evél&levél

Hét település tíz templomának tornyában szeptember 9-én este 6 órakor azért zúgott a harang, hogy a külföl-dön elhunyt magyarok életére emlékezzünk.

Nincs Magyarországon olyan település, ahonnan ne temettek volna valakit messze, idegen földbe. Nagyon sokan közülük kényszerűségből hagyták el hazájukat – mentek, mert menniük kellett. Életük megőrző, tiszta forrássá vált messze, idegen földeken.

Köszönet nekik érte, azért, hogy tanítottak, és példát adtak, megteremtették a lehetőségét annak, hogy megmaradjunk magyarnak, külföldön is. Nem elismerésért tették, amit tettek. Istentől kapott ajándékunkat és kötelességünket – hogy magyarnak születtünk – őrizték és adták tovább. Halottaink ajándéka, hogy szebb lesz a napunk, mikor rájuk gondolunk, és megköszönjük életüket. Ez a harangzúgásos emlékezés szépítse meg legalább egy hétköznapját minden magyarnak itthon is.

Külföldön szinte sehol sem lehet harangzúgás mellett temetőbe kísérni a halottat, illetve bármikor harangozni. Egyedül itthon szólhat értük a harang. 2000 szeptemberében szólaltattam meg először egy kis faluban az emlékezés harangjait. Ez évben már hét településen gondolhattunk elhunyt szeretteinkre.

Ezt a kezdeményezést azért hoztam nyilvánosságra, mert azt remélem, hogy van több olyan település is, ahol valaki felkarolná e kezdeményezést, és évenkénti ismétlődéssel – minden év szeptember 9-én – szokássá válna szerte az országban.

Azért esett a választás szeptember 9-re, mert ezen a napon van Bodnár Gábornak, a Külföldi Cserkészszövetség ügyvezető elnökének születési évfordulója; és azért este hat órára, mert ez idő tájt, munkából hazafelé tartva talán akad öt perc az emlékezésre.

Mivel az emlékharangoztatásnak anyagi vonzata is van, kérem, aki teheti, adakozzon e célra helyi gyülekezeténél. A céladományok támogatására különösen is felhívom az itthon élő kettős állampolgá-rok figyelmét, akik közvetlen ismerősök életére is gondolhatnak e megemlékezés perceiben.

Palotay Csabáné