e-világ

Az egyházkorlátozás, a diktatúra évtizedeiben is voltak rádiós igehirdetések. De biztosan nem ültek egyházi vezetők, munkatársak a Magyar Rádió elnöki tárgyalójában, arról beszélgetve az elektronikus médium elnök-asszonyával, hogyan javítható az együttműködés, hogyan készülhetnek még színvonalasabb vallási műsorok.

De gondoljunk még a múltra, elsősorban azért, hogy jobban tudjuk értékelni a jelent. De azért is, hogy minden fenntartásunk ellenére elismerjük azok szolgálatát, akik a nehéz időkben hirdették az evangéliumot. Ma is többször elhangzik, hogy az egyházban is adósak vagyunk a múlt feldolgozásával. Valóban senki nem gátol egy tudós teológust abban, hogy vizsgálat tárgyává tegye a korábbi évtizedek rádiós igehirdetéseit. Tudjuk, többszörös cenzúra volt, az egyházi felsőbbség és az ÁEH is tudni akarta, mi fog elhangzani, és erősen szelektálták az igehirdetőket is. De ez a kérdés sem fekete-fehér. Szolgálat volt a maga korlátozott voltában is. Az ige kitörhetett a béklyóból, üzenete segíthetett sok embernek. Akkor is, ha természetes igényünk az örök evangélium aktualizálása, és nyilván éppen erre nem volt lehetőség, illetve szabadság.

És itt jön a ma nehéz kihívása. Megszűntek a korlátok, nincs cenzúra, és nincs rossz értelemben vett szelekció. A lelkészi kar minden rétege, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek, az ország különböző régióit képviselve prédikálnak a feltehetőleg olykor több százezres hallgatóság előtt. Kitágul a templom fala a rádiós istentiszteleten, akár a hazai evangélikusság teljes létszámát is meghaladó népesség figyel a hirdetett igére.

Természetes, hogy minden igehirdető elsősorban saját gyülekezetéhez, azután az egyház népéhez szól. Kapnak-e elég segítséget a szolgálók ahhoz, hogy a rádiós műfaj sajátos igényét és lehetőséget ki tudják használni? Folyik-e olyan műhelymunka, ami erre irányul?

Szükséges a kritikai szellem, szükséges ennek erősödése a hosszú korszak után, amelyben nem volt helye a bírálatnak. De üressé válik a kritika, ha nincs alkotó eleme, nem keresi a megoldást, amikor nyitott a kapu, amikor valóban csak rajtunk múlik a szolgálat minősége.

Tíz évvel ezelőtt adtak ki egy közösen megfogalmazott közleményt a történelmi egyházak és a Magyar Rádió együttműködéséről. Most, amikor a Magyar Rádió elnökének a meghívására értékeltük ezt az évtizedet, és kerestük a további lehetőségeket, a legfontosabb megállapítás talán az volt, hogy a társadalom változatlanul igényli a rádió vallási műsorait, élükön az istentiszteletek közvetítésével.

Erre az igényre hivatkozva született a megállapodás tíz évvel ezelőtt is. A rádió vezetőit, de talán az egyházi vezetőket is meglepte a vallási műsorok hallgatottsága. Vonatkozik ez az istentiszteletek mellett a különböző egyházi félórákra is. Fel is vetettük ezek megismétlésének a szükségességét, hiszen a kora délutáni időpont nem mindenkinek kedvező. A közeljövőben egy hosszabb hétvégi ismétlő műsort vezetnek be, ennek keretében lesz lehetőség arra, hogy az egyházi műsorok egyes elemeit megismételjék. Ez már szerkesztőfüggő, akárcsak az általunk szintén igényelt egy-két perces spirituális tartalom – például reggeli gondolatok – a „Krónikákban”. Kondor Katalin elnökasszony kompetens módon tárgyalt erről, hiszen korábban szerkesztőként bizonyította ez irányú érzékenységét. De hangsúlyozta a szerkesztői függetlenséget is.

Egyrészt garantált lehetőségeink vannak a Magyar Rádióban – éljünk velük minél jobban –, másrészt viszont versenyhelyzetben is vagyunk, ha szakembereink további jó műsorötletekkel jelentkeznek. Ezt is elősegítheti, hogy a vallási műsorok rovata és a kulturális rovat egy szerkesztőségbe került, ami – a sajátos hitébresztő, hitmélyítő programok mellett – módot kínál az egyház művelődéstörténeti, kulturális missziójának hiteles bemutatására is. Ennek vitathatatlan értékeit elismerve Bölcskei Gusztáv református püspök óvott – az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk így – egyfajta kultúrprotestantizmustól, hangsúlyozva, hogy híveink nagyon igénylik a műsorok hitet erősítő karakterét.

Igen, a beszélgetés óhatalanul mindig visszakanyarodott az alapvető, de örvendetes gondhoz, milyen sokféle, milyen összetett igényekkel szembesülnek rádiós szerkesztőink. Az is tisztázódott, hogy az egyházi rádiós szolgálatot végzők jogállásukat tekintve a Magyar Rádió külső munkatársai. Ez esetben pozitív kicsengésű, hogy két urat szolgálnak. A törvény szerint is a szertartásért, a rítusért, az istentiszteletért az egyház felel, de minden más vallási műsorért a Magyar Rádió felelős. Ez persze nem csökkenti, hanem sajátosan növeli a mi felelősségünket.

Néhány nappal a rádiós tanácskozás előtt a történelmi egyházak képviselői tartottak médiamegbeszélést. Ennek fő napirendje az elektromos médiumokhoz delegált kurátorok beszámolója volt. A négy felekezet egy-egy ciklusban közösen három kurátort küld a Magyar Televízió, a Duna Televízió, illetve a Magyar Rádió kuratóriumába. Jelenleg a MTV és a Magyar Rádió kuratóriumában katolikus küldött tevékenykedik, míg a Duna Tv-nél Binder István evangélikus újságíró képviseli az egyházakat. Míg a másik két médiumnál, főleg a televíziónál sok az aktuálpolitikai feszültség, a Duna Televíziót a kiegyensúlyozott munka jellemzi. A közszolgálati televíziózás esetleges szerkezeti átalakításával kapcsolatban szilárd az egyházak álláspontja. Ragaszkodnak a Duna Televízió eddigieknek megfelelő működéséhez. Jó érzés számba venni azokat az értékeket, melyeket a Duna Tv az elmúlt évtizedben a határon túli magyarságnak, de az országban élőknek is nyújtott.

Mindkét megbeszélés megerősítette az egyházi sajtómunka elsőbbségét. Tizenkét évvel a rendszerváltozás után még csak az út elején járunk. A saját utunkat keressük, de egészséges ökumenikus együttműködésben. A választóvonalak nem az egyházak között húzódnak.

Frenkl Róbert