Keresztutak

„Mi és a szerepeink” volt a témacíme annak a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség) által rendezett szeniortalálkozónak, amelyre Tahi-tótfaluban, szeptember 20–22. között került sor.

A MEKDSZ egy felekezetközi, erős protestáns maggal bíró diákszervezet. Egyfajta misszió, mely diákokon keresztül diákokat kíván elérni. Legfőbb célkitűzésének tartja az evangélium terjesztését a felsőoktatásban. Jelenleg – az ország különböző egyetemein és főiskoláin – kb. 35 MEKDSZ-diákkör működik, melyeket az ott tanuló diákok hoztak létre. 10 éve szerveznek ún. szenior- hétvégéket. Emellett léteznek még téli és nyári táborok is.

Az elmúlt hétvége előadásai, beszélgetései, imádságai, a filmvetítés és a vasárnapi istentisztelet olyan kérdéseket boncolgattak, melyek engem – mint végzős egyetemistát és pályakezdő fiatalt – mostanában erősen foglalkoztatnak. Fél lábbal még az iskolapadban, de a másik lábbal már a gyakorlóiskola katedráján állva furcsa szerepzavarban érzem magam. Miként mutatkozzam egyik vagy másik szerepben anélkül, hogy feladnám az egyéniségemet? Miként őrizhetném meg identitásomat anélkül, hogy a szerepeim rabjává válnék? Félő, hogy az új környezetben meginog bennem az, amit eddig felépítettem magamban. Egy új szerep azonban a nehézségek és akadályok mellett az egyéniség korlátlan kibontakozását segítheti elő, és új érvényesülési lehetőségeket is kínálhat.

A szerepeket (tanuló, munkahely, apa-anya-gyerek, férj-feleség, keresztyén élet stb.) azonban nemcsak megélni, de eljátszani is lehet. Sajnos gyakran másnak mutatkozunk, mint akik valójában vagyunk. Olykor képmutatóan viselkedünk, és olyan álarcokat hordunk, amelyek nem az igazi énünket tükrözik. Az egyik előadóval azt a kérdést jártuk körbe, hogy keresztényként milyen szerepekbe kerülhetünk, melyek a keresztény élet buktatói, milyenek a keresztény klisék és a szerepjátszás.

De vajon le lehet-e vetkőzni a(z) – olykor beidegződéssé vált – viselkedési modelleket? Megszabadulhatunk-e azoktól a szokásainktól, amelyeket megtanulunk, és amelyekbe gyakran belekövesedünk? Le tudjuk-e vetni magunkról az álarcokat, és meg tudjuk-e találni önmagunkat Krisztusban?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések merültek fel bennem és társaimban, amelyekre az előadók (lelkész, pasztorálpszichológus, egyetemi oktatók) és mi, fiatalok egymást meghallgatva és tanítva próbáltunk választ adni. A komoly és oldottabb beszélgetések azonban nemcsak programszerű keretek között folytak, hanem a megterített asztalok mellett is.

Reménység szerint ezek a tartalmas eszmecserék tovább folytatódnak majd saját gyülekezeteinkben, környezetünkben, MEKDSZ-csoportjainkban is.

Balogh Zsuzsanna