Keresztény szemmel

A Legfelsőbb Bíróság 15-ről 17 év fegyházra súlyosbította Ambrus Attila büntetését. Az ítélet jogerős.

Mint a Híradó beszámolójából megtudhattuk, jó magaviselet esetén is legfeljebb 2010-ben szabadulhat. Persze így van ez rendjén. Hiszen amikor a nép körében egy Robin Hood-féle hősként kezdték tisztelni, és a rendőrség átmeneti tehetetlenségén gúnyolódva megjelentek az első Hajrá Viszkis! feliratú pólók, még mély empátiával rendelkező ügyvédje is ekképp nyilatkozott róla: Ne feledjük, Attila azért mégis csak egy bűnöző.

Kétségtelen tény, hogy összesen kétszázmillió forintot sikerült meglovasítania negyvenhat alkalommal. Hm. Szép teljesítmény. És azt is tudjuk róla, hogy ő igazán élvezi az életet. Szereti a jó kocsikat, a sportot, a szép tájakat és nőket, persze nem utolsó sorban a Whisky-t, és egyéb földi örömöket. Emlékezetem szerint, lebukását is kedvenc ételének köszönhette. A lakásban, ahol hetek óta háborítatlanul meghúzhatta magát, éppen főzés közben csaptak le rá a detektívek. Csupa olyasmi kapcsolódik személyéhez, ami keresztyén ember számára utálatos. Testiség! Pfuj! Bűn!

De! Egy rabló, aki sok pénzt szerez, miközben nem öl meg senkit, sőt, gondosan ügyel arra, hogy vér, emberélet ne tapadhasson a nevéhez, ismerjük be: van azért ebben valami tiszteletre méltó. S mielőtt még felháborodnának, hogy egy rablót akarok példaképül állítani, hadd utasítsam vissza a vádat. Ez az egyébként intelligens és rokonszenves fiatalember nem a példaképem. Személye azonban egy jelenség, amely kihívást jelent számunkra.

Gyanítom, az Evangélikus Élet Olvasói közt kevesen akadnak, akik láttak már kétszázmillió forintot. Sokan vagyunk, akik talán egész életünkben nem fogunk ennyit keresni. Valahogy mégis, - intsenek le, ha tévedek! lelkünk legmélyén kevésbé tudunk haragudni rá, sőt, titokban némi tisztelettel is adózunk neki még ha ez a tisztelet betyárnak kijáró tisztelet is. Mire gondolok ellenpéldaként? Például a móri gyilkosokra. Nyolc ember vérbe fagyva. Gyászolók, értetlenkedők, akiknek egy életre szívükbe költözött a félelem. Csak óvatosan emlékeztetném a Tisztelt Olvasót, hogy az elkövetők még szabadlábon vannak. Sőt, a gyanútlan emberek ilyesképpen szólítják meg őket: Parancsoljon Uram!, Kedves Vendég, Tisztelt Ügyfelünk. Talán éppen Ön ez a gyanútlan ember, Kedves Olvasó. És észre sem veszi, hogy az egyébként kifogástalan modorú úriember néhány nappal ezelőtt kioltotta valaki életét. Mert nyakkendőt kötni, szalonképes szöveget nyomni bárki tud.

No és mi van azokkal, akik nem százmilliókkal, hanem milliárdokkal játszadoztak-játszadoznak, és nem mindig tudnak elszámolni a rájuk bízottakkal? Ők is szabadon járnak-kelnek közöttünk, és még csak nem is inkognitóban. A Kedves Vendég, a Parancsoljon Uram, vagy a Tisztelt Ügyfelünk megszólítás valósággal sértés számba menne velük szemben. Kis- és nagy tolvajok. Rablók és banditák. Ez a mi világunk.

Bocsáttassék meg, mégis azt tartom a leginkább felháborítónak, amikor a semmiért ölnek. Erre pedig a legszörnyűbb példát még csak nem is a móri rablógyilkosok szolgáltatják. Ilyesmire a hétköznapokon kerül sor. S még csak nem is késsel, fegyverrel, hanem annál mélyebben, alattomosabban. Begyöpösödöttség, hatalom-mánia, presztízsféltés, álszenteskedés, akarnokoskodás, makacs-irigy gőg, szolgalelkűség, csordaszellem, ásító koncepciótlanság, kontraszelekció, és még folytathatnám a sort. Csak nem az egyházban is van ilyen? Istenem! Ha legalább tétje lenne

Befejezem a gondolatmenetet. Nem túlságosan bölcs végkövetkeztetéssel, de legalább az evangélium üzenete áthallik rajta ha nem is sokaknak: boldogok vagytok, akik csak tizenhét évet kaptok...

ops