Napról napra

„Vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek.” Ézs 43,20 (Lk 22,43; Jel 12,7–12; Zsolt 103,19–22) Ha kell, csodákat tesz Isten, csak vegyük észre azt a szeretetet, amivel naponta körülvesz bennünket, és erőt ad az úton – az ígéret földjéhez!

„Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” Kol 2,3 (Ézs 40,28; 1Móz 16,6b–14; Gal 3,15–18) Hányszor próbáltak a farizeusok és írástudók fondorlatos kérdésekkel kifogni a Mesteren! S elvakultságukban nem vették észre, hogy bölcsessége nem emberi ész, okosság, hanem fentről származó világosság: szelídség, jóság és szeretet.

„Jézus mondja: Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” Mt 11,29 (Jób 14,1; Jel 14,6–16; Gal 3,19–29) Milyen nehéz is tud lenni ez az iga! Főleg nekünk, akik sokszor kisfőnököknek vagy bennfentesnek gondoljuk magunkat, hiszen Isten ügyében munkálkodhatunk! Szelídséget tanúsítani, amikor tombol az erőszak, és egyre növekszik bennünk is az agresszió, s alázatot, mikor mindenki érvényesülni akar? – „És megnyugvást találtok lelketeknek.” Létezhet-e több, mint a lélek nyugalma?

„Ha ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” Lk 11,13 (Jer 5,25; Mt 18,10–14; Gal 4,1–7) Valahogy mindig szíven üt Jézusnak ez a kemény szókimondása: „gonosz létetekre” – pedig ezáltal érthetjük meg igazán, milyen nagy is az Atya ajándékozó szeretete, hiszen Ő valóban a MINDENT adja! Megszenteli jelenlétével gyarló életünket, s megmutatja az élet valódi világosságát, amit elgondolt számunkra az élet kezdetén, s amit csak Isten közelsége által van módunk megtapasztalni.

Jézus Krisztus mondja: „Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” Jn 12,26 (1Kir 2,2.3; ApCsel 12,1–11; Gal 4,8–20) A mártírsorsú apostolok, a neves vagy névtelen Krisztus-követők példája vajon ellentmond-e ennek a jézusi mondatnak? Avagy Isten „megbecsülése” megmutatkozhat a szenvedésben és a nyomorúságban is? Ha Ő segít hálával elvenni a szenvedések kelyhét, lehet színig töltött, keserű s nehéz – ahogy Bonhoeffer fogalmazta –, a keresztünket is megbecsülésének jeleként tudjuk elhordozni.

Így szól az Úr: „Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj.” Jer 15,19 (Jn 14,23; ApCsel 27,16–25; Gal 4,21–31) A megtérés, a bűnbánat gyakorlása nélkül nem lehet Istennek szolgálni! Ha nem vele van tele a szívünk, nem Róla tanúskodik az életünk. Mert Istennek nem elég a szép szólamok megléte, ha hiányzik az összhang tetteink és szavaink közt. Ha megtérsz, ha újból visszatalálsz Hozzá, s tőle indulnak a szavak mellett a tettek – megengedi, hogy újra szolgálatába állj.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek: ne esztelenül, hanem bölcsen.” Ef 5,15 (Jer 31,35; Jel 22,6–10; Gal 5,1–15) Az esztelen, aki nem vesz tudomást Istenről: nem látja, nem érdekli, nem keresi. Betölti helyét mással, ami ugyan nem oda való, de őt az ilyen kis „semmiség” nem zavarja. A bölcs ember élete „rendben” van: ezért, amikor keres, meg fogja találni azt, amit keresett. Legyünk bölcsek, legyen rend az életünkben!

Schaller Bernadett