evél&levél

Bátran evangélizáló írásaid az Evangélikus Élet szeptember 8-i és 15-i számaiban („Ha nincs kedved megfeszülni…” és „Levélféle a Big Brother főrendezőjének”) bizonyára számos testvérünknek felnyitották a szemét. Köszönet érte. A tömegtájékoztatás (akár óriásplakátok, akár a Big Brother és hasonló lélekgyilkos tv-műsorok alakjában) egyre botrányosabb az erkölcsi gátak, az emberi méltóság lerombolásában. Emlékezzünk: amikor korábban a Tisza, idén meg a Duna kilépni akart a medréből, az erre hivatott őrzőkkel az egész ország magától összefogott a baj elhárítására. S az összefogás eredményre is vezetett!

Ki fékezheti meg a medréből már régen kilépett tömegtájékoztatást, ha erre hivatott őreink (?) késlekednek, az ország népe pedig kellően meg van hülyítve: örül pl. a perverz kukkolási lehetőségnek, meg hogy méltó szerephez juthatott a bűvös (nehezen ellenőrizhető) nézettségi mutató emelésében…

Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus?

Szeretett édesapád már 1989 júliusában az Evangélikus Élet hasábjain („Hol vagy evangélikus értelmiség?”) az ige szavaival szelíden korholta passzivitásunkat: „Ha nem aktivizálódunk, nem cselekszünk és szólunk, akkor a kövek, romok fognak kiáltani! (…) Gyermekeink és unokáink számon fogják kérni közömbösségünket, óvatos fenntartásainkat, önző kényelmünket…” Látnoki félelme 13 év után is napról napra indokoltabb, még ha éppen Te vagy, aki offenzív karizmáiddal tevőlegesen hozzájárulsz „lankadt kezeink és megroskadt térdeink” megerősítéséhez. De az én gyermekeim, unokáim meg más százezreké a Pokémon, a Tamagocsi, majd a Big Brother kiszemelt vétlen áldozatai!

Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus?

Mészöly Miklós (Otthon és Világ. Kalligramm Kiadó, Pozsony, 1994) az Európai Protestáns Szabadegyetemen 1987-ben ezt mondta: „Ma a magyarság – mint nép, mint nemzet – az eszmeként is megfogalmazható szerep, feladat és célvilág hiányától szenved.” Dr. Bodrog Miklós (Evangélikus Élet 2002. augusztus 13., 27) szerint a depressziós páciensek állapota feltűnően gyakran akkor kezd javulni, amikor megvilágosodik előttünk: ha már adott körülményeiken nem is tudnak változtatni, de önmagukon valamelyest IGEN! Ha képesek életterükhöz másképp viszonyulni, mintegy fogást találni rajta, rálelni „én-részességükre”. Morbid életforma a pesszimizmus, hisz mi vagyunk a nemzet tízegynéhány millió hajszálgyökere, tőlünk egészséges vagy beteg az ország! Dr. Frenkl Róbert (Evangélikus Élet 2001. július 8.) közép-európai paradoxonnak ítéli azt a sajátos jelenséget, hogy a magyar nép egészségügyi adatai, megbetegedési (morbiditási) és halálozási (mortalitási) mutatószámai lényegesen rosszabbak annál, mint ahogy ez gazdasági fejlődésünk (a GDP) alapján várható lenne. Tomka Miklós regionális vallásszociológiai kutatásai alapján a másik paradoxonként azt állapítja meg: anyaországunk vallásossági mutatói sokszorta rosszabbak a szomszéd országokban visszaszorítva élő magyarságénál. Mikola István volt egészségügyi miniszter Orosházán abból indult ki, hogy „Bajban van a magyar. A lelke frusztrált, a teste beteg. Nem lehet Európa részévé válni, és jóléti társadalmat építeni egy rokkantnyugdíjba menekülő, korán haló, ezer testi és lelki betegséggel bíró populációval. Lelki egészségünk feltétele annak a felismerése, hogy az embernek önmagán túlmutató léte van, sőt igazi lényege a transzcendes irányultság”.

Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus?

A Big Brothertől indultam. Most Varga Gyöngyi írásából idézek: „Nagy Testvérünk nekünk is van, aki figyel ránk, botladozó követőire. Az ő figyelme a Szeretet felénk fordulása… Kontroll, mely segít emberré, testvérré válnunk. Igazzá, hitelessé. Nem sikerorientált élet-színészekké…”

Egykor az írástudók árulásáról beszéltek. Ha ma valóban odafigyelünk Jézusra, bizonyára nem lesz kérdéses: van-e, és miben áll a személyes, illetve közösségi missziónk az írástudók és a média embereinek összehangolt árulása idején.

Baráti öleléssel: Záhonyi Lóránt ny.mérnök

Záhonyi Lóránt