e-világ
A kudarc
Reformáció havában a Fiumei úti sírkertben Harmati Béla evangélikus püspök felszentelte Gömbös Gyula síremlékét. „Ha valaki Gömbös Gyula 95 pontos miniszterelnöki munkatervét előveszi, akkor láthatja, hogy csak az hiányzik belőle: Európai Unió” – mondta Harmati.
Miért szentelte fel 2002 októberében az evangélikus püspök Gömbös Gyula síremlékét? Gondolt közben sok ezer testvérünk, barátunk görcsbe ránduló gyomrára? Mi köze van Gömbös Gyulának az Európai Unióhoz? És miért maradt visszhang nélkül e hír?
Én nem akarok félelmet látni testvéreim, barátaim tekintetében.
Három nappal később másik hír érkezett. Első ízben ítélték magyar írónak az irodalmi Nobel-díjat. Az idei kitüntetett: Kertész Imre, Auschwitz túlélője. „Az egyén törékeny tapasztalatát a történelem barbár önkényével szembeállító munkásságáért” – állt a svéd akadémia indoklásában, amely nemcsak azt vette észre, hogy a XXI. század elején már nagyon kevés a holokauszttúlélő, de azt is, hogy nélkülük mássá lesz a világ.
Kertész Imre Nobel-díjas magyar író szinte minden alkotásában a holokauszttal foglalkozik. A XX. századi történelem mélypontjával, mely csak azért túlélhető, hogy a fogoly kiírja magából, ahogyan azt Primo Levi, Jean Amery, Tadeusz Borowski, Paul Celan tette. És csak addig túlélhető, míg a fogoly kiírja magából. Mindannyian öngyilkosok lettek. Kertész Imre él és ír. És láthatóan kiegyensúlyozott, boldog ember. Megfejthetetlen és csodálatos titok ez.
Gömbös Gyula 1932 októberében ült a miniszterelnöki székbe. Kertész Imre ekkor még kisgyerek volt.
Gömbös szinte első kormányfőként látogatta meg a kancellárrá választott Hitlert 1933 júniusában. Az ott kialakított megállapodás fűzte szorosra Magyarország és a hitleri Németország politikai, gazdasági együttműködését. Kertész Imre Sorstalanságának főhőse, Köves György ekkor még nem is álmodott a „koncentrációs táborok boldogságáról”.
Gömbös szakított Bethlen István erőfeszítéseivel. Magyarország külpolitikáját – a nyugati demokráciák és a Népszövetség helyett – a versailles-i igazság- talanságokat megkérdőjelező hitleri Németországhoz igazította.
Gömbös egy müncheni kórházban halt meg 1936. október 6-án. Semmi rendkívüli, semmi különleges nincs e dátumban. Beteg volt, nem vértanú. E szimbolikus nap sem illesztheti személyét kiváló hittestvéreink, történelmünk nagyjai sorába, Thököly Imre, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Maléter Pál közé.
Gömbös kilencvenöt pontos programja valóban a pénzügyi és gazdasági intézkedésekre helyezte a hangsúlyt. A gazdasági válság leküzdésére. A program meg sem említette a zsidóságot. Gömbös négyéves miniszterelnöksége alatt nem kezdeményezett antiszemita törvényeket. 1932. október 11-én, beiktatása után a zsidókérdésről szólva nyilvánosan „revideálta” korábbi, hírhedten antiszemita álláspontját. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az Európai Unió képviselőit – elolvasván a Gömbös-féle kilencvenöt pontot – lelkesedés töltené el. Vajon befogadnák-e Gömbös Gyula országát a közösségbe?
Kertész Imre Berlinben kapta a hírt kitüntetéséről. A németek – könyvkiadók és közönség – ismerik és olvassák őt. Egy kicsit magukénak érzik a díjat is. Németország őszintén és örömmel ünnepelt. Magyarország csak most pótolja a mulasztást. A legtöbben csodálkozva kapták fel fejüket: ki az a Kertész Imre?
Hogy a püspök úr olvasta-e Kertész könyveit, nem tudom. Egy dolgot azonban biztosan tudok. Nem lehet egy időben az Európai Unióra érettnek nyilvánítani Gömbös miniszterelnöki programját, és ünnepelni Kertész Imre Nobel-díját. Vagy – vagy. Gömböst súlyos történelmi felelősség terheli a XX. századi magyar történelem mélypontjáért. E mélyponton Kertész Imrét meg akarták ölni. Ő életben maradt, és ír. Gyűlölet és bosszúvágy nélkül emlékezik és emlékeztet.
Megrendített testvéreim, barátaim szomorú tekintete. Néha homályosan látunk. Nehezen követjük a sok igazodást a hadhoz. Gömbös kora beleivódott emlékezetünkbe, nem zárhatjuk múzeumba, része az életünknek. Mégis hiszem, hogy nem kísért a múlt. Az a múlt elmúlt.
Breuer Katalin