Kultúrkörök

Szeptember 30-án különös filmet vetített a Duna Televízió. Ravasz László református püspökről mutatott be egy olyan 60 perces filmet, amely kizárólag archív, fekete-fehér filmkockákat tartalmazott. A felvételek zömét a püspök siket fia készítette. Ő, aki a hangok világából kirekesztetett, a látható és ábrázolható világ felé fordult: kamaszkorától kezdve tehetségesen fényképezett, majd családi fotókat és filmeket készített. (Ifjabb Ravasz visszahúzódó természete alighanem nagy szívóssággal párosulhatott, hiszen fogyatékossága ellenére gyógyszerészdiplomát szerzett, valamint megtanult több idegen nyelvet.)

A ma már többnyire karcos felvételek visszatérő motívuma, hogy egy öregember sétál a leányfalui kertben. Aztán a családi filmben – vagy éppen korabeli híradófelvételeken – megjelenik a 20. század magyar történelme. Olyan személyek bukkannak fel, mint Horthy Miklós kormányzó, Teleki Pál és Bethlen István miniszterelnökök, majd egy 1940-es felvételen Horthy István és Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő esketésének vagyunk tanúi. Aztán egy korabeli „álomesküvőt” láthatunk: a színésznő Szeleczky Zita és az olimpikon Haltenberger Gyula fogad egymásnak örök hűséget. Majd megint Horthy István kerül középpontba, ezúttal azonban tragikus halálát követően, a ravatalon fekszik. Felszabadultabb képsorok: Tildy Zoltán unokájának keresztelője 1945-ben. A szolgáló, az igehirdető valamennyi esetben Ravasz László. Ugyanő idézi fel az erdélyi szülőföld, a kolozsvári teológia emlékeit, vagy éppen Ady istenes verseit. Több képsoron szerepel a püspök veje, Bibó István, valamint Áprily Lajos költő, a Baár-Madas igazgatója.

A film egyik legfőbb erénye az a hitelesség, amellyel őszintén felidézi Ravasz püspök téves döntéseit is. Részleteket hallhatunk a püspök felsőházi beszédeiből, amiket az I. és a II. zsidótörvény vitája során tartott, s amelyek végén ezt mondta: „A törvényjavaslatot elfogadom.” Aztán ismét a kertjében sétáló püspököt látjuk, miközben önéletírásának ezeket a szavait halljuk: „Azt kellett volna mondanom: a javaslatot nem fogadom el, mert vétek vele a demokrácia alapelve, a jogegyenlőség és az emberi szabadság eszméje ellen.” Kisvártatva megtudjuk a folytatást is: Ravasz a III. zsidótörvény ellen már felszólalt, sőt a felsőházi ellenállás vezérszónoka volt. Utólag aztán ehhez is kommentárt fűzött: „Ezzel a református egyház későre bár, de ország-világ előtt nyíltan szembeszállt a Hitler-féle démonizmussal.”

Ebből a magatartásból már természetes módon következett az a levél, amelyet 1944. december 1-jén írt Szálasihoz, tiltakozva a zsidók deportálása ellen. Ifjabb Ravasz László felvételein pedig már a Ráday utcai református teológia pincéjében láthatjuk a püspököt, nem sokkal korábban született unokája, ifjabb Bibó István – Pistuka – társaságában. A pincéből aztán fel lehetett jönni, de hamarosan újabb sötétség borult az országra és az egyházakra. Ravasz László életét és szolgálatát is meghatározta a vörös diktatúra: előbb két vejét zárták koholt vádak alapján börtönbe, majd 1948 novemberében – Rákosi Mátyás nyomására – kénytelen volt lemondani püspöki tisztéről. Ha ezt nem teszi meg, bizonyára a bebörtönzött Mindszenty és Ordass sorsára jut.

Innentől kezdve megint csak a leányfalui kert maradt, ahonnan csupán 1956 felemelő forradalma szólítja ismét Budapestre. November 1-jén ő is rádiószózatot mond, amelyben a forradalom tisztaságáért és a megbékélésért száll síkra, felszólítva a lelkipásztorokat, hogy legyenek népük élő lelkiismeretévé. Köztudott, hogy a forradalom bukása után csak néhány hónappal következtek az egyházi megtorlások: az így kapott „kegyelmi időben” Ravasz László – akárcsak Ordass a maga területén – nagy hatású igehirdetőként és egyházépítőként működhetett. 1957 áprilisától azonban ismét Leányfalura űzte a vak önkény.

A filmből az evangélikus nézők számára a szó szoros értelmében feketén-fehéren kiderül az is, hogy az egyes egyházak sorsa mennyire hasonló volt a különféle korszakokban. Ez a sorsközösség a jövőre nézve is együttes felelősségvállalást jelent.

A nézőre elementáris erővel hatnak a fekete-fehér képsorok. Újszerű technikai megoldásként az elhangzott szövegek egy-egy szava vagy félmondata vizuálisan is megjelenik a képernyőn, továbbá a zene és a zörejek dramaturgiailag jól adagolt módja is fokozza a hatást.

Egy ember az emlékek füve között sétál. De mellette ott a jövő is egy kislány, alighanem az unokája személyében. Az idős ember e jövő jegyében vesz olykor szerszámot kezébe, hogy értő mozdulattal megmessen egy rózsabokrot. A lírai képsorok láttán két, Ravasz Lászlóval kortárs költő sorai jutnak eszembe. Tóth Árpád Isten oltó-késéről ír: „Próbáid áldott oltó-kése bennem”; Mécs László pedig így fogalmazza meg a keresztény ember küldetését: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”.

A karcos felvételek kisimulnak, a fekete-fehér képsorok megszínesednek a néző lelkében.

Fabiny Tamás