Evangélikusok

Szeptember 20-án a Teológiai és Etikai Bizottság meghirdetésére nyitott ülést tartottunk egyházunk Üllői úti székházában.

Csaknem négyórás diszkusszió folyt a Lelkipásztorban megjelent Reformáció vagy inkvizíció című cikkem tematikájáról. Mivel a beérkezett írásbeli és szóbeli válaszok közül ifj. dr. Fabiny Tibor professzor volt az, aki nemcsak általánosságban fűzött megjegyzéseket a vitatott íráshoz, hanem mind a 12 tételemre érdemben is, egyházunk teológiai nyelvén válaszolt a maga álláspontjáról, őt kértem meg a háttér és az előzmények ismertetése után, hogy ismételje meg a leírtakat, magyarázattal fűszerezve gondolatait.

Tulajdonképpen 2002. január 8-tól folyik lelkészi karunkban és az időközben megalakult EBBE (Evangélikus Baráti és Belmissziói Egyesület) tagjai között teológiai vita egyházunk jövőjét érintő elméleti és gyakorlati kérdéseiről a megújulás érdekében. Most a magas szintű teológiai dialógus jelezte, hogy így is lehet beszélgetnünk, álláspontjainkat közelítenünk, hiszen a közös egyházféltés, javítani akarás, megújuláskészség vezet bennünket. Az elmúlt időben is több értékes írás jelent meg lelkészi folyóiratunkban és több indulatos vitaanyag, személyeskedés az Evangélikus Életben, illetve a Fraterneten a különböző vélemények képviselői között.

Tizennyolcan voltunk jelen. Sajnálatomra, a három hozzászólásra felkért EBBE-képviselő közül kettő nem jelent meg. Így is építő, tisztázásra kész, megértésre vágyó beszélgetés alakulhatott ki a jelenlévők – felügyelő, püspök, nyugalmazott és aktív lelkész, teológiai doktorandusz, diakonissza, volt zsinati gazda, egyetemi tanár, gyülekezeti tag – között. Volt, aki többször szólalt meg, volt, aki figyelemmel hallgatott. Volt, aki sértődötten jött, de megbékélve távozott. Volt, aki egyházi sajtónk pergőtüzében él, állandó céltáblája hetilapunknak, s volt, aki most vett először részt ilyen közegyházi eseményen.

Egy idő múlva átéltük, hogy egyházunknak nemcsak fogsága, hanem szabadsága is van Jézus Krisztus uralma alatt, előítéletektől független beszélgetésre, bűnből szabadulásra. Megtapasztaltuk, hogy azonos ügyben vagyunk érdekeltek. Közös Urunk a megbékélt különbözőségek egységét tudja megteremteni. Ha nem is volt világot rengető alkalom, de jelzésértékű beszélgetés folyt a szeretet légkörében, és ami történt, azt bizalmat és reményt keltő eseménynek tekintem. A hónapok óta tartó állóháborúból a hitben testvérek beszélgetése alakult ki. Együtt tanultuk újra, hogy legfőbb funkciónkra kell tekinteni, az evangélium hirdetésére és megélésére. Az a vágy él bennem, hogy ez csak az első alkalom volt, és lehet folytatni találkozásainkat, amelyeken valóságos mai helyzetünk teológiai megítélése és gyakorlati kérdéseinek sora kerülhet elő.

Megilletődve hallgattam, hogy néhány hozzászóló véleménye fájdalmas kiáltásnak hangzott, és a felelősség légkörében született. Megemlítem, hogy a következő kérdések kerültek elő: együttesen hisszük, hogy nem a korszellem, hanem a Szentlélek hívja, gyűjti, világosítja és tartja meg az igaz hitben az egyházat – ahogy Luther tanítja nekünk. Egyházfelfogásunkban közösen valljuk, hogy az egyház nem tökéletes szentek, hanem bűnbocsánatból élő bűnösök közössége. Megszentelt életünk nem érdem, hanem a Lélek gyümölcse. A kereszt teológiája, amiről Luther a Heidelbergi Disputáción (1518) tanított, szervesen függ össze a feltámadás hirdetésével és teológiájával (vö. Vajta Vilmos: Amíg időnk van. 1998 Budapest, 236 kk. oldalakon Kereszt és feltámadás c. jelentős cikke). Luther személyét nem cseréljük össze Megváltónkkal, de szívesen tanulunk tőle hitünk, szeretetünk, reménységünk dolgában. Reformátorunk gondolatai csak az ő harci helyzetében érthetőek, és kétfrontos küzdelmétől el nem választhatóak. Egyházi egyesületeink nem öncélúak, hanem az egyház egészét segítik. A csak jogi, strukturális kérdésekre figyelő egyházszemlélet csupán másodlagos lehet hitünk és életünk tekintetében, a jó rend érdekében. Szentírás- kezelésünkben döntő, amit Luthertől tanulunk: a Biblia Krisztus-könyv, Jézus Krisztus Ura az Írásoknak is.

A nem lelkészi (laikusnak mondott) elem szolgálata egyházunkban éppen olyan fontos, Isten egész népéhez tartozó, mint a felszentelt lelkészek vagy teológiai tanárok funkciója. Gondosan figyeltünk a szekularizáció mai jelenségeire és a belőle kialakulható valláspótlékra, a szekularizmusra. Végül a történelem sem a múltban, sem a közelmúltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem lehet tanítómesterünk, egyedül Jézus Krisztus az, aki a történelem tanító- mestere (doctor et magister historiae).

Sok megvitatandó kérdés kerülhet még elő a jövőben, ha ilyen testvéri szellemben tudunk találkozni. A Teológiai és Etikai Bizottság jelenlévő tagjai és vendégei tudtak együtt igét hallgatni, imádkozni, egymástól tanulni, egymást tanítani, és egymást szeretetben elhordozni. Isten színe előtt mindez lehetséges.

Így tudunk máskor is szót érteni egymással.

Dr. Hafenscher Károly