

Bevezetés: A szolgálat felelőssége, a felvállalt küldetés perspektívája kerül elénk a most hallott igékben.

Ostobák a pásztorok. A mai Útmutató ige Jób könyvéből éppen azt a szakaszt tartalmazza, amelyben Jób a barátait vádolja. Tudjuk, hogy nyomorult vigasztalóknak tekinti őket. Mindnyájan ostobák vagyunk, s ezt egy-egy kudarc erősíti meg bennünk ?

Nélküle semmit sem tehetünk? Ez a kijelentés nemcsak letargikus lemondásra és reménytelen küzdelemre kényszerít bennünket, hanem óriási vigasztalás és reménység is van benne! Nélküle semmit sem tehetünk, de vele bármit!

Meghalni is kész vagyok az Úr nevéért. Nagy neveket emlegethetnénk, akik mártírjai voltak az egyháznak. Vannak ma is olyanok, akik szembenézve betegségükkel mindennél fontosabbnak tartják az ige hirdetését. ? Ostobaság ez is - a keresztyén ember bolondsága! Nagy kérdés, hogy mi mennyit vállalunk ebből a bolondságból. Amikor egy lelkészi állásra kiírt pályázatnál érkeznek a jelentkezők, vajon mi az első kérdésük? Milyen a parókia? Mennyi a fizetés? Van-e szolgálati autó? Milyen állapotban vannak az épületek? Lehetnek más kérdéseink is. Jób szavai viszont mindnyájunkat megítélnek: "Becsaphatjátok-e Isten, ahogyan becsapjátok az embereket?"

Zörgessetek és megnyittatik! Jól ismert bátorítás ez - nemcsak híveknek, gyülekezeti tagoknak, hanem nekünk magunknak is. Bizonyára nagy szükségünk is van ezekre a szavakra. "Kérjetek és adatik, keressetek és találtok?" Ez világos! Ebben sosem kételkedtem. De vajon van-e olyan szolgatársunk, aki még nem élte át azt, hogy zörgetett, és nem nyittatott meg neki: egy gyülekezeti tag kapuja - esetleg a felügyelőé vagy a pénztárosé? ? Vajon nem történt-e meg mindnyájunkkal, hogy zörgettünk az igehirdetési textuson, és nem nyittatott meg nekünk az értelme? Vajon nem éltünk-e át kétségbeesett zörgetést saját szolgálatunk, családi életünk számtalan területén?

Nagy szükségünk van a keresztyén ember bolondságára, hogy merjük vállalni a halálugrást - bekötött szemmel - bízva Gondviselő Atyánk kitartott, oltalmazó kezének biztonságában.

Befejezés: Az úrvacsora nem csupán egy kitartott kéz, amelybe belekapaszkodhatunk, hanem átszegzett, vérző kéz, amely mozdul, lenyúl a mélybe, és fölemel. Nekünk - pásztoroknak - sokszor van keresnivalónk a mélyben. Sokszor elszántan törünk lefelé a reánk bízottakkal, hogy együtt feltörekedjünk a szakadékból. Ugye előfordul, hogy nem találunk fogást a meredek sziklafalon, és visszacsúszunk. De van egy kéz, amely mozdul, lenyúl a mélybe, és fölemel. Ez Jézus keze, amely ma is megérint. Legyünk olyan bolondok, hogy reá hagyatkozunk! Ámen.