Evangélikusok

Kedves, ősz úr lép be a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatói irodájába. Kezet fogunk, helyet foglal, és szinte kérdezés nélkül kezd mesélni az életéről. Schulek Mátyás október 27-én a budapesti Kongresszusi Központban megrendezett protestáns kulturális esten vette át – munkája elismeréseként – a Péterfy Sándor oktatási díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

– Először is gratulálunk a szép kitüntetéshez. Elsőként hadd kérdezzem meg hogy Schulek Frigyes építész leszármazottjaként és egy nyolcgyermekes lelkészcsalád sarjaként miért éppen a tanári hivatást választotta?

– Noha nyolcgyermekes lelkészcsaládban nőttem fel, diákként és fiatal felnőttként nem vonzott a lelkészi pálya, viszont meghatározó volt számomra a sárospataki református gimnáziumban eltöltött hat esztendő. Ezeknek az éveknek köszönhető, hogy magam is tanár lettem. A gimnázium államosítása után végül Komáromban érettségiztem, ezt követte Debrecen, ahol magyar–történelem szakra jártam.

– Amíg közbe nem szóltak az ’56-os események…

– Valóban. A forradalom alatt megválasztottak az egyetemi forradalmi bizottság elnökévé, 1957. október 23-án öt évre elítéltek, felsőfokon végül három évre „csökkentették” a büntetést. Az utolsó időben kerültem a Kozma utcai Gyűjtőfogház Fordítóirodájába, itt sok érdekes és értékes emberrel ismerkedhettem meg. 29 éves főnököm például 16 nyelven beszélt.

– Hogyan alakult sorsa a szabadulása után?

– Villanyszerelő segédmunkásként helyezkedtem el, majd kitanultam a hegesztő és géplakatos szakmát is. Egyre inkább hajlottam a műszaki pálya felé, de aztán rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a tanítás. Ezért 1965-ben – engedélylyel – letettem a hiányzó vizsgáimat, és kézbe vehettem a magyar–történelem szakos diplomámat. Ezt követően – 1965–1969 között – estin, levelezőn elvégeztem az angol nyelvtanári szakot is.

– Honnan volt ereje és energiája ismét valami újba kezdeni, és miért éppen ezt a szakot választotta?

– Azért esett a választásom erre a nyelvre, mert már Sárospatakon is tanultam angolt, elég magas óraszámban. Másrészt gyakorlati okok vezéreltek, ugyanis angol szakos diplomával a zsebemben mindig találtam – mondjuk így – kiegészítő munkalehetőséget egy nyelviskolában, vagy fogadhattam akár magántanítványokat is, és ez anyagi szempontból nem volt mindegy. Másrészt a történelem és az irodalom „ideologikus” tárgyak, az angol e tekintetben „biztonságosabb” volt. Így tanítottam először magyart, történelmet és fizikát a Hűvösvölgyi Nevelőotthonban, majd 21 évig – 1968–1989 között – angolt az I. László Gimnáziumban. Nyugalmasnak tűnő évek után következett az újabb fordulat, amikor 1989-ben újraindult a Fasori Evangélikus Gimnázium.

– Ez mit jelentett az Ön életére és pályájára nézve?

– Egy újabb váltást. Elhagytam az I. László Gimnáziumot, és átmentem angoltanárnak a Fasorba. 1988-tól kezdett terjedni annak a híre, hogy újraindítják a gimnáziumot, és ez nagyon érdekelt engem. Mindenképpen szerettem volna jelen lenni egy evangélikus szellemiséget képviselő iskola beindulásakor.

– Azonban itt sem maradt sokáig, 1992-ben a Deák Téri Evangélikus Gimnázium újjászervezésére kérték fel.

– Ez egy nehéz, de szép feladat volt. Egy iskola vagy a semmiből indul, vagy tanárostul, diákostul veszi át az ember. A Deák tér tantestülete először beleegyezett abba, hogy egyházi vezetés alá kerüljön, később aztán – különböző okok miatt – már nem értett egyet ezzel. Az V. kerület polgármestere viszont mindenképp egyházi iskolát szeretett volna. Végül aztán az „Arany 10” Művelődési Házban – két osztállyal és négy főállású tanárral – családias hangulatban kezdtük meg a munkát. A következő tanévben – tehát 1993-ban – kaptuk vissza a Sütő utcai épületünket. Jól együtt dolgozó tanári gárda szerveződött, akik szeretik, tisztelik és becsülik egymást, és ez a szeretet az, ami kisugárzik a diákokra is.

– Nemcsak egy iskola megszervezésére, diákokra, tanárokra volt gondja, hanem a tanítás mellett ismét tanulásra adta a fejét. Mi vitte rá arra, hogy 54 éves fejjel újra az iskolapadba üljön, egész pontosan, hogy teológiát tanuljon?

– Ennek oka a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti Nagygyűlésében keresendő. Tanári munkám során természetesen nem szűnt meg kötődésem az egyházhoz, de azért idővel „lazultak a szálak”. A világgyűlés idején besegítettem az adminisztratív munkába, eközben sokat beszélgettünk az akkori egyház jelenéről. Tehát azt mondhatom, hogy az 1984-es világygyűlés indított arra, hogy Thurnay Béla sógorommal együtt levelezőn elvégezzem a teológiát. Egy ideig „civilben” szolgáltam a kelenföldi gyülekezetben. Akkor lettem felavatott lelkész, amikor D. Szebik Imre püspök felajánlotta, hogy ordinálja a levelezőn végzett, diakónus lelkészeket is, ha azok jó eredménnyel végeztek, az egyház alkalmazásában állnak, és egy gyülekezet kéri avatásukat. Nálam mindez megvolt, így lettem 1997-ben a kelenföldi gyülekezet felavatott diakónus lelkésze, és mai napig rendszeresen szolgálok istentiszteleti alkalmakon.

Szeretet és lelkesedés sugárzik Schulek Mátyásból, amikor a Deák téri gimnáziumról beszél. Gesztusait szavai is megerősítik: „Azt szoktam mondani, hogy négy gyermekem van. Két lányom, egy fiam – és az iskola. Hihetetlenül nagy ajándéka Istennek, hogy immár tíz éve végezhetem itt az igazgatói szolgálatot.”

Gazdag Zsuzsanna