|
Templom épül
"A MINDENNAPJAIM RÉSZE LETT ISTEN"
Interjú a templomépítés történetéről Halgasné Takács Mónikával
Építési szakemberként vesz részt az új templom körüli munkálatokban Halgasné Takács Mónika, gyülekezetünk presbitere, aki a templomtervezés sikereiről és kudarcairól és személyes hitéről is vallott nekünk.
Mikor vetődött fel a templomépítés ötlete? Mikor és hogyan kapcsolódtál be a folyamatba?
2010-ben gondolt először a presbitérium a templomépítésre: ahogy a gyülekezet szépen bővült, a templom megtelt élettel, és az ünnepi alkalmakon már nem fértünk el a templomban. Én az első felújítási terv kész verzióját láttam először. Ez a tetőtér beépítését, a vizesblokk kialakítását és az épület külső megszépítését célozta. Mivel én építőmérnökként végeztem, a munkám során épületgépészeti, építőipari generál kivitelezési tapasztalatokra is szert tettem, megbeszéltük, hogy becsatlakozom az egyeztetési munkálatokba. Az anyagi lehetőségekhez próbáltuk igazítani az akkor készült verziót, de az egyházi hatóság több ponton sem tartotta alkalmasnak az alaprajzi elrendezést. Az újabb verzió elkészülte közben, 2012-ben az akkori forrást biztosító szerződést felbontatták a gyülekezettel, így lekerült a napirendről az átalakítás, de akkor már célként folyamatosan a terveinkben volt. Időközben – a presbitérium megújítása alkalmával – presbiternek választott a gyülekezet, és elsődleges feladatként a tervezéshez, építkezéshez kapcsolódó ügyintézéseket vállaltam.
 Mi lendítette tovább a templomépítés ügyét?
Folyamatosan figyeltük a pályázati lehetőségeket, és 2014 decemberében a lelkésznő talált egy pályázatot, amin nyertünk: sajnos csak 9,6 millió forintot, de a következő évi pályázatot ismét beadtuk. A gyülekezet is lelkesen bekapcsolódott, hogy hozzájáruljon a költségekhez: kulturális nap szervezésével és a Káposztafeszten is gyűjtést rendeztünk. 2015 januárjában kiderült, hogy az első verziót készítő tervezővel nem tudunk tovább együtt dolgozni, így 2015 júniusában Schliszka Csaba tervező úrral állapodtunk meg, akinek a javaslatára teljesen új koncepciót alakítottunk ki. A pályázati lehetőség reményében egy lényegesen tetszetősebb, látványosabb – a régi épülethez épített – új templomteret tervezett. Novemberig folytak az egyeztetések az Önkormányzattal, illetve az egyházi főépítésszel. 2015. december 3-án az egyházi építési osztály a kész dokumentációt anyagi fedezet hiányára hivatkozva elutasította, és kérte, hogy a meglévő épülettömeget bővítve egy egyszerűbb tervet készítsünk. Akkor már nagyon szorított bennünket az idő, mivel a megnyert pénzzel 2016. május 31-ig el kellett volna számolnunk. Nem adtuk fel, bár a lelkesedés kissé alábbhagyott. Hosszabbítást kértünk december 31-ig, és nekiláttunk az új koncepciónak. A második pályázaton 22,3 millió forintot kaptunk. Elkezdődtek az újabb egyeztetések, és megszületett a jelenlegi verzió. Októberben végre elindult az építkezés!
Nem tántorítottak el a kudarcok?
Sokat gondolkodtam, tépelődtem az elmúlt évek kudarcai során, hogy vajon tényleg szükség van-e új templomra. Talán tavaly előtt, egy adventi istentisztelet alkalmával körülnéztem a templomban, és belém nyílalt az érzés: miért akarom én bántani ezt a templomot? Az istentisztelet hangulata tökéletes volt. Aztán arra gondoltam, hogy a kudarcok nem az új templom szükségességét kérdőjelezik meg, hanem megtanítanak megbecsülni az oda vezető út adta tapasztalatokat, élményeket, kapcsolatokat.
Megerősödtem abban, hogy a templom kibővítése, átépítése nélkülözhetetlen. Az épület külső megjelenése nem nekünk fontos, akik már oda járunk, akik tudjuk, hogy ennek nincs szerepe Istennel való kapcsolatunkban. Erre azért van szükség, hogy a még be nem tért embereket is be tudjuk csalogatni a csillogó¬-villogó élményeket nyújtó rohanó világból. Hogy ne elbújjunk hitünkkel, hanem akár – jó értelemben vett – magamutogatással is felhívjuk a figyelmét azoknak, akik ezt még nem tapasztalták meg. Lehetőség legyen megmutatni a közösségünk adta élményeket még több fiatalnak, akik majd, ha már közöttünk lesznek, maguk is megtapasztalhassák, hogy mi a fontos.
Persze az épített térnek fizikai korlátai vannak, így nekünk is fontos, hogy minél többen elférjünk, hogy helyben keresztelőt, esküvőt tudjunk tartani. Hogy az istentiszteleten Istenre és magunkra tudjunk koncentrálni, ne a levegőtlenségre, hidegre, vagy az álló emberek mocorgására… Szép környezetben könnyebb ünneplőbe öltöztetni a lelkünket is!
Milyen érzésekkel gondolsz az építkezési munkálatokra?
Nagy öröm számomra, de a neheze most jön még igazán. Sok munka van hátra az építkezés megvalósulásáig. Számunkra, akik napi szinten foglalkozunk az építkezéssel, ez nagyobb felelősséget is jelent. Most kell igazán odafigyelni, hogy a rendelkezésre álló pénzből, minden előírást figyelembe véve a lehető legjobbat, legtöbbet hozzuk ki. A még hiányzó anyagi fedezetet is elő kell teremteni. A lelkésznő és a gyülekezet mindennapjai is felbolydultak az építkezés miatt. A gyülekezetben is nagy lett az izgalom, amit jó irányba kell terelnünk közös erővel, hogy a közösségünk épüljön ezáltal. Lelkesen készül mindenki az alapkő letételi ünnepi istentiszteletre és a november végi adventi adománygyűjtésre.
Jelent változást az Istennel való kapcsolatodban az, hogy az építkezésnek aktív részese vagy?
Természetesen, ahogy sok minden változik körülöttem, újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem, más nézőpontból látok dolgokat, máshogy értékelek embereket, történéseket. A templomépítés, bárhogy tagadnám is, egy különleges dolog számomra. Többször nézek magamba, hogy méltó vagyok-e a feladatra; hogy jogom van-e befolyásolni döntéseket és hogy tényleg tagja vagyok-e a közösségnek. Többet imádkozom, a mindennapjaim része lett Isten.
**Megjelent a VELE gyülekezeti újság 2016/1. számában.
"TEMPLOMOT CSAK HITBŐL SZABAD ÉPÍTENI"
Interjú Schliszka Csabával, templomunk tervezőjével
(részlet)
Hogyan lettél építész?
Édesapám ösztönzésére – hogy valami szakmát is tanuljak – építőipari szakközépiskolába kerültem. Megszerettem a szakmát, és tizenhat évesen eldőlt bennem, hogy építész szeretnék lenni. Ma is csodának élem meg, hogy egy álomból, gondolatból egy valóságos objektum lesz.
Nem a vecsési templom az első, amit terveztél…
Az első templom a diplomám megszerzése után egy kis gyerektemplom volt, amit a gyülekezetünk gyerekhetén szemléltetésként lemaketteztük. Négy kisgyerek fért el benne. További munkám során a Szeghalmy Bálint tervezte tatabányai templom kiegészítésében vettem részt, Szigetszentmiklóson egy újonnan létrejövő református gyülekezet otthonát és templomát terveztem meg, majd Ráckeresztúron két drogterápiás otthont és kápolnájukat. Attyapusztán a katolikus lelkigyakorlatos ház bővítését végeztem el, Dunaharasztin – ahol nagyapám presbiter volt – az új református templomot, Sajóládon pedig a meglévő gyülekezeti házból templomot tervezhettem. Közreműködhettem a magyarszecsődi és verőcei műemlék református templomok felújításában is.
Másként áll hozzá a tervező egy templom munkálataihoz, mint más épületek megtervezéséhez?
A legfontosabb különbség a használatból adódik: a templom szent tér. A templom és a gyülekezeti ház Isten ügyét szolgálják. Régen a templomszentelési a leghosszabb és egyik legfontosabb liturgia volt. A templom az imádság háza, az ige meghallásának helye, az úrvacsora vételekor a jövendő Mennyország ízének megsejtése, a közösség megélésének a tere, a világból való kilépés és a lelki térbe való belépés helyszíne. Úgy kell templomot tervezni, hogy ezen funkcióknak megfeleljen. Legyen kiegyensúlyozott, méltó, szolidan ünnepélyes, tartós. Belépve késztessen az Úr Isten előtt való alázatra. Mindezeken túl, úgy tapasztalom, hogy sokan azt gondolják, hogy a templom, a szent hely, ami megváltoztat, és az épületet félik, a Teremtő helyett. Ők félreértés áldozatai.
A templomépítés valójában az élő közösség építésével kezdődik – máskülönben nincs értelme templomot felhúzni. Az új épületet a vallás, a felekezet, a közösség, a tervező, a kor, a környezet, a lehetőségek, igények határozzák meg. Mindezek összegyúrása és egésszé formálása az építész felelőssége.
 Milyen érzéssel kapcsolódtál be a vecsési templom körüli munkálatokba?
Igyekeztem beleélni magam a vecsési gyülekezet helyzetébe. Az építész legfőbb feladata, hogy segítse az építtetőjét a jó döntések meghozatalában. Szerintem a régi, L-alakú, mostanra kinőtt templomtér konzerválása hiba volna. A meglévő épület épületszerkezeti problémái (vékony, elrepedt főfal, födém, alul méretezett gerendák, középületben az építhetőnél keskenyebb födémnyílás) az eredeti tervet, vagyis a tetőtér beépítését, nagyon megnehezítették volna. Külön problémának érzem, hogy az épület külső megjelenésében megbúvik. Nem jelöli, hogy ez egy élő, lüktető közösség háza, akik az Úr Istennek kívánnak élni. Szerintem a gyülekezet első, 1935-ös, főútra néző, hangsúlyos tornyú épületéhez kell visszanyúlni. A mai világban hitvallás is, hogy olyan tornyot építsünk, amely messziről látszik, amelyről nem levesszük, hanem amire feltesszük a keresztet.
Jól érzem magam a vecsési munkafolyamatban. Örülök, hogy sikerült a gyülekezet vezetőivel közös nevezőt találni. Örülök, hogy az általam felvetett koncepciót nem vetették el, hanem mertek újat álmodni. Őszintén meglepett, hogy az első vázlatot az egyház szakbizottsága jóváhagyta.
Talán abban is van tapasztalatod, hogy egy templomépítés hogyan változtatja meg a gyülekezet életét, összetartozását.
Több templomépítést végigkísértem. A legmeghatározóbb azonban a saját gyülekezetünk építkezése volt, amelynek építésvezetői feladatát főállásban elláthattam.
A templomépítés – ha alulról kezdeményezik – nagyon meg tudja mozdítani a közösséget. Nálunk a gyerekek is gyűjtöttek és az idősek is ott voltak a társadalmi munkán. Olyan emberek is közelebb kerültek a gyülekezethez, akik addig csak a periférián álltak. A férfiak bontottak, építettek, lapátoltak, az asszonyok főztek, sütöttek, elszállásolták a távolról jötteket. A közös építés a legjobb kapcsolatteremtő erő, amelyekben több generáció is meg tudja ismerni egymást, és valóban egy családdá tud válni.
A nehézségekről is szólni kell. Egy építkezésnek nem csak napfényes oldala van. Vannak mély hullámvölgyek is, vannak nagy megfáradások, egymásnak feszülések, időnként reménytelen helyzetek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy reménytelen a folytatás. De nagy csodákat, előre még csak nem is sejtett lehetőségeket is át lehet élni. Az imaéletet is megelevenítheti. Azt hiszem, templomot csak hitből szabad építeni. Hiszen ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők – ahogy a Zsoltáros mondja.
HOGYAN TÁMOGATHATOM A TEMPLOM ÉPÍTÉSÉT?
Aki adománnyal szeretné támogatni a templom építését, a következő számlaszámon utalhat át pénzösszeget a gyülekezet részére: 65100091-10098316.
A különböző városi rendezvényeken, ahol jelen van gyülekezetünk, szintén tudnak bennünket támogatni - a Káposztafeszten az evangélikus sátorban készített ételek, a Mindenki karácsonyán és kézműves vásárokon termékeink megvásárlásával. Az énekkar és az ifjúság énekes és színi előadásain szintén a templom épülésére, szépülésére gyűjtünk. Ezzel a céllal rendezzük meg kulturális napjainkat a Bálint Ágnes Kulturális Központban. Ezekről időről időre hírt adunk honlapunkon és Facebook oldalunkon.
|
